Skip to main content

Találat: művelődés

Új tudományos és közművelődési központ épül

„A Szegeden folyó természettudományos és informatikai kutatásokat bemutató és népszerűsítő új közművelődési intézmény épül 2012 őszére mintegy kétmilliárd forintból a csongrádi megyeszékhelyen. A négyszintes, csaknem hétezer négyzetméteres hasznos alapterületű épület kivitelezési költségeiből 1,65 milliárd forintot uniós támogatás fedez, 360 millió forint pedig az önkormányzati önerő – mondta Botka László (MSZP) polgármester a beruházásról tartott szerdai tájékoztatón. Az intézmény – amelynek elnevezéséről ősszel lakossági névpályázat után döntenek – egyik fontos attrakciója a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) ideköltöző informatikatörténeti múzeuma lesz. Az Európában egyedülálló gyűjtemény...

Részletek

A Wikipédia és a tudomány jövője

„„Az ismerőseim és barátaim közül senki sem bízik a Wikipédiában, de mindenki olvassa. A fenntartások és a produktív használat nem összeférhetetlenek”, állapítja meg Freeman Dyson amerikai fizikus, és ez a sajátos viszonyulás már csak azért is érdekes a számunkra, mert egyfelől olyan online enciklopédiáról van szó, amely mintha megváltoztatna mindent, amit a könyvnyomtatás megjelenését követően a szerzőségről, a szövegről és annak tulajdonságairól gondoltunk. Másfelől pedig azért, mert innentől kezdve kérdés, hogy csupán anomáliáról van-e szó vagy esetleg olyan jelenségről, amely ugyanúgy át...

Részletek

A soknyelvű Európa és a nyelvtechnológia: META-Forum 2011

„„Megoldások a soknyelvű Európának” alcímmel tartották Budapesten a második META-Forum konferenciát, melyen az európai nyelvtechnológia élvonalába tartozó kutatók és az EU döntéshozói találkoztak. Beszámoló a konferenciáról. ...beszámolunk a június 27-28-án rendezett META-Forum konferenciáról, melynek központi témáját a soknyelvű Európa kihívásaira megoldást nyújtó nyelvtechnológiai alkalmazások szolgáltatták...Solutions for Multilingual Europe (Megoldások a soknyelvű Európának). Brüsszel után most Budapest adott otthont a konferenciának, az – akkor még – magyar EU-elnökség alatt. A helyi szervezők az MTA Nyelvtudományi Intézetének munkatársai voltak. Google és IBM Az első...

Részletek

Bővül a Széchényi Könyvtár elektronikus katalógusa

„Az Európai Uniós TÁMOP pályázatnak köszönhetően az Országos Széchényi Könyvtár elektronikus katalógusában mintegy 15%-al több könyv érhető el 2011 tavaszától. Ez 250 ezer katalóguscédula elektronikus feldolgozását jelenti. Az elkészült katalógus rekordok egyúttal azonnal megjelentek az országos közös katalógusban (MOKKA), amelynek fejlesztése szintén ezen pályázat keretei között valósult meg. A program harmadik elemeként a nemzeti könyvtár "Családi Olvasás Éve 2010" néven országos olvasásfejlesztő kampányt is szervezett. Az Országos Széchényi Könyvtár elektronikus katalógusa 1991-től folyamatosan működik, 2004-ben visszamenőleg 1950-ig került rögzítésre a könyvek cédulakatalógusa....

Részletek

Veszélyben vannak Európa nyelvei?

„Valóban veszélyben Európa nyelvei? Ezzel a mottóval rendezi az Európai Nyelvtechnológiai Szövetség, a META-NET (Multilingual Europe Technology Alliance) június 27-28-án éves konferenciáját, amelyre Magyarország uniós elnöksége kapcsán kerül sor Budapesten. A META-FORUM 2011 konferenciára jelentkezett 300 résztvevő között az Európai Bizottság Főigazgatóságának magas rangú képviselői, vezető európai kutatóközpontok, nagyvállalatok, fordítószolgáltatók és a nyelvtechnológia felhasználói, valamint a kutatást és innovációt támogató döntéshozók találhatók. "Európa szinte valamennyi országa képviseltetve lesz a tanácskozáson, amely azt kívánja bemutatni, hogy a nyelvi határok legyőzhetőek a nyelvtechnológia segítségével....

Részletek

Erdélyi digitális adattár a világhálón

„Felavatták Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) által létrehozott Erdélyi Digitális Adattárat, amely révén elérhetővé válik a világhálón keresztül az erdélyi kulturális és tudományos örökség. Az EME kolozsvári székházában pénteken tartott sajtótájékoztatón Sipos Gábor, az EME elnöke elmondta, hogy a szervezet honlapján elérhető adattár több mint hatezer dokumentumot tartalmaz. Az Erdélyi Digitális Adattárat az EME azzal a céllal hozta létre, hogy archiváló és szolgáltató intézményként gyűjteményeket alakítson ki és gondozzon, valamint szolgáltatásokat fejlesszen és üzemeltessen az oktatás és a kutatás elősegítésére. Az adattár...

Részletek

Egy különleges könyv, amelyből majdnem minden kiderül

„Ez a mű Magyarország olyan átfogó bemutatása, amelyhez az MTA közfeladatai révén hozzájárul, hogy minél többet tudjunk az országról – hangsúlyozta a Magyarország térképekben című könyv bemutatóján Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke kedden. A most megjelent mű 200 térkép, ábra és 57 táblázat segítségével mutatja be hazánk földrajzát. Az ország magyar nyelvű „névkártyájának” is tekinthető atlasz olyan időszerű, társadalmunk egészét foglalkoztató témákat mutat be 200 térkép, ábra és 57 táblázat segítségével, mint az állami és etnikai terület stabilitása és...

Részletek

Megalakult a Magyar Nemzeti Digitális Archívum

„Virtuális alapkőletétel – így jellemezte a moderátor a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MANDA) létrejöttét egy szerdai, a Magyar Nemzeti Múzeumban tartott sajtótájékoztatón, Budapesten. Az archívum azután állhatott fel, hogy az Országgyűlés hétfőn elfogadta a Mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény, és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosítását. A sajtótájékoztatón Csorba László, a Nemzeti Múzeum főigazgatója mellett részt vett Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára és Lovas Lajos, a NEFMI...

Részletek

Szerzői jogi reform jöhet Németországban

„A német Zöld Párt javaslatára reagálva jelentette be a német kulturális miniszter, hogy az ország szerzői jogi reformját az alkotók érdekeinek szem előtt tartásával kellene végrehajtani. A Zöld Párt olyan kulturális adó bevezetését javasolta, amely megkönnyítené a felhasználók hozzáférését a szerzői jog által védett tartalmakhoz. Bernd Neumann miniszter azonban hangsúlyozta, nem látja okát annak, hogy a felhasználókhoz igazítsák a jogszabályokat. A kulturális miniszter szerint nem terhelhető a kreatív alkotókra az online elérhető jogvédett tartalmak ingyenessé tételének költsége. Neumann szerint olyan jogszabályok bevezetésére...

Részletek
Page 136 of 139 1 135 136 137 139