Skip to main content

Találat: politika

Elképesztően megnőtt a NAV hatásköre, meglepő ügyekben is megjelenhetnek

„A NAV-nak nincs joga felülvizsgálni a jegyzői határozatokat, csupán széles feladatkörének köszönhetően végrehajtja azokat - mondta hétfőn Vágujhelyi Ferenc, az adóhatóság elnöke. Nemzeti Adó és Vámhivatalnak 13 évvel ezelőtt, létrejöttekor 820 feladatköre volt, ez mára 1217 feladatkörre bővült - mondta el egy háttérbeszélgetésen Vágujhelyi Ferenc, a NAV elnöke. „Olyan dolgokért felelünk, mint például ha valakinek szemetes a telke, büdös vagy hangos vagy bármi ilyesmi, akkor a jegyző vagy a kormányhivatal határozatát nekünk kell kikényszeríteni. Nekünk kell adott esetben végrehajtani is, például el...

Read more

Az EU Tanácsa megállapodott a 2025. évi uniós költségvetésre vonatkozó iránymutatásokról

„A Tanács a mai napon megállapodásra jutott a 2025-ös uniós költségvetésre vonatkozó iránymutatásairól. A jóváhagyott iránymutatások politikai útmutatóként segítik a Bizottságot a jövő évi költségvetés elkészítésében. Következtetéseiben a Tanács kiemelte, hogy a 2025. évi uniós költségvetés kulcsfontosságú szerepet tölt be az Unió által elfogadott hosszú távú célkitűzések és szakpolitikai prioritások kidolgozásában és megvalósításában. A Tanács újólag megerősítette, hogy az EU továbbra is elkötelezett amellett, hogy partnereivel együtt – ameddig csak szükséges – pénzügyi segítséget nyújtson Ukrajnának, valamint hogy támogassa az ország rezilienciáját...

Read more

Mesterséges intelligenciáról szóló jogszabály (AI Act): korszakalkotó jogszabályt fogadott el az Európai Parlament

„ Biztosítékok az általános célú mesterségesintelligencia-modellekhez A biometrikus azonosító rendszerek feltételekhez kötött hatósági használata A pontozási rendszerek és az emberek viselkedését befolyásoló vagy sebezhetőségét kihasználó alkalmazások tilalma Jog a panasztételhez és az érdemi magyarázathoz Szerdán a Parlament jóváhagyta a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabályt, amely úgy ad lendületet az innovációnak, hogy közben garantálja biztonságunkat és alapvető jogainkat. A tagállamokkal tavaly decemberben egyeztetett rendeletjavaslatot 523 szavazattal, 46 ellenszavazattal és 49 tartózkodás mellett fogadták el az EP-képviselők. A jogszabály célja az alapvető jogok, a demokrácia,...

Read more

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az európai ipar újjáépítésének feltételeiről tárgyalt Thierry Bretonnal

„Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon – a magyar Európai Uniós soros elnökségre való felkészülés jegyében – megbeszélést folytatott Thierry Breton belső piacért felelős európai biztossal Brüsszelben. A miniszter kiemelte: Magyarország célja az egységes piac és az ipar fejlesztése, az ipari értékláncok erősítése, a beszállítói láncok rövidítése, valamint a digitalizáció és modernizációs törekvések támogatása. Ezek mellett további cél a kkv szektor támogatása, egy nemzetközileg is versenyképes pénzügyi szolgáltatói szektor elősegítése, valamint a munkaerő tartalékok hatékony mobilizálása. A magyar elnökség egyik prioritása...

Read more

Megfeleződött a legnagyobb magyar csatornák híradóinak a nézettsége

„A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kutatása szerint 2007-hez képest megfeleződött a legnagyobb magyar csatornák híradóinak a nézettsége 2022-re. Az elmúlt 16 év hírműsorait elsősorban a negatív hírek és a bűnügyek dominálták. A negatív hírek és a bűnügyek vezetnek az elmúlt 16 év hírműsoraiban – ez derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kedden közzétett kutatásából. A hatóság kilenc, a tájékoztatás piacán meghatározó jelentőségű hírműsort vizsgált. Az elemzés alapinformációit a hatóság panelszerűen ismétlődő adatfelvételeiből bontotta ki. A 2007-2023 első fél...

