Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Felhívás a Szupergyors Internet Programhoz kapcsolódóan tervezett önerős fejlesztések megvalósításáról, partnerségi egyeztetésre, elektronikus hírközlési szolgáltatók részére

„A kormány a „Digitális Jólét Program” keretében elindította a Szupergyors Internet Programot (SZIP), Magyarország eddigi legnagyobb léptékű szélessávú infrastruktúra fejlesztési programját. Ennek célja, hogy 2018 végéig biztosítsa minden háztartás számára, amely azt igényli legalább 30 Mbps sebességű internetkapcsolathoz való hozzáférés lehetőségét a még ellátatlan területeken a piaci szereplők bevonásával. Ezáltal elősegítve minden állampolgár számára a nagysebességű internet szolgáltatáshoz való hozzáférést, amely alapvető feltétele az elektronikus szolgáltatások elterjedésének, az internet használat növekedésének. A fejlesztések megalapozását szolgáló mapping kutatás keretében 2014. december és 2015....

Read more

A tömeges visszaélések miatt visszavonta a Vidékfejlesztési Program diverzifikációs pályázatát a Miniszterelnökség

„A jelentős számú visszaélések miatt a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett „Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása - Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása” című pályázati felhívás visszavonásáról döntött az EMVA Irányító Hatóság. A 2016. augusztus 25-én megjelent, mintegy 13,85 milliárd forint keretösszegű felhívás a vidéki térség mezőgazdasági vállalkozásainak jövedelemstabilizálását, valamint a mezőgazdaságon kívüli vállalkozások elindítását hivatott ösztönözni. A forráskimerülés miatt felfüggesztett pályázatra alig egy hónap alatt több mint 11 ezer kérelem érkezett közel 140 milliárd forint forrásigénnyel. Mint ahogyan azt az Irányító Hatóság korábban...

Read more

Fazekas: a földműveseknek is nagy segítség a kormányablak

„A hatékony, erős és szolgáltató közigazgatás stabil alapot, egyensúlyt ad az országnak – jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Karcagon, ahol mintegy 30 millió forintból - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálatának kialakításával - bővítették a két évvel ezelőtt átadott Kormányablakot. A kormány 2010 óta több lépésben valósítja meg az ügyfélközpontú, ügyfélbarát, hatékony államigazgatás megteremtését, a szolgáltató állam kialakítását. A közigazgatás átalakítása során az ügyintézés kultúrájának javítását tűztük ki célul, amit a leghatékonyabban a Kormányablakok valósítanak meg, hiszen ezek az állam és...

Read more

40/2017. (XII. 27.) MvM rendelet az elektronikus közbeszerzési rendszer fenntartásával és működtetésével kapcsolatos szabályokról

„...Az EKR üzemeltetése 1. § (1) A Miniszterelnökség az elektronikus közbeszerzési rendszer (a továbbiakban: EKR) üzemeltetésének feladatát jogszabályban kijelölt szervezet (a továbbiakban: az EKR üzemeltetője) útján látja el. (2) Az EKR üzemeltetője az EKR honlapján nyilvánosan közzéteszi az EKR használatával, a használt elektronikus eszközökkel és a csatlakozás műszaki szabályaival és leírásával kapcsolatos valamennyi szükséges információt, az ajánlatok és részvételi jelentkezések elektronikus benyújtásának feltételeire vonatkozó információkat. (3) Az EKR üzemeltetője biztosítja a rendszerben foglalt adatok rendelkezésre állását a Kbt. 46. § (2) bekezdésében...

Read more

A Kapsch CarrierCom sikeresen telepítette a GSM-R hálózat első szakaszát Magyarországon

„A Magyar Államvasutak Zrt. és a GYSEV Zrt. számára telepített GSM-R hálózat első szakaszának stabilitás-vizsgálata sikeresen lezárult. A legmodernebb GSM-R technológia javítja az Európában egyik legfontosabb szerepet játszó magyar vasúti folyosó átjárhatóságát. Dr. Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára, Vidra András, a MÁV infokommunikációs és technológiai rendszerek főigazgatója és dr. Kari Kapsch, a Kapsch CarrierCom vezérigazgatója a 2017. december 18-án a Magyar Államvasutak hálózatfelügyeleti központjában (NOC) tartott sajtótájékoztatón mutatta be a GSM-R projekt üzemeltetésre átadott V. ütemének részleteit. A Kapsch CarrierCom és...

Read more

Új időszámítás az e-ügyintézésben

„Korunk embere számára természetes, hogy a bankokkal, távközlési és más piaci szolgáltatókkal elektronikus formában, közérthető, egyszerű, modern felületeken kommunikáljon. Az ügyfelek joggal várják el, hogy az állam is biztosítsa számukra a gyors és kényelmes online ügyintézés lehetőségét, illetve a más online platformokon már megszokott ergonómiát. Erre az igényre ad megfelelő választ 2018. január 2-tól a hazai e-ügyintézés új kiindulópontjának szánt személyre szabható ügyintézési felület. 2018. január 2-tól új ügyintézési felületet használhatnak az állampolgárok és a gazdálkodó szervezetek. A hazai elektronikus ügyintézés történetében...

Read more

Krénusz Kornél: az MVM NET 2018-ban

„Egyszerre több fronton is „támad” jövőre az MVM NET. Nemcsak a kormányzati hálózat építése folytatódik a vállalatnál, de hangsúlyosan megjelennek a versenypiacon és elkészül a modern gödi adatközpont is – ígéri Krénusz Kornél, a társaság vezérigazgatója. – Eseménydús év áll az MVM NET mögött, de melyik az az eredmény, amelynek hosszabb távon a legnagyobb hatása lesz? – Valóban sokféle fontos fejlesztés zajlik egy időben a vállalatnál, de amit mindenképpen érdemes lenne megemlíteni, az a kiemelt hálózatfejlesztési projekt, illetve projektek, mert több, egymással...

Read more

Elektronikus iratok és levéltár

„Mintegy négy évtizedes (1975-2012) levéltári karrierem alatt szemtanúja és résztvevője lehettem annak a folyamatnak, amely során az informatika átalakította az iratokat, a levéltártant és természetesen magukat a levéltárakat is – teljesen logikusan, hiszen maga a modern társadalom is átalakult az információs-kommunikációs forradalom alatt. 25 évig foglalkoztam levéltári informatikai kérdésekkel, a gondolataimat kéttucatnyi publikációban osztottam meg az érdeklődő kollégákkal. Nyugdíjba vonulásom után úgy éreztem, hogy az elektronikus iratokkal kapcsolatos tapasztalataimat és tudásomat érdemes egy összefoglaló műben összegezni. Ösztönzött erre az is, hogy nem...

Read more

2040/2017. (XII. 27.) Korm. határozat Monor település „okos város” funkcionalitással összefüggő fejlesztéseinek támogatásáról

„ A Kormány az „okos város” technológia magyarországi elterjesztése érdekében 1. egyetért azzal, hogy a) a kapcsolódó fejlesztéseket központi infrastruktúra létrehozásával kell támogatni, b) a települési szintű megvalósítást először szűk körben, pilot projekt létrehozásával kell tesztelni, c) a pilot projekt tesztalanyául – a város mérete, településszerkezetének reprezentativitása és földrajzi elhelyezkedése alapján – Monor Várost jelöli ki; 2. felhívja a belügyminisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy az 1. pont szerinti pilot projekt megvalósításához szükséges központi, valamint városi fejlesztések forrásigényének biztosításáról készítsen előterjesztést a...

Read more
Page 593 of 1041 1 592 593 594 1 041