Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Okos város: Kormányhatározat a „»Kreatív város – fenntartható vidék« – a Nyugat-Pannon régióban új regionális fejlesztési koncepció megvalósításáról” című nemzeti programmal összefüggő feladatokról és azok finanszírozásáról

Forrás: A Kormány 1337/2016. (VII. 4.) Korm. határozata a „»Kreatív város – fenntartható vidék« – a Nyugat-Pannon régióban új regionális fejlesztési koncepció megvalósításáról” című nemzeti programmal összefüggő feladatokról és azok finanszírozásáról; Magyar Közlöny; 2016. évi 98. szám; 2016. július 4.; 7854-7858. oldalak (pdf)

Read more

Megállíthatatlanul terjednek az új települési adók

„Több mint 150 önkormányzat nyúlt hozzá az idén érdemben az adórendeletéhez, és vezetett be új adót, vagy növelte meg a terhet. A forráshiány miatt kevesen hagyják ki a vállalkozások terhelését, és megállíthatatlanul terjed a földadó is. Havi ötven–százezer forint adót vetett ki Nagymaros önkormányzata a nála tárolt nagyobb teljesítményű motorcsónakokra és jachtokra – a hajóadó a legújabb kreatív elvonás, amelyet egy település bevezet. Az idén több mint 150 önkormányzat határozott a településen élők vagy az ott tevékenykedők terhének emeléséről vagy módosításáról, összesen...

Read more

Digitális gazdaság és foglalkoztatás

„Összefoglaló a Magyar Közgazdasági Társaság Munkaügyi Szakosztálya és a Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Államtitkárságának közös rendezvényéről. A Magyar Közgazdasági Társaság Munkaügyi Szakosztálya és a Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Államtitkársága a Digitális gazdaság és foglalkoztatás kérdéseit tekintette át 2016. május 12-én a Nemzetgazdasági Minisztérium Pénztártermében. ... Meggyőződésem, hogy a digitális gazdaság és a foglalkoztatás kettőse, illetve ezek összefüggései meghatározóak lesznek az előttünk álló évek gazdasági növekedésében és ennek a növekedésnek a fenntarthatóságában egyaránt – fogalmazott köszöntőjében a Magyar Közgazdasági Társaság főtitkára. Hegedüs Éva emlékeztetett rá,...

Read more

A magyarországi EU-transzferek áttekintése – két költségvetési időszak határán

„A tanulmány azt vizsgálja, hogy a 2007–2013-as költségvetési ciklus EU-támogatásaiból milyen arányban részesültek az egyes szektorok és az egyes magyarországi régiók, milyen mértékben sikerült a rendelkezésre álló keretösszeget felhasználni, illetve hogy az előző ciklushoz köthetően még mekkora összeg átutalására számíthat az ország 2015-öt követően. A cikk emellett áttekinti az egyes operatív programokhoz kapcsolódó kifizetések lefutását is. Az új ciklussal kapcsolatban a szerzők felvázolják, hogyan változtak a tagországok rendelkezésére álló keretösszegek és az egyes célokra fordítható források, és bemutatják a 2016-ra vonatkozó forráslehívási...

Read more

A Kormány 1342/2016. (VII. 5.) Korm. határozata a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól

„1. A Kormány a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 31. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a postaügyi és a nemzeti pénzügyi szolgáltatási feladatok ellátása, valamint a terület hatékony működtetése érdekében szükséges kormányzati koordináció ellátása érdekében – 2016. július 6. napjától – Bártfai-Mager Andreát a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztossá (a továbbiakban: kormánybiztos) nevezi ki. 2. A kormánybiztos a) előkészíti és végrehajtja a Miniszterelnökséget vezető miniszter (a továbbiakban:...

