Skip to main content

Találat: politika

Új technológiák és digitalizálás. A társadalmi gazdaság és a társadalmi vállalkozások előtt álló lehetőségek és kihívások

„Az „Új technológiák és digitalizáció: lehetőségek és kihívások a szociális gazdaság és a szociális vállalkozások számára” című tanulmány azt kívánja feltérképezni, hogy a társadalmi gazdaság növekvő jelentősége Európában hogyan néz szembe a digitális átalakulás kihívásaival. Arra összpontosít, hogy a digitális platformok és a fejlett technológiák (azaz nyílt forráskód, mesterséges intelligencia, a dolgok internete, nagy adathalmazok, megosztott könyvelési technológiák) integrációja befolyásolhatja-e, és ha igen, milyen módon és milyen mértékben a társadalmi gazdaság új/jobb társadalmi hatásainak tervezését és megvalósítását. Ez a tanulmány azt mutatja,...

Read more

A kibertérben is harcra kész a Magyar Honvédség

„ A hibrid hadviselés támadói és megbízói akár fizikai választ is kaphatnak Az elfogadott Nemzeti biztonsági stratégia a nemzet biztonságának szavatolása érdekében írta elő a Magyar Honvédségnek a kibertámadások és a hibrid hadviselés elleni hatékony fellépés szervezeti, technikai és emberi feltételeinek kiépítését. A Magyar Honvédség kész a kibertámadások és a hibrid hadviselés kivédésére, az elkövetők és megbízóik elleni fizikai fellépésre is. Ezt jelenti Benkő Tibor honvédelmi miniszter bejelentése: – A Magyar Honvédség nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy mindig egy lépéssel a fenyegetések...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. december 7.

Egy Biden vezette Amerika sürgős teendői a kiberdiplomácia területén – a stratégia Előző heti írásunkban a Biden vezetésével bizonyára felálló új amerikai kormányzat kiberdiplomáciával kapcsolatos legsürgősebb teendőit igyekeztünk végiggondolni. Az elemzés, múlt héten megjelent első részében azokat a lehetséges szervezeti változtatásokat mutattuk be, amelyekkel a (félreértés ne essék: mindenkori) amerikai kormányzat már jó ideje adós a nemzetközi kiberszabályozás és -igazgatás területén. Most azokat a stratégiai irányokat vesszük szemügyre, amelyek a kiberdiplomáciában kibontakozást kereső amerikai vezetés terepét kell, hogy jelentsék – legalábbis a...

Read more

Délkelet-Ázsiával lép digitális szövetségre az Európai Unió

„A most beindított, európai támogatással létrehozott árutovábbítási rendszer mellett együttműködnének a digitális szabványok, a kiberbiztonság, az oktatás vagy a nagy teljesítményű számítástechnika fejlesztésének területén is. Az Európai Unió és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) közös nyilatkozatban jelentették be azt a szándékukat, hogy megerősítik kapcsolataikat a két gazdasági-politikai blokk közötti digitális kereskedelem és konnektivitás területén. A közlemény néhány nappal követte az ASEAN Customs Transit System (ACTS) árutovábbítgási rendszer beindulását, ami mások mellett lehetővé teszi, hogy a megfelelő alkalmazáson keresztül egyetlen elektronikus vámáru-nyilatkozattal szállíthasson...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. november 30.

Egy Biden vezette Amerika sürgős teendői a kiberdiplomácia területén – a szervezet Meglepetésekkel teli esztendők elé nézhetnek azok, akik az amerikai külpolitika alakulásával kapcsolatban maguk is elhitték az elnökválasztás (kicsit hosszúra nyúlt) éjszakáját követően megfogalmazódott vágyálmokat. A szélsebesen átalakuló világrendben navigáló Egyesült Államok ugyanis ma mindennél jobban idéz egy méltóságteljesen haladó anyahajót: a vizek viharosak, tele zátonyokkal, és még azt sem lehet tudni, hol bukkannak majd fel a legközelebbi veszélyes sziklák. A kapitány cseréje a hídon csak a szárazföldi laikusokat hozza extatikus...

