Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

„Jó Gyakorlatok! Fókuszban az önkormányzatok!” – Dr. Pintér Sándor előadása

„Az Állami Számvevőszék 2014. december 12-én „Jó Gyakorlatok! Fókuszban az önkormányzatok!” címmel rendezett szakmai szemináriumot. A rendezvény nyitóbeszédeinek sorát Dr. Pintér Sándor belügyminiszter kezdte meg felszólalásával, amelyben kitért a Belügyminisztérium szerepére az önkormányzati alrendszer tekintetében. A Belügyminiszter előadása kezdetén méltatta a jó gyakorlat megosztásának elvét, amelyet az ÁSZ az elmúlt években sikeresen érvényesített a gyakorlatban. Mint kifejtette: az önkormányzati rendszer számos változáson esett át az elmúlt száz évben, amely során folyamatosan bővült az ellátandó feladatok köre. Az 1990-es években az önkormányzati feladatok...

Read more

Félszáz település tervezi a földadó kivetését

„A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) semmilyen mértékben és -formában nem ért egyet a termőföld megadóztatásával - közölte az elnökség döntését a NAK. A NAK - a Település Agrárgazdasági Bizottságok elnökeinek bevonásával - országosan felmérte az önkormányzatok földadóval kapcsolatos elképzeléseit. A visszajelzések alapján mintegy félszáz település tervezi a földadó kivetését. Az érintett önkormányzatok nem egységes elvek mentén állapítanák meg földadót, a legtöbb esetben hektáronként vagy aranykoronánként határoznák meg az adó mértékét. A NAK véleménye szerint a földadó több szempontból is aggályos. Az adót...

Read more

Öt hazai, pénzügyi szolgáltatásokban érdekelt intézmény, lépett stratégiai szövetségre

„Stratégiai együttműködési megállapodást kötött egymással a Magyar Fejlesztési Bank Zrt., a Magyar Posta Zrt., a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete, a TakarékBank Zrt. és az FHB Nyrt. Az aláírók együttműködésük révén a hitelezési aktivitás növelését, a pénzügyi szolgáltatások megújítását, a vidék pénzügyi infrastruktúrájának és kultúrájának fejlesztését kívánják elérni. A Miniszterelnökség támogatja a nemzetgazdasági szempontból is fontos célok elérését. Az aláírók további szándéka, hogy önálló üzleti érdekeik képviselete mellett közösen dolgozzanak ki a gazdaságélénkítés szempontjából fontos, versenyképes pénzügyi termékeket és szolgáltatásokat. Biztosítani kívánják, hogy...

Read more

Gémesi György az önkormányzatok nehéz helyzetéről

„Az önkormányzatok már nem tudják kifizetni a járdák, utak, vízelvezetők építését – mondja Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. HVG: Jövő héten szavaz az Országgyűlés a költségvetésről, amely szerint 2015-ben az ideinél kevesebb pénz jut az önkormányzatoknak. Igaz, a települések egy sor hatáskörtől és intézménytől, például iskoláktól, kórházaktól is megszabadultak. Összességében kisebb vagy nagyobb lett a mozgásterük? Gémesi György: Több pénzt vontak el, mint feladatot. A mi számításaink szerint közel százmilliárd forint került ki az önkormányzati rendszerből, ebből a...

Read more

Vas megye jegyzőjének portréja

„A szombathelyi ifjú 28 éves korában nyerte el a pozíciót. Brüsszelből jött haza, azt mondja, itt szeretne tenni. Elég puritánok itt a körülmények. Igen, azok. Ez korábban az alelnök szobája volt, de az új elnök racionalizálta a működést, hogy jobb legyen az egy vezetőre jutó titkársági munkatársak és faxok aránya, a közös munkát is gördülékenyebbé teszi, hogy egymás mellett vannak az irodáink. És ez az imbuszkulcs itt az asztalon? Ezzel rakom össze a bútorokat. Egy részük az egyik korábban felmondott kollégáé volt....

