Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Mennyire jó a szoros határidő a közigazgatásban?

„A közigazgatási hatósági eljárásokra jellemző, hogy legtöbbször a harminc napos ügyintézési határidő legutolsó napjára halasztják a döntést, ha pedig ekkor nem tudják az ügyet megoldani, hiánypótlást kérve még kitolják a döntés meghozatalát. A szoros határidők miatti állandó cselekvési kényszer mechanikussá teszi az ügyintézők munkáját és az indoklást hasonló ügyekben sokszor előre megfogalmazzák – mondták a Rádió Orientnek Szmetana György, Józsa Fábián és Gyergyák Ferenc szakértők. Szakmai körökben sem egységes annak meghatározása, hogy ki tekinthető ügyfélnek. „A közigazgatás a közönségért van” – mondta...

Read more

Lázár elmondta, miért van szükség kisebb bürokráciára

„„Ez a bürokrácia megöli az állam normális működését”, drága, ezért kisebb bürokráciára és kevesebb olyan emberre van szükség, aki a bürokráciából él – hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János a közigazgatási bürokráciacsökkentéssel összefüggő törvénymódosítási javaslat vitáját megnyitó expozéjában elmondta: a parlament előtt fekvő, 110 törvény megváltoztatását tartalmazó előterjesztés alapján egyszerűsödhetnek az általános eljárási szabályok. Cél továbbá, hogy jelentős mértékben csökkenjenek az engedélyhez kötött tevékenységek, valamint az ügyintézési határidők. Általános elvként rögzítette, hogy az állami hatóságoknak 60 napon belül el kell intézniük...

Read more

Támogatható Pest megye különválása Budapesttől

„Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatal vezetője...lapunknak beszélt arról is, hogy szerinte az okmányirodák és kormányablakok hálózatával sikerült közelebb vinni az ügyek intézését a polgárokhoz. A hivatalvezetőt...Pest megye és Budapest esetleges szétválásáról is kérdeztük. – Négy éve működnek kormányhivatalok és kormányablakok Magyarországon. Milyenek a tapasztalatok? – Praktikum – ez a szó írja le a legjobban a hivatalok működését. A cél az volt, hogy az állami feladatok egy helyre kerüljenek. Ez nem önmagáért megvalósított centralizáció, ahogy az ellenzék láttatja, hanem az államigazgatási ügyek...

Read more

Fejéről a talpára kell  állítani az egészségügyet

„Sok minden mellett a törődés a betegekkel az, ami ma a leginkább hiányzik az egészségügyből – mondja Ónodi-Szűcs Zoltán, akit pénteken kért fel az ágazat vezetésére Orbán Viktor miniszterelnök. A leendő egészségügyi államtitkár a Magyar Időknek úgy fogalmazott: a valós igényekhez kell igazítani az egészségügyet, és ehhez a kormány minden ésszerű támogatást meg fog adni. Az új egészségügyi államtitkár vezetésével a fejéről a talpára fogják állítani az egészségügyet – legalábbis ez derül ki a Magyar Időknek adott nyilatkozatából. Az Állami Egészségügyi Ellátó...

Read more

Közigazgatás és szépirodalom

„...A kérdés, amelyre e tanulmány is szeretne választ adni, úgy is megfogalmazható, hogy irodalmi és jogi szövegek képezhetnek-e egymás számára értelmes kontextust, az egyik csoportba tartozó szövegek tanulmányozása járhat-e bármilyen haszonnal a másik szövegegyüttes darabjainak értelmezése tekintetében. Természetesen nem elégedhetünk meg azzal, hogy kizárólag intertextualitás-problémaként kezeljük a kérdéskört. Jelen tanulmány a szépirodalmi művek közigazgatási képzésbe történő bevonásának lehetőségeit kívánja körüljárni, tételesen felsorolva azokat az indokokat, érveket, amelyek alátámasztják e megközelítések szükségességét. Nyilvánvaló, hogy ehhez egy elméleti keret kontúrjait is érdemes előzetesen felvázolnunk...

