Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Önkormányzati kapacitásépítés norvég-magyar együttműködéssel

„A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének újabb, a Norvég Alap által támogatott projektindító és ünnepélyes megnyitó eseményére november 25-27 között Mátraházán kerül sor. Az esemény célja, hogy az önkormányzati szövetségek együttműködését és az önkormányzati szféra érdekérvényesítő képességét növelje, valamint előkészítse az Önkormányzati Koordinációs és Kommunikációs Központ létrehozását. A projekt egyik kiemelt célkitűzése, hogy az önkormányzati szövetségek együttműködését és az önkormányzati szféra érdekérvényesítő képességét növeljék. Egyik fontos eredménye pedig egy budapesti Önkormányzati Koordinációs és Kommunikációs Központ létrehozása lesz, hogy legyen végre egy olyan hely...

Read more

Felkészültek az egyablakos ügyintézésre Kunhegyesen

„A kunhegyesi járás településméret és társadalmi helyzet szempontjából is heterogén, az adósságokkal küzdő régió problémakezelésén ugyanakkor nagyot lendített a járási rendszer egységes joggyakorlata. A Rádió Orient műsorában Páldiné Ágoston Lívia hivatalvezető elmondta, az észak-alföldi régió foglalkoztatásának növelésében a közmunkaprogramok, valamint az új beruházások bevonzása jelent segítséget. A kunhegyesi járás az Észak-Alföldi régióban, a Tisza-tó és a Tisza mentén helyezkedik el. A járás 7 települést foglal magába: a székhely Kunhegyes, a nyári programsorozatáról ismert Abádszalók, a majálisnak és Mária búcsúnak otthont adó Tomajmonostora,...

Read more

Kormányablak a pécsi pályaudvaron

„Szerdán a MÁV Zrt. Pécsi Területi Igazgatóságának dísztermében tartották a pécsi vasútállomás műemléki felújításához kapcsolódó nyitórendezvényt. A tájékoztatón kiderült, 2015 októberéig megújul a pécsi pályaudvar. A megszokott szolgáltatások mellett az épületben kormányablakot is kialakítanak. A korszerűsítési munkálatok során külön figyelnek majd a műemlékek restaurálására. A MÁV Zrt. 9,8 milliárd forint értékű állomás- és integrált ügyfélszolgálati fejlesztési programja ma veszi kezdetét. Összesen 10 állomás felújítását és 17 kormányablak kialakítását kezdi el a társaság. Ezek között kiemelt támogatást kap a pécsi pályaudvar, ahol teljes...

Read more

Próbapert nyert az Átlátszó a Magyar Államkincstárral szemben

„Próbapert nyert az Átlátszó hétfőn a Fővárosi Törvényszéken. Azt szerettük volna megtudni, hogy a bíróság egyetért-e velünk abban, hogy közérdekű adat, és ezért nyilvánosnak kell lennie, hogy a Magyar Államkincstár kinek, miért és mennyit fizet. Még júniusban fordultunk a Magyar Államkincstárhoz, hogy megtudjuk, az Uniós Kifizetések című költségvetési fejezet egyik címéhez tartozó előirányzatok terhére 2013 áprilisában kinek és mennyi pénzt fizettek ki. Az adatkérést megtagadta a MÁK. Egyrészt – szokás szerint – arra hivatkoztak, hogy ők nem adatkezelők; azt legalább nem vitatták,...

Read more

Célunk, hogy közelebb hozzuk az közigazgatást az emberekhez

„A hatékonyan működő közigazgatás az egyének, közösségek és vállalkozások igényeit a közjó érdekében a legmegfelelőbb módon szolgálja - mondta Biró Marcell államtitkár az Emberi erőforrás-fejlesztési operatív program Jó állam partnerségi rendezvényén. Az államtitkár kiemelte, hogy az állam feladata megteremteni azt értékteremtő munka feltételeit, mely összhangban van az Európai Unió céljaival is. Ezért egy olyan fejlesztési modellt kell létrehozni, ahol többek között cél az átfogó nemzeti együttműködés, a demográfiai trendek megfordítása, a közösségi- és magán erőforrások megfelelő felhasználása. Ennek megvalósításához azonban hatékonyan működő...