Read more

A nyílt adatok harmadik nagy hulláma

„A GovLab októberi, az Open Data Policy Lab oldalán megjelent kutatási jelentésében Stefaan G. Verhulst és szerzőtársai a nyílt adatok felhasználásának harmadik nagy hullámát elemzik részben a már ma is megfigyelhető folyamatok, részben a közeljövőre irányuló szakértői várakozások alapján (The Emergence of a Third Wave of Open Data). A tanulmány szerint a nyílt adatok első hulláma az információs szabadságot biztosító törvényeken alapult, és szabályozási eszközökkel, valamint jogszabályalkotással tett nyilvánossá adatokat erre irányuló igény esetén, az átláthatóság jegyében. A második hullám a nyílt...

Read more

Rendszerváltozás és modernizáció a belügyi közigazgatásban (1989–1994)

„A rendszerváltozás 30. évfordulóján a szerzők a szakmai tapasztalataikra, a vonatkozó irodalomra, a jogszabályokra és más dokumentumokra alapozva dolgozták fel a vizsgált időszak belügyi-igazgatási folyamatait, fejlesztési, működési kérdéseit, továbbá ezek hazai történeti, valamint nemzetközi összefüggéseit. A könyv vizsgálja a minisztériumi külső és belső igazgatás nagyobb alrendszereit. A szerzők bemutatják a közpolitikusokat és a közérdeket szolgáló szakmai tevékenységük főbb típusait. A kormányzati közpolitikusok – a történelmi jelentőségű kihívások korszakában – biztosították a minisztériumi szakemberek stabilitását, jól felhasználták a köztisztviselők relatív önállóságában és szakmai...

Read more

A magyar kormányzati rendszer (1848–2018)

„A magyar politikai berendezkedést számos kihívás érte az utóbbi több mint másfél évszázadban. Magyarország hányattatott történelme visszatükröződik az ország alkotmányos, közjogi rendszerének változatosságában, politikai rendszerének kiszámíthatatlan átalakulásaiban, kormányzati rendszerének letisztulatlanságában. A magyar kormányzati rendszer működésével, a legfontosabb elemeivel számos kiváló hazai politikatudományi munka foglalkozott, amelyek vagy időben, vagy a vizsgálatuk tárgyában szűkítették a témát. Jelen munkával röviden összegeznénk a modern polgári kormányzás megteremtése óta eltelt több mint másfél évszázad hazai kormányzásának tapasztalatait, egy átfogó történeti keretbe foglalva. Elsősorban a kormányok szervezeti és...

Read more

Varga Judit: a techcégeknek végre felelősséget kell vállalniuk, a 230-as csapdájában az amerikai elnökválasztás

„ Az igazságügyi miniszter szerint, a 230-as csapdájában az amerikai elnökválasztás. Ahogy sejteni lehetett már előre, a 2020-as amerikai elnökválasztás felerősítette és pontosan megmutatta, hogy a közösségi média cenzúrázási gyakorlata már átlépett egy határt – írta Facebook-oldalán Varga Judit. Az amerikai szövetségi Kommunikációs Etikett Törvény 230-as szakasza megvédi a Facebookot, Twittert, Google-t, Youtube-ot és a többi techóriást attól, hogy a felhasználók bejegyzéseiért, kommentjeiért polgári és büntetőfelelősséget kelljen vállalniuk. Donald Trump és Joe Biden kevés dologban ért egyet, de abban igen, hogy a...

Read more

A pápa imádkozik, hogy a mesterséges intelligencia az embereket szolgálja

„Ferenc pápa nagyon reméli, hogy a robotika és a mesterséges intelligencia úgy fejlődik tovább, hogy tiszteletben tartja az emberi méltóságot. Mostanában egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy vajon sikerül-e a robotokat és a mesterséges intelligenciát olyan irányba fejleszteni, hogy azok az emberiség érdekeit szolgálják és az embereket segítsék, vagy pedig pusztán a marketing és a profitszerzés, a minél magasabb hatékonyság a cél. Ezt az aggodalmat már Ferenc pápa is osztja, aki novemberben arra hívja fel a figyelmet, hogy a hívők imádkozzanak...

Read more
Page 172 of 201 1 171 172 173 201