Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

A KRESZ-tábla miatt is indulhat per

„Gyorsabbá, hatékonyabbá válhat az ítélkezés, ennek révén pedig javulhat az ország versenyképessége, ha 2018. január elsején hatályba lép a nemrégiben elfogadott közigazgatási perrendtartás. Újdonság, hogy az adóügyi, az építési és a szociális jogviták mellett bíróság elé kerülhetnek olyan intézkedések is, amelyek ellen eddig nem emelhettek kifogást a polgárok, per indulhat például a közlekedési táblák elhelyezése miatt. Lapunknak adott interjújában Kalas Tibor, a Kúria közigazgatási kollégiumának vezetője kifejtette: a közigazgatási bíráskodás szervezetét még fejleszteni kell. – Hatalmas viták zajlottak az elmúlt hónapokban arról,...

Read more

Lesz-e elég frekvencia Magyarországon az 5G-hez?

„Még javában épülnek a 4G mobilhálózatok, de már mindenki az 5G-t, az ipari internet és az IoT-korszak jövetelét várja. A váltás kapcsán a nemzetközi szakértők több ponton is változást sürgetnek a frekvenciagazdálkodásban. Mi ezekre a hazai szakhatóság válasza? Vári Pétert, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) főigazgató-helyettesét kérdeztük. Bitport: A mobilipar idei barcelonai világkonferenciáján szinte minden az 5G-ről szólt. Komoly vita volt többek között a mobilhálózatok alapját adó frekvenciák értékesítési gyakorlatáról is. A generációváltással kapcsolatban a GSM-szolgáltatók szövetsége számos változásra és...

Read more

Várhatóan jó év elé néznek a magyar települések

„A 2018-as költségvetésben időarányosan rendelkezésre állnak a szükséges fejlesztési források, így a megyei jogú városok egyről a kettőre tudnak majd lépni. A gazdaság növekedése nyomán jövőre 5 százalékkal nőhetnek az önkormányzatok adóbevételei – hangzott el a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) szekszárdi közgyűléséről tartott sajtótájékoztatón. Jó év elé néznek a magyar települések, hiszen azok a fejlesztési források, melyek egyrészt érintik az utak építését, a bölcsődék és óvodák felújítását, fejlesztését, az ipari parkok építését, az épületenergetikai programokat, a 2018-as költségvetésben időarányosan rendelkezésre állnak...

Read more

Szekszárdon ülésezik a Megyei Jogú Városok Szövetsége: hulladékgazdálkodás, körforgásos gazdálkodás, sport

„A brüsszeli előírások megnehezítik a rezsicsökkentés eredményeinek megtartását – hangzott el a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) szekszárdi közgyűléséről tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. A közgyűlés fontos témája a hulladékgazdálkodási rendszer átalakítása – közölte a Babits Mihály Kulturális Központban tartott sajtótájékoztatón Szita Károly, Kaposvár polgármestere, az MJVSZ elnöke. Szita Károly tudatta, ezen közszolgáltatás díja jelenleg Magyarországon az egyik legolcsóbb az EU-ban, ám a rezsicsökkentés eredményének megtartása küzdelmes, mert a brüsszeli előírások megnehezítik azt. Az MJVSZ arra bátorítja a kormányt, hogy tegyen meg minden lépést,...

Read more

Május végén kerülhet a kormány elé a Digitális Jólét Program kibővítése, a DJP 2.0

„Már idén elérhető lesz a Digitális jólét szoftver alapcsomag – tájékoztatta lapunkat Deutsch Tamás. A miniszterelnöki biztos elmondta: az állami egészségügyi rendszer átfogó digitális átalakítása a végéhez közeledik. A program kibővített változata többek között a magyar sportra is kiterjed. Május végén kerülhet a kormány elé a Digitális jólét program kibővítéséről és 2017–2018-as munkatervéről szóló előterjesztés, röviden a DJP 2.0 – tájékoztatta a Magyar Időket Deutsch Tamás, a programért felelős miniszterelnöki biztos. Mint hozzáfűzte, a húsz-huszonöt fejlesztési terület szakértőinek közreműködésével készült, mintegy százoldalas...