Read more

A NAV teljes hozzáférést kaphat a vállalati információkat tároló szoftverekhez

„A nemrég elfogadott, 2014-től hatályba lépő adóváltozások egyik legrövidebb bekezdése okozhatja a legnagyobb fejtörést a komplexebb vállalatirányítási (ERP) rendszereket használó vállalkozások számára, a NAV ugyanis teljes hozzáférést kaphat a vállalati információkat tároló szoftverekhez – írja Láng József, az ABT Treuhand adótanácsadó és könyvvizsgáló cég vezetője a Világgazdaságban. A januártól érvényes módosítás szerint az adóhatóságnak jogában áll majd kétfajta ellenőrzésen is betekinteni a vállalkozásoknál működő informatikai rendszerekbe és ott lekérdezéseket futtatni, illetve a teljes adatállományt logikai és tartalmi ellenőrzés alá vetni – olvasható...

Read more

Finanszírozási gondokra számít több olyan önkormányzat, amely fürdőt üzemeltet

„Az adósságkonszolidáció ellenére finanszírozási gondokra számít több olyan önkormányzat, amelyek fürdőt üzemeltetnek – írja a Napi Gazdaság. Ágazati szakértők szerint az ezredforduló óta majdnem 100 milliárd forint itthoni és uniós forrást költöttek fürdőépítésre és -fejlesztésre, sokszor azonban átgondolatlanul, mert óvatos becslések szerint is a kapacitások körülbelül 40 százaléka kihasználatlan most. A több mint háromszáz, 95 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő fürdőnek alig 10 százaléka működik nyereségesen. A Magyar Fürdőszövetség 2010-ben, a fürdők kétharmadának válaszai alapján készített felmérése szerint bevételeik több mint 14 százaléka...

Read more

Rekordnagyságú uniós forrás kifizetése várható idén

„Rekordnagyságú uniós forrás, mintegy 1500 milliárd forint kifizetése várható idén – jelentette ki Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken este a Csongrád megyei Nagyéren. Augusztus óta 3 milliárd euró, mintegy 900 milliárd forrást "hoztunk haza" Brüsszelből – mondta a fideszes politikus az esti fórumon. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget is felügyelő politikus közölte, a következő időszakban változások lesznek a kifizetések felgyorsítása érdekében, hiszen ez a költségvetés érdeke is. Lázár János elmondta, a jövőben sokkal egyszerűbbnek kell lennie a pályázati eljárásnak, mivel a...

Read more

Az önkormányzatoknak tiszta viszonyok között, átláthatóan kell működniük

„Az önkormányzatoknak minél átláthatóbban és tiszta viszonyok között, a törvényeket és az előírásokat maradéktalanul betartva kell működniük - hangoztatta Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára csütörtökön Szombathelyen. Az államtitkár sajtótájékoztatón azt mondta, rendszerszinten kell megelőzni az olyan helyzetek kialakulását, amelyek törvénytelenséghez, például korrupcióhoz vezethetnek. Éppen ezért, figyelemfelhívó és megelőző jelleggel szerveztek az Állami Számvevőszékkel (ÁSZ) közösen december közepéig tartó országos konferenciasorozatot, amely most Vas megyei állomásához érkezett. Szabó Erika hangsúlyozta: az integritás vagyis az átláthatóság, a tiszta...

Read more

33,1 milliárdot kapnak a kórházak

„Kilencvenhárom fekvőbeteg intézmény kap összesen 33,1 milliárd forintot, amelyet a lejárt szállítói tartozás kifizetésére fordíthat - közölte az egészségügyért felelős államtitkár szerdán, Budapesten. Szócska Miklós elmondta, az volt a cél, hogy minél több intézmény kapjon a támogatásból. Az államtitkár arra kérte a kórházakat, hogy a legrégebb óta görgetett adósságokat rendezzék. A pénz elosztásánál figyelembe vették az üzemgazdasági eredményeket, költségelemzést végeztek. Megnézték például azt is, hogy hol milyen fejlesztési programok vannak folyamatban - mondta az államtitkár, megjegyezve, volt olyan kórház, ahol az integráció...

Read more
Page 801 of 996 1 800 801 802 996