Read more

Egységes lehet a kormányhivatali rendszer

„A Kormányhivatal szervezetén belüli szakigazgatási szervek belső integrációjára tett javaslatot Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn. A parlament honlapján olvasható, az egységes kormányhivatali rendszer megteremtésére irányuló javaslat érinti a megyei és járási szinten működő, önálló feladat- és hatáskörrel rendelkező szakigazgatási szerveket, így például a társadalombiztosítási igazgatási szerveket, gyámhivatalokat, munkaügyi központokat, földhivatalokat, környezetvédelmi felügyelőségeket. Lázár János indítványa szerint a szakigazgatási szervek önálló feladat- és hatáskörgyakorlása, valamint az ezzel együtt járó jelenlegi szervezeti tagozódás megszűnik. Ezzel egyidejűleg 25 feladat és hatáskör címzettje a kormánymegbízott...

Read more

Hiányzik az adósságkonszolidációban részt nem vett települési önkormányzatok fejlesztési támogatásának előirányzata a költségvetésből

„Négy évre 50 milliárd forintot ígértek korábban az adósságátvállalásból kimaradt településeknek, de ennek nincs nyoma a jövő évi büdzsé tervezetében. A kormányzat szerint jövőre is prioritást kap az ügyük. „Nem elfogadható, hogy az adósságkonszolidációban részt nem vett települési önkormányzatok fejlesztési támogatásának előirányzata, 12,5 milliárd forint kikerült a költségvetésből, mondván, hogy a megjelölt célok az uniós forrásokból finanszírozhatóak lesznek” – áll a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) állásfoglalásában. Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke lapunknak azt nyilatkozta, hogy az adósságrendezés teljes kérdéskörének lezárásához garantálni...

Read more

A kiutat keresik az elnéptelenedő falvak

„Magyarországon négyszáz olyan település van, amelynek lakosságszáma nem éri el a kétszáz főt, s kéttucatnyi olyan, ahol ötvenen sem laknak. Elöregedő lakosság, rohamosan fogyó népesség, periférikus elhelyezkedés, ahová csak a mobilposta és a távolsági busz jár – ezek jellemzik azokat a falvakat, amelyek lakosságuk jelentős részét elvesztették az elmúlt évtizedekben – derült ki a KSH „Települések a lét határán” című kiadványából. Magyarországon négyszáz olyan település van, amelynek lakosságszáma nem éri el a kétszáz főt, illetve amely 1970 óta elvesztette népességének több mint...

Read more

Fontos, hogy az önkormányzatok nyertesei legyenek a fejlesztési pályázatoknak

„ Pogácsás Tibor fontosnak nevezte, hogy az önkormányzatok nyertesei legyenek a 2014 és 2020 közötti uniós ciklus fejlesztési pályázatainak, s ezzel hozzájáruljanak a gazdaságélénkítéshez. Pogácsás Tibor egy önkormányzati vezetőknek szóló csütörtöki budapesti konferencián azt hangoztatta: a lezárt ciklus sok újdonságot és eredményt hozott, ugyanakkor voltak kevésbé sikeres projektek is. Megjegyezte: ma már reálisabbak a célok, mint korábban, a kormány pedig elérte, hogy Magyarország a lehetőségekhez képest a legmagasabb forráshoz jusson a következő időszakban. Számolni kell azzal, hogy ez hét év múlva már...

Read more

Az önkormányzati rendszer átalakítása és a problémák

„A települések adósságállományának az átvételével csak az önkormányzati rendszer egyik problémája szűnt meg, mivel a finanszírozás területén még sok a kérdőjel, valamint az állami és a helyhatósági funkciók között is van némi átfedés. Az uniós fejlesztések bizonyos esetekben valóban új lendületet adhatnak majd. Új korszak kezdődött a hazai önkormányzati rendszerben azzal, hogy az októberi voksolás után már öt évre szól a megválasztott tisztségviselők mandátuma. A változásoknak csupán a csúcsa volt az idei választás lebonyolítása, mivel a 2010-ben kétharmaddal megválasztott Fidesz–KDNP többség alapvetően...

Read more
Page 777 of 1027 1 776 777 778 1 027