Read more

A geopolitika események fokozzák az erősebb kiberválságkezelés szükségességét az Európai Unióban

„A tanulmány felvázolja a kiberválság-forgatókönyvek kereteit és körülményeit, és egy sor bevált gyakorlatot javasol, amelyek lehetővé teszik a NIS2-irányelv, az egész EU-ra kiterjedő kiberbiztonsági jogszabály, új követelményeire való átállást. A tanulmány célja a heterogén európai ökoszisztéma erősebb harmonizációja. A javasolt bevált gyakorlatok a kiberválságkezelési ciklus négy szakaszát (megelőzés, felkészültség, reagálás és helyreállítás) követik, az egyes szakaszok során felmerülő problémákat tárgyalják, szempontjaik figyelembe veszik a vészhelyzetek vagy katasztrófák teljes körét. Az ajánlások listájával zárva az ENISA lépéseket javasol a tagállamok kapacitásépítésének és operatív...

Read more

Az Európai Unió első védelmi ipari stratégiája és egy új védelmi beruházási program

„Az Európai Bizottság és a főképviselő a mai napon uniós szinten előterjesztette az első európai védelmi ipari stratégiát, és ambiciózus új intézkedéscsomagot javasolt az uniós védelmi ipar versenyképességének és felkészültségének támogatása érdekében. Oroszországnak Ukrajna ellen két évvel ezelőtt megindított, indokolatlan, agresszív háborúja nyomán ismét nagy intenzitású konfliktus alakult ki kontinensünkön. Az első európai védelmi ipari stratégia világos, hosszú távú jövőképet vázol fel az EU számára ahhoz, hogy megfelelően felkészítse védelmi iparát az új kihívásokra. A stratégia végrehajtásának első azonnali és központi eszközeként...

Read more

A „kapuőröknek” a mai naptól kezdve eleget kell tenniük a digitális piacokról szóló jogszabályban foglalt összes kötelezettségnek

„A Bizottság által 2023 szeptemberében kapuőrnek minősített hat vállalat – az Apple, az Alphabet, a Meta, az Amazon, a Microsoft és a ByteDance – a mai naptól kezdve köteles teljes mértékben eleget tenni a digitális piacokról szóló jogszabályban foglalt összes kötelezettségnek. A digitális piacokról szóló jogszabály célja, hogy versengőbbé és tisztességesebbé tegye a digitális piacokat az EU-ban. Új szabályokat állapít meg 10 meghatározott alapvető platformszolgáltatásra – például a keresőmotorokra, az online piacterekre, az alkalmazás-áruházakra, az online hirdetésekre és az üzenetküldésre – vonatkozóan,...

Read more

Az Európai Bizottság üdvözli a politikai megállapodást a kiberbiztonsági szolidaritásról szóló jogszabályról

„A Bizottság üdvözli az Európai Parlament és a Tanács között tegnap éjjel létrejött politikai megállapodást arról a kiberbiztonsági szolidaritásról szóló jogszabályról, amelyre a Bizottság 2023 áprilisában tett javaslatot. A kiberbiztonsági szolidaritásról szóló jogszabály erősíteni fogja az uniós szintű szolidaritást a kiberfenyegetések és kiberbiztonsági események hatékonyabb felderítése, valamint az azokra való felkészülés és reagálás érdekében. Erre az uniós kiberbiztonság szempontjából döntő fontosságú pillanatban kerül sor, hiszen az EU kiberfenyegetettségi helyzetére továbbra is hatással vannak a geopolitikai események. A kiberbiztonsági szolidaritásról szóló jogszabály három...

Read more

Űriparfejlesztés és versenyképesség – finanszírozási és külpiaci körkép – a Nemzetgazdasági Minisztérium szakmai fóruma

„”Űriparfejlesztés és versenyképesség – finanszírozási és külpiaci körkép címmel szervezett szakmai egyeztetést a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az eseményen a Neumann Technológiai Platform, a Design Terminál és a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda előadásaiból a hazai űripari szektor szereplői mellett az iparág jelenlegi és lehetséges beszállítói ismerhették meg részletesen a külpiacra lépést támogató nemzetközi szakkiállítást és a különböző projektfinanszírozási lehetőségeket. A rendezvényt Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár nyitotta meg, aki beszédében kiemelte: az űripar a világ egyik legjobban növekedő, a nemzetközi felmérések szerint is...

Read more
Page 73 of 205 1 72 73 74 205