Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Rétvári Bence: egyre több iskolában használják az e-naplót

„Rétvári Bence Emmi-államtitkár szerint egyre népszerűbb e-napló rendszer az iskolákban, a 2016/2017-es tanévben már 1099 intézmény állt az elektronikus rendszerre, 35 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára az MTI-nek elmondta, a rendszer a tanárok visszajelzései alapján érezhetően megkönnyíti és lerövidíti a tanárok félévi és év végi adminisztrációs terheit, emellett a szülők számára is naprakész információkkal szolgál. Az e-napló feladata, hogy helyettesítse a papíralapú dokumentációt az oktatásban, így a tanulók értékelése gyorsabban, egyszerűbben és hatékonyabban is...

Read more

Közigazgatás: reform után, átalakítás közben. A 2010–2014-es időszak közigazgatási reformja az érintettek véleménye alapján

„E könyv írásakor az vezetett, hogy minél több elsődleges empirikus adatot bocsássak a tudományos közvélemény rendelkezésére arról az izgalmas periódusról, amikor a Magyary Program, illetőleg a Jó Állam Koncepció hívószavakkal azonosított, de azoknál tágabb közigazgatási reformfolyamat már lezajlott, a továbbfejlesztési vagy korrekciós reformidőszak pedig még nem indult el. E pillanatnyi nyugalmi helyzet 2014 tavaszán, a választások előtti időszakra tehető, amikor a könyvet megalapozó kutatás adatgyűjtési lépései megvalósultak. A kutatás alkalmas arra, hogy segítsen összegezni a központi közigazgatás személyi állományára jellemző vélekedéseket, meggyőződéseket...

Read more

A köz természete – új irányok a magyar közigazgatásban és közigazgatás-tudományban

„A magyar közigazgatás és közigazgatás-tudomány – hagyományosan – rendkívül jogias jellegű. Ezen az sem változtat érdemben, hogy a magyar közigazgatás-tudomány legjelesebbjei (korábban Magyary Zoltán, a közelmúltban Lőrincz Lajos) időről-időre hangot adtak a közigazgatás egyoldalú jogi elemzésével kapcsolatos ellenérzéseiknek. Mindazonáltal a közigazgatás alapvetően jogtudományi módszerekkel, jogi megközelítésben történő elemzése kézenfekvő, hiszen „(...) a közigazgatás kérdései jogilag egyneműsíthetőek, illetve mechanizmusai a 19. század elejétől tudatosan jogra alapítottak”, azaz a tényleges gyakorlatban is ez a maghatározó. Egy nemrégiben közzétett felmérés adatai szerint a megkérdezett köztisztviselők...

Read more

Megszűnik több közigazgatási illeték és díj

„Több közigazgatási illeték és igazgatási szolgáltatási díj megszüntetéséről döntött kedden a parlament a kormány javaslatára. A 180 igen szavazattal, 1 nem ellenében elfogadott döntés értelmében március 1-jétől nem kell illetéket fizetni az anyakönyvi kivonatért, a 18 éven aluliaknak az általános tételű közigazgatási eljárásokért, a 65 évnél idősebbeknek pedig a magánútlevélért. Nem lesz díjköteles a családi név korrekciójára irányuló eljárás sem. A családi otthonteremtési támogatás igényléséhez kapcsolódó ügyintézés megkönnyítése miatt nem kell fizetni a jogviszonyt igazoló egészségbiztosítási pénztári hatósági bizonyítvány kiállításáért. Mentesülnek az...

Read more

Ismét elfogadta az Országgyűlés a közigazgatási perrendtartási törvényt

„Módosítva ismét elfogadta a parlament az Alkotmánybíróság (Ab) által korábban alaptörvény-ellenesnek minősített közigazgatási perrendtartási törvényt. A képviselők 127 igen, 31 nem szavazattal, 22 tartózkodás mellett szavazták meg a jogszabályt. Az Ab januárban a jogszabály közigazgatási felsőbíróságra vonatkozó rendelkezéseit kifogásolta, miután Áder János köztársasági elnök az alaptörvény-ellenesség és a közjogi érvénytelenség megállapítását kérte a testülettől. Az Alkotmánybíróság az államfő érvelését elfogadva kimondta, hogy a vitatott rendelkezések sértik a jogbiztonságot, a jogállamiság követelményét, ugyanis azokat nem egyszerű, hanem minősített, kétharmados többséggel kellett volna elfogadnia...

Read more

Győr idei költségvetése több mint 15 milliárd forinttal meghaladja a tavalyit

„Elfogadta Győr közgyűlése pénteken a város idei költségvetését, a források ez évi összege több mint 15 milliárd forinttal meghaladja a tavalyit. A rendeletben - amelyet az ülésen 17 igen és 4 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadtak el - 41 milliárd 626 millió forint bevételi és 55 milliárd 181 millió forint kiadási főösszeg szerepel. A bevételi, nem működési hiányt a város a tavalyi maradvány egy részének felhasználásával egyensúlyozza, amely 13 milliárd 555 millió forint. Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester azt mondta, hogy nagyon...

Read more

Elkészült a bíróságok ügyforgalmát bemutató kiadványtáblák előzetes változata

„Az Országos Bírósági Hivatal minden évben összegzi a bíróságokat érintő ügyforgalmi adatokat. Ezeket táblázatokba rendezi, melyek áttekintést adnak a bíróságok tevékenységét jellemző főbb számokról. A sokféle összesítés és bontás bemutatja az érkezés, a befejezés és az ügyhátralék alakulásának adatait az egyes ítélkezési szinteken. Megismerhetőek belőlük a peres és nemperes ügyforgalom ügyszakokra tagolt számai törvényszékenkénti, ítélőtáblánkénti részletezéssel, valamint képet adnak az ítélkezés időszerűségéről: miként alakult a befejezett és folyamatban maradt peres ügyek időtartam szerinti megoszlása. A teljesség igényére tekintettel a számba vett cég...

Read more

Vidékfejlesztés: jön az ingyen segítség a pályázóknak

„A vidékfejlesztési források gyorsabb lehívása és a pályázás könnyítése érdekében bővültek a Széchenyi Programiroda térítésmentes szolgáltatásai. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) munkatársai mostantól a Széchenyi Programiroda égisze alatt állnak a vidék rendelkezésére, az irányítóhatóság a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért felelős Államtitkársága marad. Az MNVH szakértői a Programiroda megyeszékhelyi irodáiban ingyenesen bemutatják a vidékfejlesztéssel kapcsolatos pályázatokat, segítenek választani az egyes fejlesztési lehetőségek közül. „Az elmúlt időszakban megugrott a vidékfejlesztési kérdésekben hozzánk fordulók száma, ezért az MNVH érkezésével ügyfeleink jogos igénye teljesült. Így teljessé vált...

Read more

Megerősödik a bírói kontroll a közigazgatás felett

„A közigazgatási perrendtartási törvény alkalmazásával rendkívüli módon megszilárdul a bírói kontroll a közigazgatás felett - jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke csütörtökön Pécsen. Handó Tünde a Pécsi Ítélőtábla és a Pécsi Törvényszék összbírói értekezlete előtti sajtótájékoztatón az Országgyűlés által módosítva ismét elfogadott perrendtartási törvény újdonságairól azt mondta: sokkal szélesebb körűek lesznek azon közigazgatási cselekmények, tevékenységek és mulasztások, amelyek a bíróság előtt megtámadhatóak lesznek. Az azonnali jogvédelem intézménye komoly hatással lehet az ügyek kimenetelére, egyúttal rendkívüli felelősséget ró a bírákra –...

Read more
Page 645 of 1027 1 644 645 646 1 027