Skip to main content

Találat: művelődés

Közgyűjtemények, 2013. Múzeumok, könyvtárak, levéltárak

„2013-ban a költségvetés kulturális kiadása 206 milliárd forint volt, aminek 42%-a a központi költségvetésből származott. Az összes kiadásból a közgyűjteményekre 70 milliárd forintot (az összes 34%-át) fordítottak, közel 4%-kal többet, mint az előző évben. Ezen belül a könyvtárak kapták a legtöbb támogatást, 34,8 milliárd forintot. A muzeális intézményeknek 30,2, a levéltáraknak 5,4 milliárd forint jutott.” Forrás: Közgyűjtemények, 2013. Múzeumok, könyvtárak, levéltárak; Központi Statisztikai Hivatal; 2014. november 4. (pdf) Kapcsolódó adatok Táblázatok (xls) Táblák (STADAT) – Hosszú idősorok Táblák (STADAT) – Idősoros éves...

Read more

Magyarország számokban, 2013

„A kiadvány célja, hogy széles olvasóközönséggel ismertesse meg a Magyarországra vonatkozó alapvető mutatószámokat, az utóbbi időben jellemző gazdasági és társadalmi folyamatokat. Az országot átfogóan bemutató strukturált, táblázatokat és grafikonokat tartalmazó törzsanyag mellett évente változó, érdeklődésre számot tartó témákat dolgoz fel, grafikonok, táblázatok és szöveges magyarázatok, elemző részek beiktatásával. Kiemelt témája ezúttal az Európai Unió tíz éve végbement keleti nyitásához kapcsolódik, amikor hazánk – kilenc másik országgal együtt – csatlakozott az unióhoz.” Forrás: Magyarország számokban, 2013; Központi Statisztikai Hivatal; 2014. november 7. (pdf)

Read more

A bit elszáll, a papír megmarad

„A történelem szellemei leszünk, ha nem teszünk valamit a digitális adatok megőrzéséért – riogat Vinton Cerf, akit az internet atyjaként szoktak emlegetni, 2005 óta pedig a Google hivatalos evangélistája. A Heidelberg Laureate Forumon – ahol a Nobel-díjnak megfelelő matematikai és számítástechnikai díjjal kitüntetett tudósok és tehetséges fiatal kutatók találkoznak – tartott előadásában és az azt követő sajtóbeszélgetésen hangsúlyozta, hogy nemcsak a felejtéshez, de a megőrzéshez is jogunk van, ám ennek jelenleg még rengeteg technikai és elvi akadálya van. Már most nehéz lenne...

Read more

Czunyiné Bertalan Judit: nem hátraarc a háromszintű KLIK

„Nem jelent visszalépést a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ átalakítása - mondta az InfoRádiónak az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára. Czunyiné Bertalan Judit hozzátette: a KLIK átszervezéséről szóló javaslat várhatóan még az év vége előtt az Országgyűlés elé kerülhet "A köznevelési törvény kétszintű szervezeti egységet nevesít a KLIK esetében. Mi arra teszünk javaslatot, hogy legyen egy közép-, azaz megyei szintű adminisztratív és döntéshozatalban az intézmények működését támogató szintje igazgatásilag a KLIKnek. Arra is javaslatot fogunk tenni, hogy a járási tankerületeket úgy megerősítsük, hogy...

Read more

Kalózok mentik meg az irodalmat

„Az elmúlt hónapokat a világ legnagyobb elektronikus kalózkönyvtárának felfedezésével töltöttem. Orosz szervereken, egy javarészt orosz anyanyelvű önkéntesekből álló kicsiny társaság több mint egymillió tudományos szakkönyvet, másik egymillió szépirodalmi művet, majd tízmillió tudományos cikket, sok ezer képregényt és folyóiratszámot tesz mindenki számára ingyenesen és korlátozás nélkül, ámde illegálisan elérhetővé. Az érdekelt, hogy hogyan jött létre és hogyan maradhatott fenn egy ilyen kalózkönyvtár, milyen könyvek találhatók benne, és kik a látogatói. Az alapítókkal, üzemeltetőkkel és önkéntesekkel folytatott interjúk mellett sok időt töltöttem a könyvtár...

