Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Mégsem lesz egyszerűbb az adóbevallás

„...Lapunknak elmondta: a törvényhozó fő célja az adóadminisztráció csökkentése volt. Ezt azonban nem sikerült megvalósítani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bevallástervezetével, inkább bonyolódott a rendszer. Szerinte mindössze négyszázezer adózónak éri meg ezt választania. A törvény szerint ugyanis az adóhatóság a rendelkezésre álló adatokat bevallástervezetként csak azoknak a magánszemélyeknek küldi meg elektronikusan, akiknek van ügyfélkapujuk – ám ez csak az adózók tíz százalékát jelenti. A többieknek kérniük kell, hogy papíralapon küldjék el nekik. Csakhogy papíralapú bevallástervezet már van: ez az M30 jelű...

Read more

Újabb szakokat csatoltak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemhez

„...Február 1-jével a Nemzeti Közszolgálati Egyetemhez csatolják a bajai Eötvös József Főiskola két intézetét - tudta meg az eduline. A Vízépítési és Vízgazdálkodási Intézet, valamint a Vízellátási és Környezetmérnöki Intézet átszervezését - amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma az eduline kérdésére megerősített - a belügyminiszter kezdeményezte, méghozzá a vízügy globális és nemzetbiztonsági jelentőségére hivatkozva. A vízügyi szakemberek száma egyébként is a szakmai igények alatt marad - írta a döntésről az erőforrástárca, amely azt közölte: az Eötvös József Főiskola közalkalmazottait február 1-től a közszolgálati...

Read more

Segítene, ha vidékre költöznének az állami cégek és intézmények

„A gazdaság már jó ideje túltette magát a válságon, de ez a fizetésekben eddig nem látszott. A mostani béremelésekkel az alkalmazottak azt a növelést kapják meg, ami 2008 óta megillette volna őket – fogalmazott a Magyar Időknek az Állami Számvevőszék elnöke. Domokos László szerint a juttatások további nagyobb emelésére csak akkor lesz esély, ha a versenyszféra tíz év alatt megduplázza teljesítményét, a köztulajdonban álló vállalatok pedig kétszer-háromszor nagyobb termelékenységgel dolgoznak. A gazdasági növekedésben elmaradó térségek felemeléséről szólva úgy vélekedett: nem lenne különösebb...

Read more

Egészségügyi közgazdász: amíg alulfinanszírozott az ellátórendszer, nem várható változás

„Borítékolni lehetett, hogy a tavaly áprilisi konszolidációt egy újabb követi majd – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász. Azt mondja, teljesen logikus, hogy így alakult, miután a kormány hosszú éveken keresztül nem emelte meg a kórházi beavatkozások finanszírozását. Gyakorlatilag 2007 óta egészen idén szeptemberig nem változott a HBCS (homogén betegcsoportok), az elszámolható szolgáltatások ellentételezése. Ősszel emelték meg az alapdíjat a korábbi 150 ezerről 180 ezer forintra. Azt persze nem szabad elfelejteni, hogy a szocialista kormányzás alatt 2-300 milliárddal csökkent az egészségbiztosítási...

Read more

Közigazgatási ösztöndíjprogramok indulnak

„Második alkalommal hirdeti meg a kormány a Területi Közigazgatási Ösztöndíjprogramot (a továbbiakban: TKÖ Program). A TKÖ Program keretében a felvételt nyert ösztöndíjasok szakmai gyakorlatának időtartama 12 hónap, amelyet a fővárosi vagy egy megyei kormányhivatalnál töltenek el. A jelentkezési határidő: 2017. január 22. 24:00 óra Az TKÖ Program szervezői olyan a közigazgatási életpálya iránt elkötelezett, diplomás fiatalok jelentkezését várják, akik 35. életévüket még nem töltötték be, és szívesen megismernék a területi államigazgatás valamely szegmensét. A szakmai gyakorlat teljesítése során a befogadó intézményeknél az...

Read more

A Magyar Államkincstár kezeli az agrártámogatásokat januártól

„Akkreditált szervezetként a Magyar Államkincstár kezeli január 1-jétől a területalapú és a vidékfejlesztési támogatásokat, a kifizetésekben nem lesz fennakadás - tájékoztatta Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-t. Az államtitkár felidézte: a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) jelenlegi formájában megszűnik, tevékenységét részben a Magyar Államkincstár, részben a megyei kormányhivatalok veszik át január 1-jétől. Az MVH kifizető ügynökségként működött, ezt a feladatot a jövőben az államkincstárnak kell ellátnia. Ahhoz, hogy a közvetlen területalapú, valamint a vidékfejlesztési támogatások kifizethetőek legyenek,...

Read more

Új közbeszerzési útmutatók jelentek meg

„A hatályos közbeszerzési törvényhez és végrehajtási rendeleteihez kapcsolódó új útmutatók – a Miniszterelnökséggel folytatott egyeztetéseket követően – elérhetőek honlapunkon. A Közbeszerzési Hatóság a jogalkalmazók munkájának elősegítése érdekében folyamatosan dolgozik a közbeszerzési szabályozáshoz kapcsolódó segédanyagok, köztük az útmutatók kiadásán. A Hatóság új útmutatókat bocsátott ki az alábbi témákban: az alkalmassági feltételek előírásával kapcsolatos szabályokról az építési beruházás tárgyú közbeszerzési eljárások szabályairól a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról a hiánypótlás szabályainak alkalmazásáról és az ajánlat érvénytelenségéről a közbeszerzési eljárások eredményeként megkötött szerződések...

Read more

Elérhető a 2017. január 1-jétől hatályos Kbt. (közbeszerzési törvény)

„A Közbeszerzési Hatóság elkészítette a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2016. évi CLX. törvény rendelkezéseinek átvezetését. A Kbt. 2017. január 1-jétől hatályos egységes szerkezetű szövege letölthető innen.” Forrás: Elérhető a 2017. január 1-jétől hatályos Kbt.; Közbeszerzési Hatóság; 2016. december 21.

Read more

Cél a hatékony közigazgatás

„Július 1-jén lépett hatályba az állami tisztviselőkről szóló törvény (Áttv.), melynek személyi hatálya a fővárosi és megyei kormányhivatalokban dolgozókra terjed ki azzal, hogy első lépésben július 1-jétől a 197 járási hivatalban dolgozó közel 17 ezer alkalmazott jogviszonya alakult át közszolgálati tisztviselőiből állami szolgálati jogviszonnyá. A törvény átszabta a járási tisztviselők előmeneteli- és illetményrendszerét is, az ellátott feladatokkal és a teljesítménnyel jobban arányban álló, a tisztviselő hivatalához méltó megélhetést nyújtó, rugalmas illetményrendszert alakítottak ki. Dr. Pajtók Gábor, a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott...

Read more
Page 654 of 1027 1 653 654 655 1 027