Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Miniszterelnökség: egyszerűbb és gyorsabb lesz az állampolgári ügyintézés

„A kormány kiemelt célkitűzése az Államreform program keretében a közigazgatás hatékonyságának növelése, a minden eddiginél összefogottabban, ellenőrzöttebben és költséghatékonyabban működő területi államigazgatás megteremtése. Ennek érdekében került az Országgyűlés elé az egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat. A javaslat főbb elemei a fővárosi és megyei kormányhivatalokon kívüli területi államigazgatási szerveknek a kormányhivatalokba integrálása, illetve a kormányhivatalok szervezeti és működési rendszerének egyszerűsítése. Az átalakítások eredményeként egy gyorsabb döntéshozatalt biztosító, költséghatékonyabban működő kormányhivatali rendszer jön létre. A jelenlegi szabályozás csak az ágazati, hivatali szempontú...

Read more

Területfejlesztés a Mezőkovácsházi járásban is

„A Békés Megyei Önkormányzat egy nyolc állomásból álló road show-t indított útjára a Területfejlesztési Operatív Program keretében, amelynek harmadik megállója február 19-én a mezőkovácsházi járási székhely volt. A rendezvénysorozat célja, hogy a települések tájékoztatást kapjanak az új pályázati ciklus területfejlesztési programjáról, a megyei önkormányzat szerepvállalásáról, illetve arról a koncepcióról, milyen módon tudnak együttműködni az eredményes forrásfelhasználás érdekében. Az új pályázati ciklusban (2014-2020) a területfejlesztés a megyei önkormányzatok fontos feladatává vált, kiemelt szerepet kapnak az uniós források felhasználásban, amelyek a megye területéhez kapcsolódó...

Read more

Szeretünk pereskedni? – több ezer ügy a fővárosi kormányhivatalnál

„Évente mintegy 3300 ügyet lát el a fővárosi kormányhivatal Jogi és Perképviseleti Főosztálya. A közigazgatási határozatok és a kártérítési eljárások legnagyobb részben földhivatali ügyekkel kapcsolatosak, ugyanakkor a támogatott határozatokról ritkán bizonyosodik be, hogy jogsértőek, ezt mutatja a 85 százalékos pernyertesség – mondta a Rádió Orientnek Puskásné Németh Márta, főosztályvezető-helyettes. Évente mintegy 3300 peres és nem peres ügyet lát el a Jogi és Perképviseleti Főosztály 21 munkatársa. Amíg a peres ügyek bíróság előtti nyilvános eljárásban zajlanak, addig a peren kívüli eljárások a közigazgatási...

Read more

Márciusig felülvizsgálják, kinek jár szociális segély

„Márciustól jelentősen átalakul a szociális ellátások rendszere, a járási hivatalok hatáskörébe kerül az aktív korúak ellátása. A változások első sorban azokat érintik, eddig önkormányzati rendelet alapján voltak jogosultak rendszeres szociális segélyre. A segély helyett ugyanis az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás kerül bevezetésre. A jegyzők pedig február 28-ig minden korábbi jogosultságot felül fognak vizsgálni. Az állam által nyújtandó ellátásokat 2015. március 1-jétől a járási hivatalok állapítják meg. Az e körbe tartozó ellátások a következők: aktív korúak ellátása (foglalkoztatást helyettesítő támogatás illetve az egészségkárosodási...

Read more

A közszférában is hódít a munkakör alapú rendszer

„A vállalkozói szféra után a közigazgatásban is bevezetésre került a munkakör alapú foglalkoztatási rendszer, amely révén jobban nyomon lehet követni a munkavállaló feladatait, és a bérezés is átláthatóbb. Ehhez kapcsolódik a teljesítményértékelési rendszer, ami már 175 ezer embert érint – mondta rádiónkban Arany Mónika, a BM KSZF - Közszolgálati Személyzetfejlesztési Igazgatóságának vezetője. Nemrég a közigazgatásban még idegen fogalomnak számított a munkakör alapú rendszer, mostanra azonban már egyre hatékonyabban veszik át ezt a formát a vállalkozói szférától. Arany Mónika a Rádió Orient műsorában...

