Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Navracsics: Vonzóbbá kell tenni a közigazgatási pályát

„Navracsics Tibor - miután megtekintette a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatalban a kormányablak működését és elbeszélgetett az ügyintézőkkel -, újságíróknak nyilatkozva úgy fogalmazott: az elmúlt húsz évben egy kicsit a köztisztviselői szféra mintha célját, küldetését, teljesítményét veszítette volna. Ezért első lépésként egy olyan értékelési rendszert vezet be a kormány, amely érzékeny a közigazgatás különböző életpálya íveire és szereplőire, ugyanakkor arra kell törekedni, hogy csak az dolgozhat a közigazgatásban, aki a teljesítménye legjavát nyújtja. Lényegében erre épülne a kormánytisztviselői életpálya modell. A jövőben egy olyan...

Read more

Kettéválhatnak a polgármesteri hivatalok

„A várhatóan 2013-tól újra létrejövő járási szinten a tervek szerint kettéválnak majd a polgármesteri hivatalok államigazgatási és önkormányzati hivatalokká – mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közigazgatási államtitkára az MTI-nek adott interjújában. Gál András Levente beszámolt arról is, hogy a közigazgatás fejlesztését tartalmazó Magyary Program vitairatát március 20-a körül ismertetik. ... Gál András Levente kifejtette, az önkormányzati hivatalok feladatai ma három területből állnak össze: az államigazgatási feladatokból, amelyek "legtriviálisabb" része az okmányiroda, de ezekhez tartozik az építéshatóság és a gyámügy is;...

Read more

Problémák a rendőri statisztikai adatszolgáltatással

„Kovács Tamás még legfőbb ügyészként levélben kérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy „munkatársai előtt szíveskedjék világossá tenni, a hamis statisztikai adatszolgáltatás miatt a büntetőjogi felelősségre vonás a jövőben elkerülhetetlen”. A meghamisított rendőrségi adatok Kovács szerint már a bűnügyi statisztika hitelességét veszélyeztetik. ... A Legfőbb Ügyészség országos vizsgálata ugyanis tízezres nagyságrendben tárt fel hibákat, hiányosságokat, szándékos torzításokat (statisztikahamisítást). Évi 400 ezerhez közeli bűncselekményszám mellett ekkora mennyiségű valótlan adat viszont már valóban a statisztika egészének a hitelességét kérdőjelezi meg. S ezeket a hamisításokat sok esetben...

Read more

A jogállam nem piramis, toldozni-foldozni kell

„A közigazgatás feladata a cselekvés. A jogállamban ezt a jogrend szabályozza – idézte Magyary Zoltán, a közigazgatás és a pénzügyi jog múlt századi professzorának szavait Kövér László, amikor a tudós két ismét kiadott művét méltatta kedden a Parlamentben. Az Országgyűlés elnöke időszerűnek ítélte Magyary műveinek újbóli megjelentetését most, amikor a közigazgatás megújítása napirenden szerepel. A jogállam nem olyan, mint az egyiptomi piramisok, amelyet alkotóik az örökkévalóságnak építettek. A jogállam olyan épület, amelyet naponta toldozni-foldozni kell. Visszarakni a cserepeket, kijavítani a falakat, a...

Read more

Rétvári: csökkenhet a képzés utáni pályaelhagyás a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozásával

„Növekedhet az utánpótlásképzés hatékonysága és csökkenhet a képzés utáni pályaelhagyás a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozásával - emelte ki Rétvári Bence az intézmény megalapítását rögzítő törvényjavaslat hétfő esti expozéjában. ... Közép- és hosszú távon a képzési szerkezet összehangolásával, valamint a közszolgálati karrierpályákkal való harmonizálásával növelni fogja az utánpótlásképzés hatékonyságát, ezáltal várhatóan csökkenni fog a képzés utáni pályaelhagyás - mutatott rá a kereszténydemokrata államtitkár. Hozzátette: az átképzési rendszerek összehangolásával meghosszabbodik a fegyveres testületek tagjainak közszolgálatban való alkalmazhatósága, ezáltal a társadalmi ellátórendszerek (például a nyugdíj,...

Read more

Vita az önkormányzatokról

„"Az elmúlt időszakban az önkormányzatok adóssága folyamatosan nőtt, ennek gátat kell szabni, ezért a jövőben a hitelfelvétel kormányzati engedéllyel lehetséges" - olvasható a múlt héten bejelentett, Széll Kálmán-tervnek keresztelt kormányzati reformcsomagban. A határozott kijelentés mellett azonban nem szerepel szinte semmilyen konkrétum arról, hogyan képzeli a kormány az önkormányzatok reformját. ... A kormány elképzelései több területen - az oktatás, az egészségügy, a hatósági feladatok és a gazdálkodás ügyében is - a központosítás irányába mutatnak, ami viszont sérti a Fidesz-frakcióban nagy számban helyet foglaló...

Read more

Mi lesz a falvakkal? Összevonhatják az önkormányzatokat

„„Drasztikusan centralizálni” kell a kistelepülések önkormányzatait a Széll Kálmán-terv angol nyelvű változata szerint. Hogy ez a feladatkörök megnyirbálását jelenti-e, vagy akár azt is, hogy a legkisebb települések önkormányzatait összevonnák, egyelőre nem tisztázott. Korábban mindkét megoldás felmerült lehetőségként. A rendszer egységesítésének fontos lépése lesz, ha 2013-tól megszületnek a járások. Addig is a mintegy 3200 települési önkormányzat működését biztosítani kell, közben pedig a feladatok áttekintésénél fontos szerepet kell szánni a finanszírozhatóságnak – mondta el Dancsó József, a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetségének elnöke. Hozzátette azt...

Read more

Csak engedéllyel kapnának hitelt az önkormányzatok

„Csakis a Nemzetgazdasági Minisztérium engedélyével vehetnének fel hitelt az önkormányzatok a Széll Kálmán-terv szerint. A hitelkorlát kérdése még az önállóságnál is égetőbb téma. ... Zongor Gábor a hitelfelvétel minisztériumi engedélyhez kötését elfogadhatatlannak tartja. Arra hívta fel a figyelmet: a probléma nem is feltétlen aktuális, ha a kormány így fogalmazza meg, mert a legtöbb önkormányzat hitelhiányban szenved, nincs szükség állami korlátozásra, mert a bankok nem adnak nekik hitelt. Az önkormányzati szövetségek már korábban kérték, hogy a helyhatóságok könyvvizsgálatát helyezzék át az Állami Számvevőszékhez,...

Read more

Megállapodtak az e-justice fejlesztéséről, bővítéséről

„Az Országgyűlés európai ügyek bizottságának ülésén az EU bel- és igazságügyi minisztereinek február 24–25-i üléséről beszámolva a tárcavezető kiemelte: az eseményen elfogadott következtetésekben a tagállamok kijelentették, hogy korszerűsíteni kell a személyes adatok védelmét, fokozottabban kell érvényesíteni az alapjogi charta rendelkezéseit, és fejleszteni kell az igazságügyi internetes portált, az e-justice-t. Kifejtette: az uniós miniszterek szerint szükség van az adatvédelem átfogó reformjára, azt a kor követelményeihez kell igazítani, lépést tartva a fejlődéssel. A következtetésekben nagy hangsúlyt helyeztek a gyermekek jogainak védelmére – tette hozzá....

Read more
Page 994 of 1020 1 993 994 995 1 020