Skip to main content

Találat: politika

Az állam szerepe a kapitalizmus változataiban – konferencia

„A járványidőszak sem tudta megakasztani az ELKH KRTK Világgazdasági Intézetének konferenciasorozatát, amelyet immár hatodik éve rendeznek meg Az állam szerepe a kapitalizmus változataiban (SVOC – The Role of State in Varieties of Capitalism) címmel. Az esemény rendszerint az állami szerepvállalás, illetve a gazdasági, politikai és társadalmi fejlődés összefüggéseinek sajátosságait, valamint az úgynevezett „kapitalizmusváltozatok-megközelítést” boncolgatja nemzetközi összehasonlításban, illetve világgazdasági kitekintésben. A 2020. november 26-27. között megszervezett konferencián a feltörekvő gazdaságok alternatív fejlődési útjait elemezték a résztvevők. Mivel lehetetlen volna röviden összefoglalni a rendezvény...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2021. január 11.

A nap, amikor elkezdődött az Amerika-utáni kor „A világon többé már senki nem fog úgy tekinteni Amerikára, úgy tisztelni őt, vagy éppen úgy félni tőle, mint annak előtte. Ha az ’Amerika utáni kor’ kezdetét egy adott naphoz kellene kötni, hát akkor az a dátum: 2021. január 6. lesz.” A fenti idézet nem az orosz, vagy a kínai külügyi szóvivőtől származik – ők ugyanis ennél sokkal visszafogottabban, óvatosabban kommentálták a Kapitólium „ostromáról” sugárzott, sokkoló képeket. Az amerikai külpolitika egyik legbefolyásosabb embere, Richard N....

Read more

A portugál EU-elnökség júniusra akarja véglegesíteni az európai klímatörvényt

„ A környezetvédelmi miniszter szerint kormánya prioritásként kezeli a féléves EU-elnökségük során a decemberben politikai szinten elfogadott klímacélok jogszabályi formalizálását. A decemberi EU-csúcson hajnali órákig tartó alkudozás után a 2050-ig tartó időszak klímacéljainak széles spektrumáról sikerült megállapodni, beleértve annak bevállalását is, hogy 2030-ra EU-átlagban 55 százalékkal csökkentik a légkört romboló károsanyag-kibocsátást. 2050-re EU-szinten el kellene tudni érni a karbonsemlegességet. João Pedro Matos Fernandes portugál környezetvédelmi miniszter – aki ebben a félévben az EU-országok környezetvédelmi minisztereinek tanácsülését elnököli - csütörtökön Lisszabonban brüsszeli újságírók...

Read more

Messzelátó: Indul a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Tanulmányok Intézetének blogja

„A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Tanulmányok Intézetének 2019 januári indulása és az Igazságügyi Minisztériummal közös Nemzetek Európája Karrierprogram 2020-as kezdete óta számos konferencia, tanóra, személyes konzultáció zajlott a munkatársak, oktatók, hallgatók részvételével, beleértve az örvendetesen nagy számú külföldi előadót is. A járványhelyzet persze jelentősen megritkította ezeket, így a gondolatok megjelenítése érdekében e rövid írásos forma kézenfekvőnek tűnik. Intézetünk megalakulása óta arra törekszünk, hogy rávilágítsunk olyan, a nemzeti közösségben, a régióban, vagy akár Európa távolabbi országaiban zajló folyamatokra, amelyek a híradásokban nem, vagy...

Read more

Eurázsia felemelkedése: valós növekedési potenciál Európa számára

„...Eurázsiáé lehet a jövő A felsorolt folyamatok alapján aligha lehet kétségbe vonni, hogy az eurázsiai szuperkontinensen új gazdasági-világhatalmi pólus formálódik. A térség felemelkedését mindenekelőtt a sajátos, innováción alapuló (intenzív) növekedési modell ösztönözheti tovább. Ennek alapjait a hosszú távú fenntarthatósági törekvés, a belső tudástőkére épülő technológiai haladás és a nemzetközi tranzakciókat forradalmasító, új digitális pénz lehetősége adják. Mindez geopolitikai paradigmaváltást is előrevetít. Az ázsiai gondolkodás jegyében alapmotívummá válhat a kölcsönös előnyök kereséséből fakadó stabilitás és egyensúly, amely tiszteletben tartja az országok saját nemzeti...