Read more

TÖOSZ: hatékonyabb együttműködés kell a járásokkal

„Olajozottabbá kell tenni a járási és az önkormányzati hivatalok kapcsolatát – hangzott el a TÖOSZ Csongrád megyei polgármesteri fórumán. Zongor Gábor, a TÖOSZ főtitkára kiemelte, 'az ügyfél számára teljesen mindegy, hogy önkormányzati vagy állami szintről részesül az ellátásban, csak az a lényeg, hogy jó minőségben kapja azt'. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége idén is megrendezi hagyományos megyei polgármesteri fórumait. A Csongrád megyei találkozót megelőző sajtótájékoztatón Zongor Gábor hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy a települési polgármestereknek tájékoztatást adjanak a MANORKA projektről, mely egyéb elemei...

Read more

A polgármesteri hivatalok irányítása és vezetése, az abban közreműködők feladat- és hatásköre

„A helyi önkormányzatok polgármesteri hivatalai fontos szerepet töltenek be mind az önkormányzati és államigazgatási feladatellátás, illetve önkormányzati adminisztráció, mind pedig – e feladatokkal összefüggésben és azokhoz szorosan kapcsolódva – az önkormányzattal kapcsolatba kerülő ügyfelek ügyeinek intézése, a „köz szolgálata” területén. Indokolt ezért ezt a szerepkört áttekinteni. Már csak azért is, mert magát az önkormányzati struktúrát sem hagyta változatlanul a közigazgatási reform. Változott a jogszabályi környezet, s változást hozott ezzel összefüggésben – a működésben is – a polgármesteri, jegyzői feladat- és hatáskörök módosulása,...

Read more

Az Európai Bizottság elfogadta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) felügyelete alá tartozó mindhárom operatív programot

„Az Európai Bizottság elfogadta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) felügyelete alá tartozó mindhárom operatív programot, ezzel megnyílt az út minden idők legnagyobb gazdaságélénkítő és fejlesztési programjának végrehajtására. A mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása, a helyi gazdaságfejlesztés és foglalkoztatás bővítése, és ennek révén a teljes foglalkoztatottság elérése, az újraiparosítás támogatása az uniós források célzott, átgondolt felhasználásával valósulhat meg – mondta Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásért felelős államtitkár. Az első pályázati kiírások várhatóan tavasszal jelenhetnek meg. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP), a...

Read more

Tavasszal elindul a nemzeti közműszolgáltató

„A Magyar Fejlesztési Bank kezdeményezte az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. bejegyzését, a társaság tavasszal kezdi meg működését – jelentette be a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkára. A Magyar Fejlesztési Bank kezdeményezte az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. bejegyzését, a társaság tavasszal kezdi meg működését – jelentette be a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkára. Németh Lászlóné hangsúlyozta, a cég az állami közműszolgáltatások – a földgáz, a villany- , és a távhőszolgáltatás – egységes működéséért felel majd, és koordinálnia kell az...

Read more

A kormányzaton kívülieket is célozná a korrupcióellenes program

„Míg a 2012–2014 közötti időszakra szóló közigazgatási korrupciómegelőzési program a közigazgatási és a közszolgálati korrupciós jelenségek visszaszorítását célozta, a 2015 és 2018 közötti Nemzeti Korrupcióellenes Program tervezete már a kormányzaton kívüli szereplőket is orientálni kívánja – tartalmazza a kormány honlapjára kedden felkerült, március 4-ig véleményezhető tervezet. A Belügyminisztérium által jegyzett, 2018-ig tartó, új program célja a közpénzekkel való gazdálkodás átláthatóbbá tétele, a hatósági eljárások fejlesztése, valamint az üzleti élet tisztaságát elősegítő szabályozás kialakítása. „A program a közszféra, az állami tulajdonú vállalatok és...

Read more
Page 759 of 1020 1 758 759 760 1 020