Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Navracsics Tibor a közigazgatás átszervezéséről

„Az év második felében lesz új önkormányzati törvény Mint Navracsics Tibor a Hírös.index kérdésére elmondta, az új önkormányzati törvény kapcsán a szerepe formális, hiszen a minisztériumok törvényalkotási terveit gyűjtik össze, és ezt mint a koordinációért felelős miniszter továbbítom a házelnöknek. Az önkormányzati törvény kapcsán a belügyminisztérium azt jelezte, hogy az év második felében fogja megtárgyalni az országgyűlés az önkormányzati törvényt. Most folyik az előkészítése, folynak az egyeztetések, de a normaszöveg a becslése alapján valamikor a nyáron válhat ismertté, így az év második...

Read more

Új szervezet működteti a minisztériumokat

„Egy március végi kormányrendelet a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság elnevezését Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságra változtatta, de a módosítás csak május 1-jén lép hatályba. Az új szervezet működteti - technikailag - a minisztériumokat (a honvédelmi tárca és a külügy alá tartozó külképviseletek kivételével), és kezeli a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től átvett vagyont. Emellett kiírja a központosított közbeszerzéseket is. Az új szervezetet a nemzeti fejlesztési miniszter irányítja. A főigazgatót a miniszter nevezi ki, de előtte pályázaton választják ki a vezetőt.” Forrás: Új szervezet működteti a...

Read more

Szerethetővé formálná magát a kormány

„A Bell & Partners Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. szervezheti meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) lakossági tájékoztató kampányait 600 millió forint (480 millió forint plusz áfa) keretösszegben. A cég nyerte meg ugyanis a KIM médiastratégia-alkotási, médiatervezési és -vásárlási, reklámügynökségi, illetve online kommunikációs feladatok elvégzésére kiírt közbeszerzési eljárását - derül ki a tárca honlapján közzétett szerződésből. A megállapodás a keret kimerüléséig, de legfeljebb egy évig hatályos. A cég fogalmazza meg az üzeneteket és szervezi meg a kapcsolódó rendezvényeket is. ... Kinyilatkoztatás helyett...

Read more

A kormányablakok nem felelnek meg az egyenlő esélyű hozzáférés követelményeinek

„A Magyar Antidiszkriminációs Közhasznú Alapítvány (MADA) önkéntesekből álló akadálymentes kommandójának helyszíni szemléjén kiderült, hogy a januárban megnyílt kormányablakok nem felelnek meg az egyenlő esélyű hozzáférés követelményeinek, pedig az állami és önkormányzati feladatellátást biztosító közszolgáltatások akadálymentesítésének határideje 2010. december 31-én lejárt. A MADA elnöke, dr. Nagy Marianna ezért levélben fordult a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz (KIM), és egyben felajánlotta, hogy javaslatokat tesznek a szükséges intézkedések megtételére. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter levelében biztosította az elnök asszonyt, hogy nyitott a konzultációra. „A...

Read more

Újabb lépések a hatékonyabb és gyorsabb közigazgatás megteremtése felé

„A Kormány, a kormányprogrammal összhangban vállalta, hogy a közigazgatás rendszerét az ésszerűség útjára tereli, a közjó szolgálatába állítja, a bürokrácia okozta indokolatlan társadalmi terheket határozott lépésekkel mérsékli. Ezzel összhangban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium elkészítette a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 2011. évi felülvizsgálatának koncepcióját, mellyel javítani kívánja a közszolgáltatások színvonalát. A tervezetet a Kormány még nem tárgyalta meg, ezért nem tekinthető a Kormány álláspontjának, az jelenleg a közigazgatási egyeztetés folyamatában van. A Kormány megalakulása...

Read more

Navracsics: a közigazgatásban társadalmi költséget kell mérni

„...Navracsics Tibor kifejtette: az államnak könnyen elérhetőnek kell lenni a polgárok számára, ezért hozzák létre 2013 január elsejétől a járásokat és az arra épülő ügyfélfogadási rendszert. Az államnak udvariasnak is kell lennie, mert az államigazgatás kultúrája mintaadó egy országon belül, de professzionálisnak is kell lennie, ezért építik ki a kormánytisztviselők új előmeneteli, képzési rendszerét, amely kiszámíthatóságot is jelent majd. Közölte: az 1983-ban megszüntetett járásokhoz hasonló, de annál kisebb területű, a mostani kistérségekkel nagyjából azonos méretű közigazgatási egységek jönnek létre. A közigazgatási reform...

Read more

Navracsics: a közigazgatás korszerűsítése nem jelenti az önkormányzati rendszer államosítását

„A közigazgatási rendszer korszerűsítése nem csorbítja a megyei és a települési önkormányzatok önállóságát - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken Kecskeméten. A közigazgatás korszerűsítése, a készülő új önkormányzati törvény csak egyet jelenthet: "az államigazgatás és az önkormányzati szféra partneri viszonyát, azaz a két egymástól alapvetően eltérő igazgatási tevékenységnek egymást kell segítenie a jövőben is, akármilyen jogszabályváltozás történik" - mondta a miniszterelnök-helyettes a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal vezetőivel, valamint a polgármesterekkel folytatott megbeszélése után tartott sajtótájékoztatón . Navracsics Tibor hangsúlyozta: az elfogadott...

Read more

Navracsics Tibor: Nem a régiós, hanem a megyei szintű átszervezés útját járják

„A tárcavezető és miniszterelnök-helyettes a megyei kormányhivatal közel 700 munkatársának állománygyűlésén vett részt az Ady moziban. A közigazgatás átalakításáról elmondta, hogy az előző kormánnyal szemben nem a régiós, hanem a megyei szintű átszervezés útját járják. Nemcsak az számít ugyanis, hogy hányan dolgoznak az államigazgatásban és hány intézmény működik, hanem a társadalmi költségeket kell mérni: ha a polgároknak többet kell utazniuk, ráadásul szabadságot kivenniük az ügyintézéséhez, akkor a régiós rendszer drágább a megyeinél. A megyei kormányhivatalok létrehozásáról úgy vélte: már látszik ennek az...

Read more

Szabó Erika: történelmi léptékű feladatot végzünk

„A területi közigazgatásban egy év alatt lezajlott átalakítás olyan nagy, hogy szükségét érzem a kialakított kormányhivatalok és Kormányablakok gyakorlati munkájának helyszíni megtekintését. Az országjárás során megbizonyosodtunk afelől, hogy valóban megfelelően működnek a hivatalok. Eddigi tapasztalataink alapján a megfogalmazott cél – az udvarias ügyintézés kialakítása – megvalósult. A Kormányablakokban jelenleg 30 ügykörben járunk el, ugyanis március 15. óta az egyszerűsített honosítási eljárás indítását is lehet kérelmezni. Ennek népszerűségét jelzi, hogy eddig közel 500 ember kérvényezte. Az ügyfelek többnyire általános tájékoztatás, ügyfélkapu nyitása, gyermekgondozási...

Read more
Page 969 of 1005 1 968 969 970 1 005