Skip to main content

Találat: művelődés

A székesfehérvári Alba Innovár célja közel hozni a digitalizációt a gyerekekhez

„Hogy ismertessük – sőt, szerettessük – meg a gyerekekkel a digitalizáció által nyújtott lehetőségeket? A székesfehérvári Alba Innovár az egyik legjobb alternatívát kínálja erre. A gyerekek találkozhatnak a 3D szobrászattal, interaktív asztallal, humanoid és LEGO robotokkal. Az IVSZ szakmai koordinációja mellett Magyarország első digitális élményközpontja szeptemberben Székesfehérváron nyílik meg. Filozófia: a tudás mindenkié, aki tanulni szeretne Laufer Tamás, az IVSZ elnöke, egyben Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány kuratóriumi elnöke is – arról beszélt a az első hivatalos bejáráson, hogy a világ átalakulóban van, a...

Read more

A kormány piaci szereplők bevonásával versenyképesebbé teszi az egyetemi informatikus képzést

„Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációért és Fogyasztóvédelemért felelős államtitkára a szakmai napon elmondta: „2017 szeptemberében 21 magyarországi felsőoktatási intézményben indulnak el azok a díjmentes, elsősorban informatikus hallgatóknak szóló képzések, amelyek egy-egy vezető informatikai vállalat naprakész tudásanyagát adják át a diákoknak. Ezek a képzések eddig az egyetemeken nem, csak piaci képzőknél, magas díjak mellett voltak elérhetők, most azonban az egyetemi tanulmányok részévé válhatnak. A szeptemberben induló tanévben 1500, a program végéig 6-8000 diák vehet részt a kurzusokon.” Programozd a jövőd! címmel...

Read more

Nem költöznek további minisztériumok a Várnegyedbe, nem telepítenek egyes tárcákat vidékre

„Jelen állás szerint nem költöznek további minisztériumok a Várnegyedbe, az egyes tárcák vidékre helyezésének ötlete pedig elhalt. A Miniszterelnökség komplexuma épül, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Belügyminisztérium készül még a Várba költözésre. A királyi palota épületegyüttesének megújítása is folyamatban van. További minisztériumok Várba költözéséről nem született döntés – tájékoztatta a Magyar Időket a Miniszterelnökség. Lázár János miniszter korábban, a vidék helyzetéről tartott parlamenti vitában azt mondta: megbukott a minisztériumok vidékre költözése, a tárcák inkább a budai Várat választották. A Miniszterelnökségen kívül a...

Read more

Zalaegerszeg 3 milliárd forint támogatást nyert el a helyi gazdaság igényeit szolgáló kutatási kapacitások fejlesztésére, valamint duális képzésre

„A zalaegerszegi felsőoktatási intézmények mintegy 3 milliárd forint támogatást nyertek el a helyi gazdaság igényeit szolgáló kutatási kapacitások fejlesztésére, valamint duális képzésre – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára szombaton Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón. Palkovics László elmondta: az Emberi Erőforrás Operatív Program pályázatán a zalai megyeszékhelyen épülő járműipari tesztpályához kapcsolódva 1,5 milliárd forintot nyertek el a felsőoktatási intézmények. Az innovációs tudásközpont kialakításához – amely a versenyképes tudáshoz való hozzáférést biztosíthatja az oktatók, a kutatók és a társadalom szereplői számára – további...

Read more

Miért nyomtatják a brit törvényeket továbbra is pergamenre (is)?

„Régebbi esemény ugyan, de érdekessége miatt érdemes elővenni a BBC tavalyi riportját. Tavaly februárban a brit felsőház úgy döntött, hogy takarékossági okokból megszüntetik a törvények hagyományos fizikai rögzítési módját, ami borjúbőrből készült pergamenre (vellumra) történt. (Az angolban a borjúbőrből készült pergamenre a vellum szót használják, az egyéb állati bőrből készültekre a parchment kifejezést.) A miniszterelnökség (Cabinet Office) ugyanakkor úgy döntött: biztosítja az anyagi forrásokat arra, hogy továbbra is zökkenőmentes legyen a törvények pergamenre (vellumra) nyomtatása és tárolása. A vellum rendkívül tartós anyag....