Read more

Jövő márciusig tart a közigazgatás átalakítása

„Július elsején kerül bevezetésre az új közszolgálati életpályamodell, szeptembertől a kormányablakok bővülnek újabb ügytípusokkal, 2017 elején pedig újabb rezsi- és bürokráciacsökkentések léphetnek életbe, melyek a tervek szerint márciusra stabilizálódnának. A tervekről Kovács Zoltán közigazgatásért felelős államtitkár beszélt a Rádió Orientnek. Az új életpályamodell elsősorban a pályakezdőknek és a jelenleg alacsonyabb bérezésűeknek fog kedvezni, akik akár 50 százalékos emelkedésre is számíthatnak fizetésükben. A felső vezetőket nem érinti a bérnövekedés, a középvezetők azonban szintén magasabb fizetésre számíthatnak. Ezzel a járási hivatalokra az elmúlt években...

Read more

Folytatódik a bürokrácia csökkentése

„A bürokrácia csökkentése érdekében ősszel újabb törvények megváltoztatásába fog a kormány, akár százas nagyságrendben - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter Zalaegerszegen, a közszolgálati tisztviselők napja alkalmából tartott ünnepségen. Lázár János emlékeztetett arra, hogy korábban száztíz törvényt változtattak meg a bürokráciacsökkentés érdekében, nyáron pedig minden a kormányablakokhoz érkező ügyfelet szeretnének megkérdezni arról, mi a véleménye a kormányablaki ügyintézésről és szerinte miként lehet a bürokráciát tovább csökkenteni. Kiemelte, az EU-s pénzek, az építésügy és az adóügyek esetében további egyszerűsítésekre van szükség. A miniszter a...

Read more

Gyászlobogó az iskolán – Vízvártól elvették a felső tagozatot

„A határ menti település az utolsó pillanatig küzdött azért, hogy megtarthassák felsőseiket a körzetes iskolaként működő intézményben, de a jogszabályi előírás megfúrta a helyiek összefogásával kiötölt mentőakciót. Senkinek sem kívánom, hogy átélje azt, amit a szülőknek és a pedagógus kollégáknak kellett a múlt hét szombaton tartott tanévzárón és ballagáson – összegzett Kozma László polgármester, nem kis elkeseredéssel hangjában, amikor elmondta, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó barcsi tankerületének vezetője az ünnepségen ismertette az államtitkári határozatot: Vízváron megszűnik a felső tagozat 2016 szeptemberétől. Mint ahogyan...

Read more

A kormányhivatalnokok fele kapott fizetésemelést

„ Ha a járási hivatali dolgozókra vonatkozik a fizetésemelés, akkor elméletileg minket is érintene. Ehhez képest nem tudunk semmiről. Várjuk a fejleményeket, reménykedünk - mondta egy járási földhivatali dolgozó a kormánytisztviselők béremeléséről, ami júliustól érvényes. A megyei kormányhivatal 1540 dolgozója közül 746 kapott illetményemelést – tájékoztatott Göbl Vilmos, a Miniszterelnökség sajtószolgálatának munkatársa. Új, sávos rendszert vezettek be, ami egyszerre küszöböli ki a közigazgatás bérezési gyakorlatának korábbi hibáit, és ad lehetőséget a tehetség és a szorgalom elismerésére. Az új, szolgáltató szemléletű közigazgatásban ugyanis...

Read more

Főjegyzői találkozó az okosváros-stratégiákról Pozsonyban

„A smart city stratégiák és Szlovákia 2016. július 1-jén kezdődő soros EU-elnöksége volt a fő témája annak a főjegyzői találkozónak, amelyet Bécs, Budapest, Prága, Ljubljana és Pozsony részvételével tartottak a szlovák fővárosban. Az életminőség szem előtt tartása és az innováció képezi Pozsony okosváros-stratégiájának az alapját – mondta Ivo Nesrovnal, Pozsony polgármestere és Martin Maruska főjegyző azon a találkozón, amelyet öt főváros részvételével 2016. június 23-án tartottak a szlovák fővárosban a smart city stratégiákról és Szlovákia soros EU-elnökségéről. A találkozón Bécs, Budapest, Prága...

Read more
Page 683 of 1027 1 682 683 684 1 027