Read more

Magyary Zoltán életműve – A Magyary kritikai kiadás metodológiai háttere

„A tanulmány Magyary Zoltán munkásságának helyét és szerepét vizsgálja a hazai közigazgatás-tudományon (azaz a közigazgatási jogi és a közigazgatástani irányzaton) belül. Az írás a témakör legégetőbb problémájaként mutatja be a szöveghagyomány(ozódás) és a befogadástörténet szerepét a Magyary-életmű kritikai kiadás metodológiai hátterét illetően. A kritikai kiadásban a jogi szövegekre alkalmaztuk a kritikai kiadás általános módszertanát. 1. Magyary Zoltán életműve (tudományos munkássága) – számbavételi kísérlet Jelen tanulmánynak nem célja a témakör teljes kibontása. Sokkal inkább szükséges a kérdésfeltevés, bizonyos adatok számbavétele. A felmerülő problémák...

Read more

Az okos városoké a jövő?

„Az okos város, avagy smart-city egy olyan gyűjtőfogalom, amely alatt mindenki mást ért, legyen az a technológiai, energiahatékonysági vagy akár az életminőséget javító program. A lényeg az, hogy a fejlesztéseket a helyi igényekhez kell alakítani, ennek első lépése a települési stratégiák kialakítása – hangzott el a Napi.hu és a Noguchi innovációs konferenciájának kerekasztal-beszélgetésén. "Okos városnak" lehet nevezi azokat a településeket, amelyek egy stratégia mentén képesek felhasználni a technológiai fejlesztéseket a városi életminőség növelésére széles körben, legyen az a vállalkozói tevékenység kiszélesítése vagy...

Read more

Okos városok, okos önkormányzatok (konferencia)

„Tervezett időpont: 2015. december 03. Helyszín: Budapest RÉSZLETES PROGRAM A programváltoztatás jogát fenntartjuk! Okos városok, okos önkormányzatok Egyre több a "smart cities", azaz az okos város. Ahol nyitottak az újra, a korszerű energetikai, telekommunikációs megoldásokra, az új irányítási módszerekre. Sok tapasztalat, sok lehetőség, érdemes belevágni. Kinek, mikor, hol, mivel? Programterv: 8.30 – 9.00 Regisztráció 9.05 – 9.35 Kormányzati tervek: Modern Városok Program 9.40 – 10.05 Mitől lesz okos egy város? 10.10 – 10.30 EU pályázatok: célirányos lehetőségek 10.35 – 10.55 Mitől lesz...

Read more

Deutsch Tamás: az internethasználatot terhelő ÁFA 27%-ról 18%-ra csökkenjen

„Konkrét javaslatokat fog lerakni a kormány asztalára, az InternetKon nemzeti konzultáció eredményeire támaszkodva - mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője, az InternetKon előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos az InfoRádió Aréna című műsorában. "Összeállítjuk szakértő kollégáimmal azokat a konkrét javaslatokat, amelyeket be akarunk nyújtani a kormánynak" - mondta a miniszterelnöki biztos az InfoRádiónak. Hozzátette: ezeknek a javaslatoknak a világos irány megfogalmazása után nagyon komoly közgazdasági, műszaki, informatikai, pénzügyi, jogi, szakmai követelményeknek kell megfelelniük, és az érintett szakértőkkel, üzleti szereplőkkel, civil...

Read more

Gyorsan és költségmentesen kaphatjuk meg az okmányainkat

„Az illetékek eltörlése nemcsak költségmegtakarítást jelent majd, hanem például a személyi okmányoknál rövidülni fog az ügyintézési határidő - mondta a Pest megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja. Tarnai Richárd hozzátette: a bejelentés miatt a következő hónapokban csak mérsékelt forgalomcsökkenésre számít. "A leggyakrabban a személyi igazolvánnyal fordulnak hozzánk az ügyfelek, amely tíz éves kor alatt ingyenes, utána pedig 10 évre lehet kapni, ennek a költsége jelenleg 1500 forint" - mondta Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott az InfoRádiónak. Ezt követi a vezetői engedély és a forgalmi engedély,...

Read more
Page 730 of 1029 1 729 730 731 1 029