Read more

Okos, fenntartható és bevonáson alapuló növekedés: indul az ATTRACTIVE DANUBE projekt

„A Lechner Tudásközpont az egyik partnere a Duna Transznacionális Együttműködési Program keretében, az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló ATTRACTIVE​ DANUBE projektnek, amely 2017 és 2019 között olyan Duna térségi szakpolitikai integrációt hoz létre, amelynek célja az okos, fenntartható és bevonáson alapuló növekedés, valamint a gazdasági-, társadalmi és területi kohézió elérése. Minden térségnek megvannak azok a speciális értékei, vonzó tulajdonságai, amelyek versenyképessé tehetik a többi térséggel szemben. A különféle szakpolitikák jó kormányzással megteremthetik a feltételeit ezen értékek – a területi tőke – legjobb kiaknázásának,...

Read more

Egyszerűbb, gyorsabb, olcsóbb lesz a közműcsatlakozás

„A közműcsatlakozást egyszerűsíti az egyes törvények Magyarország versenyképességének javítása érdekében történő módosítása, amelynek általános vitája csütörtökön kezdődött meg az Országgyűlésben. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerint a hét jogszabályt módosító törvényjavaslat elfogadása esetén új területen folytatódhat a kormány bürokráciacsökkentő politikája, a közműcsatlakozás területén is egyszerűsödhetnek az állampolgárok és a vállalkozások mindennapjai. Elmondta, a Világbank felmérése szerint Magyarországon kiugróan időigényes, 257 nap a villamos hálózatra való csatlakozás. Ez az időtartam kétszerese a lengyelországinak, illetve a szlovákiainak - jegyezte meg. Úgy összegzett: a...

Read more

Ha nyitva van az adatkapu: versenyelőny közadattal?

„Az állami szférában termelődő nyilvános adatok másodlagos hasznosítása versenyelőnyhöz juttathatja a kis- és középvállalkozásokat –hangzott el a Modern Vállalkozások Program legutóbbi, székesfehérvári állomásán. A kkv-k digitalizációjának élénkítését célzó programsorozat részeként ez alkalommal a közadatok piaci hasznosításáról beszélgettek a kerekasztal-beszélgetés meghívott vendégei. A nyilvános adatok felhasználása a vállalkozások számára előny, melynek mértékét a Fehér Könyv 5 éven belül 10-15%-os GDP növekedésben prognosztizálja. Amint néhány jó gyakorlat elterjed, a piac elkezdi felhasználni ezeket és jelentős élénkülés várható, hangzott el a hazai vállalkozások digitális fejlesztésére...

Read more

A digitalizáció már a közelmúlt ügye: jön a Digitális Jólét Program 2.0

„A digitalizáció nem a jövő és a jelen, hanem a közelmúlt ügye - jelentette ki a Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos szerdán Szegeden. A kormányzat álláspontja, hogy a digitalizáció olyan értékes és összetett társadalmi folyamat, amely valamennyi magyar polgár és a gazdaság előrejutását szolgálhatja - mondta a Networkshop 2017 konferencia megnyitóján. A politikus kifejtette, az elmúlt évek tapasztalata, hogy nem képzelhető el sikeres digitális átalakulás, ha abban az állam nem vállal kezdeményező szerepet. A magyar kormány ezért hirdette...

Read more

Két osztállyal bővült a Szigetszentmiklósi Járási Hivatal

„Március elején átadták az Szigetszentmiklósi Igazgatási Központot. Itt kapott helyet négy járási közintézmény, többek közt a Szigetszentmiklósi Járási Hivatal is. Áprilistól új osztályok is megkezdték működésüket: ide került a Ráckevei Járási Hivataltól a Népegészségügyi Osztály, valamint a Ráckevei Foglalkoztatási Osztály – ismertette a Rádió Orienten Bekk Mária hivatalvezető. A 2013 óta működő Szigetszentmiklósi Járási Hivatal idén márciusban új épületbe költözött. A komplexumban immáron egy helyen működik a Szigetszentmiklósi Járásbíróság és Járási Ügyészség, a Szigetszentmiklósi Rendőrség és a Szigetszentmiklósi Járási Hivatal. Bekk Mária...

Read more
Page 635 of 1027 1 634 635 636 1 027