Read more

Angela Merkel szerint Németország nincs az élen az elektronikus közigazgatás és a digitális állam kérdéseiben

„A lemaradás fenyegeti Németországot az élet egyre több területét átható digitális átalakulásban. Angela Merkel a Digitális csúcstalálkozó elnevezésű konferencián beszédében kiemelte: elég szemügyre venni az Észtországban, Finnországban vagy Dániában végrehajtott átalakításokat, annak belátásához, hogy Németország nincs az élen az elektronikus közigazgatás és a digitális állam kérdéseiben. A kormány a 2014-ben elfogadott digitalizációs stratégia végrehajtásával számos eredményt elért, zajlik egy portál fejlesztése, amelyen keresztül az állampolgár a szövetségi kormánnyal, az adott tartományi kormánnyal és a helyi önkormányzattal kapcsolatos ügyeit intézheti. További fontos terület...

Read more

127/2017. (VI. 8.) Korm. rendelet a Digitális Jólét Program végrehajtásával összefüggő egyes feladatokról, valamint a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökségről szóló 268/2010. (XII. 3.) Korm. rendelet módosításáról

„...1. § A Kormány a magyar társadalom és a magyar nemzetgazdaság digitális fejlődésének elősegítése, az infokommunikációs tárgyú fejlesztések összehangolása és a digitális oktatási és képzési, gyermekvédelmi, exportfejlesztési, valamint startup fejlesztések hatékony végrehajtása érdekében működteti a Digitális Jólét Programot (a továbbiakban: DJP). 2. § A DJP végrehajtásában részt vesz a) a Neumann János Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Neumann Nkft.), b) a Digitális Jólét Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Digitális Jólét Nkft.). 3. § (1) A Neumann Nkft. a 2....

Read more

A Kormány 1308/2017. (VI. 8.) Korm. határozata a Digitális Jólét Program végrehajtásával összefüggő egyes feladatokról

„A Kormány annak érdekében, hogy a Digitális Jólét Programmal összefüggő kormányzati feladatok végrehajtásában és a Digitális Jólét Program Hálózat szakmai koordinálásával kapcsolatos feladatok ellátásában a Neumann János Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Neumann Nkft.) és a Digitális Jólét Programmal összefüggő kormányzati feladatok végrehajtásában a Digitális Jólét Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Digitális Jólét Nkft.) hatékonyan tudjon közreműködni: 1. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy – a Digitális Jólét Programja összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztossal (a továbbiakban: miniszterelnöki biztos)...

Read more

Magyar nyelvű közigazgatási képzés indul Kolozsváron

„Szükség van a magyar nyelvű közigazgatási képzésre és az együttműködésre az önkormányzatokkal – állapították meg Kolozsváron felsőoktatási és önkormányzati szereplők. A csütörtöki kerekasztal-beszélgetésen a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen induló magyar nyelvű közigazgatási alap- és mesteri képzésről beszélgettek. Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese kifejtette, az egyetem gazdag kínálata mellett fontos, hogy anyanyelven történő, minőségi képzést kínáljanak a hallgatók számára. Remélik, hogy a szatmári és sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatok mellett megvalósul, hogy közigazgatási alap és mesteri képzést elindíthatnak Kolozsváron is – ennek egyetlen akadálya egyelőre a kormányhatározat,...

Read more

T-Systems Akadémia néven ingyenes képzést indít a T-Systems

„Ingyenes informatikus képzést indít szeptember elsejétől utánpótlásának nevelésére a T-Systems Magyarország, az akadémiára június 30-ig lehet jelentkezni - közölte a vállalat az MTI-vel. A közlemény szerint a résztvevők részmunkaidős munkavégzés mellett tanulhatják a szakmát a cég informatikusaitól, a vállalat a T-Systems Akadémia tagjai számára fizetést ad. A képzés egy éven át tart, 4 hónapos általános, 5 hónapos specifikus képzéssel, valamint 3 hónap napi 8 órás munkavégzéssel. A Magyar Telekom tavaly márciusban közölt összesítése szerint mintegy 300 ezer ember dolgozik a magyarországi infokommunikációs...

Read more
Page 83 of 142 1 82 83 84 142