Read more

Digitális Vatikán. A 21. századi technológia esélyei és veszélyei között

„Amikor az évtized elején a Konklávé, a bíborosok testülete az argentin Jorge Mario Bergoglio személyében megválasztotta a katolikus egyház új fejét, sokan forradalmat vizionáltak. A Ferenc néven hivatalba lépett pápa majd másfél évezred óta az első nem európai származású vezetője lett egyházának, és fiatalos dinamizmussal látott neki az irányítási struktúrák modernizálásának. Az eseményeket figyelő kommunikációs szakemberek egy része egyenesen úgy fogalmazott: az új egyházfőre várt az a feladat, hogy gyökeresen megújítsa a tájékoztatás, a hívekkel való kapcsolattartás „megcsontosodott, avítt szellemű” masinériáját. A...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2021. január 4.

2020: a digitális feltámadás éve – legalább is a diplomáciában A mögöttünk maradt év különleges jelzőket csalt elő a visszatekintő publicistákból, bármi volt is a cikket jegyző szakterülete. Nincsen ez máshogyan a digitális diplomácia kérdéseivel foglalkozó szakemberek esetében sem. A téma egyik legnagyobb szaktekintélye, az Oxfordban kutató izraeli Ilan Manor is átfogó írásban foglalta össze benyomásait a 2020-as esztendőről, és a szuperlatívuszok bizony gyakorta előkerültek az egyébként mértéktartóan fogalmazó professzor helyzetértékelésében is. Ami különösen abban az összefüggésben válik érthetővé, ha szem előtt...

Read more

Véglegesek az Európai Unió rendkívüli jelentőségű gazdasági helyreállítási csomagjának szabályai

„A két uniós jogalkotó között a legnagyobb helyreállítási alapról létrejött ideiglenes megállapodással az EU koronaválságból való kilábalását elősegíteni hivatott 750 milliárd eurós csomag utolsó hiányzó láncszeme is a helyére került. A tagállamok a teljes összeg 13%-át kapják meg előlegként és 2026 végéig hívhatják le a keretüket. Az EU több szempontból is vízválasztó gazdasági helyreállítási csomagjának az utolsó építőkockája is a helyére került, amikor csütörtök éjjel a küldöttségek megállapodtak a legnagyobb pénzügyi alap, a 672,5 milliárd euró összegű Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz (Recovery...

Read more

A digitális tér átfogó megújítására hirdetett programot az Európai Unió

„Ha valaki arra számított, hogy a karácsony előtti utolsó hét már az ünnepre való csendes készülődés jegyében telik – annak ugyancsak csalódnia kellett. Ennél erősebb, eseménydúsabb időszak ugyanis aligha akadt az évben, legalábbis ami az európai uniós digitalizációs „forradalom” lendületbe hozását illeti. Az Európai Bizottság december 15-én az európai digitális tér eddigi legambiciózusabb reformcsomagját terjesztette be. A testület által előterjesztett két jogszabálytervezet – a Digitális Szolgáltatásokról szóló Jogszabály, illetve a Digitális Piacról szóló Jogszabály előzetes változata – nem kevesebbet céloz meg, mint...

Read more

Berlini nyilatkozat a digitális társadalomról és az értékalapú digitális kormányzásról

„A nyilatkozat az e-kormányzatról szóló Tallinni nyilatkozat (Tallinn Declaration on eGovernment) sikerét követi, amely jóváhagyta a digitális közszolgáltatásokra vonatkozóan a 2016-2020-as időszakra szóló e-kormányzati cselekvési tervben (eGovernment Action Plan 2016-2020) meghatározott alapelveket. A Berlini nyilatkozat egy lépéssel továbbviszi a Tallinni nyilatkozatban megfogalmazott felhasználóközpontúsági elveket azáltal, hogy megerősíti a közigazgatás úttörő szerepét az európai társadalmak értékalapú digitális átalakulásának ösztönzésében. A Berlini nyilatkozat megerősíti az európai vezetők szilárd elkötelezettségét az alapvető jogok és az európai értékek iránt, és hangsúlyozza a digitális közszolgáltatások fontosságát. A...

Read more
Page 171 of 201 1 170 171 172 201