Read more

Az elérhetőség és az adatvédelem az EU két új informatikai csapásiránya

„A célok érdekében mozgósítanák a magánbefektetőket, a megtérüléshez időlegesen akár a szolgáltatóváltás korlátozása is elképzelhető. Az európai uniós távközlési piacon komoly változások várhatók a következő néhány évben. Günther Oettinger, az Európai Unió digitális területért és társadalomért felelős biztosa kijelentette, hogy mozgósítani akarják a magánbefektetőket, és a beruházások segítésében az Európai Befektetési Banknak is szerepet kell játszania. A befektetéseknek olyan projekteket kell támogatniuk, amelyek európai többletértékkel rendelkeznek. Fontos, hogy a programok tartósan hatással legyenek egy adott területre, például az intelligens energiaelosztó rendszerekre vagy...

Read more

Tízezer betöltetlen állás az informatikában?

„Nagy a munkanélküliség az Európai Unióban, Magyarország is nagy kihívásokkal küzd. Becslések szerint az EU-ban 900 ezer, Magyarországon mintegy 10 ezer betöltetlen állás lehet az informatikában. De honnan vannak a becslések? És mit lehet tenni a helyzet javítása érdekében? Erről vitatkozott a balatonfüredi Infotér Konferencián Dr. Odrobina László, szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium; Laufer Tamás, elnök, Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége; Both Vilmos, IKT üzletág vezető, Századvég; Bőthe Csaba, ügyvezető igazgató, IT Services Hungary Kft; Vinnai János, társelnök,...

Read more

L. Simon László és Seszták Miklós az Infotér 2014-en

„L. Simon László azokról a dilemmákról beszélt előadásában, amelyekkel a kormányzati munkában is érdemes lesz foglalkozni. „A kormányzat számára nem csak az a fontos, hogy milyen módon küzdünk az internet-penetrációban való belső hátrányunk ellen, nem csak az a fontos, hogy hány háztartásban van szélessávú internet, hogy hány közintézményben lesz ingyenesen elérhető wifi. Az is fontos, hogy az interneten elérhető tartalmaknál az oktatásban el tudjuk-e azt érni az előttünk álló évtizedekben, hogy mindenképpen használjanak minőségi tartalmakat. Az is fontos, hogy a magyar nemzeti...

Read more

A Kormány 1631/2014. (XI. 6.) Korm. határozata a „Digitális Nemzet Fejlesztési Program” megvalósításáról

„A Kormány egyetért a magyar infokommunikációs szektor fejlesztési irányait, céljait meghatározó Nemzeti Infokommunikációs Stratégia végrehajtásával, annak négy pillére – digitális kompetenciák, digitális gazdaság, digitális infrastruktúra, digitális állam – intézkedéseivel, és ennek érdekében 1. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a kormányzati tevékenység összehangolásáért való felelőssége, ezen belül a Kormány általános politikája megvalósításának stratégiai irányítása keretében a Kormány informatikával és e-közigazgatással kapcsolatos politikája egységes megvalósításának összehangolásával és biztosításával a) irányítsa a Digitális Nemzet Fejlesztési Program végrehajtását, Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: 2018. december...

Read more

A kormány határozata társadalmi stratégiákról

„A Kormány 1. elfogadja a Magyar nemzeti társadalmi felzárkózási stratégia II.-t, Az egész életen át tartó tanulás szakpolitikájának keretstratégiáját, a Köznevelés-fejlesztési stratégiát, továbbá a Végzettség nélküli iskolaelhagyás elleni középtávú stratégiát (a továbbiakban együtt: stratégiák); 2. felhívja az emberi erőforrások miniszterét és a stratégiák megvalósításában érintett további minisztereket, hogy a stratégiákban meghatározott célok elérését szolgáló eszközöket építsék be a szakpolitikai tevékenységeikbe és tegyék meg az e célok eléréséhez szükséges intézkedéseket. Felelős: emberi erőforrások minisztere feladatkörükben érintett miniszterek Határidő: azonnal...” Forrás: A Kormány 1603/2014....

Read more
Page 115 of 146 1 114 115 116 146