Skip to main content

Találat: szakirodalom

Bevezetés a területfejlesztési jogba

„Ez a jegyzet elsősorban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán alternatív kurzusként tartott, Területfejlesztés című tantárgy ismeretanyagához kapcsolódik. Az alternatív kurzus célja, hogy a joghallgatók számára bemutassa a területfejlesztés fogalmát, alapvető jogintézményeit, a területfejlesztéssel kapcsolatos fontosabb tervezési ismereteket, annak érdekében, hogy a hallgató értelmezni és alkalmazni tudja a területfejlesztéssel kapcsolatos jogszabályokat későbbi munkája során. A jegyzet elkészítése során arra is törekedtem, hogy azt más felsőoktatási intézmények – így különösen a gazdasági felsőoktatás intézményei, valamint egyes mérnöki képzések – is fel...

Read more

Összefoglaló jelentés: Konzultáció az „Európai Adatgazdaság Kiépítése” kezdeményezésről

„Az európai adatgazdaságról szóló konzultációs folyamat – az érdekelt felekkel folytatott széles körű párbeszéd – az európai adatgazdaság kiépítéséről szóló közlemény (COM(2017)9) és a kísérő bizottsági szolgálati munkadokumentum elfogadásával vette kezdetét (SWD(2017)2). Ez a kezdeményezés a gazdaság és a társadalom érdekében elő kívánja segíteni a digitális adatok lehető legjobb felhasználását. Az európai egységes piac fejlődését akadályozó tényezők leküzdésére és az adatok szabad áramlásának biztosítására törekszik, illetve az adatokhoz való hozzáférést, az adattovábbítást, az adatok hordozhatóságát és az elsősorban nem személyes, géppel előállított...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2017. szeptember 18.

1.) MINEK NEVEZZELEK? – FOGALOMTÁR Mi az a digitális diplomácia – ahogy Kanadában látják? Mi is az a „digitális diplomácia”? Az elmúlt héten a téma kiemelkedő kutatója, az izraeli Ilan Manor definícióját osztottuk meg. A tudós szabatos, teljességre törekvő, leíró meghatározása után most lássunk egy jóval gyakorlatiasabb megközelítést! A kanadai külpolitikát korábban irányító John Baird koncepciójában a tulajdonképpeni eszközrendszer helyett az újszerű alkalmazás kap hangsúlyt. E szerint „a digitális diplomácia eszköz arra, hogy kormányok (közvetlenül) egy másik ország népével lépjenek kontaktusba, annak...

Read more

Az információbiztonság hatékonyságának mérése (ISO/IEC 27004:2016)

„Napjainkban az üzleti vállalkozások egyre több kibertámadással szembesülnek. A személyes adatok és a kereskedelmi szempontból érzékeny információk védelme kulcsfontosságú, éppen ezért az ilyen támadások nagy kockázattal járnak. A szervezeteknek segítségre van szükségük azoknak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy az információik védelme érdekében befektetett intézkedések mennyire hatékonyak, és hogyan reagálnak a folyamatosan változó informatikai környezetre. Az ISO/IEC JTC 1 műszaki bizottság 2016 decemberében közzétette az ISO/IEC 27004:2016 Informatika. Biztonságtechnika. Információbiztonság-irányítás. Megfigyelés, mérés, elemzés és értékelés című szabványt. Ez a dokumentum olyan iránymutatásokat tartalmaz,...

Read more

„Hét fő bűn” a mesterséges intelligenciára vonatkozó előrejelzésekben

„Rodney Brooks, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) robotika professzora saját blogján megjelent esszéjében a mesterséges intelligenciával (AI) kapcsolatos előrejelzések jellegzetes érvelési és logikai hibáit elemzi, mindenek előtt az AI-tól és a robotoktól való félelmek kapcsán. Ezek jellemzően arra irányulnak, hogy a gépek átveszik az uralmat felettünk, de szelídebb formában is azt vetítik előre, hogy ma szinte elképzelhetetlen mértékben teszik majd feleslegessé az emberi munkát, soha nem látott tömeges munkanélküliséget okozva. Brooks ezeket az állításokat nevetségesnek tartja, mivel olyan félelmeken alapulnak, amelyek...

Read more

Megjelent a Nemzeti Statisztika Gyakorlati Kódexe

„A hivatalos statisztikai tevékenység mint törvényben szabályozott közfeladat szolgálja a társadalom általános tájékozottságát, támogatja a tényekre alapozott döntéshozatalt. Célja, hogy jó minőségű statisztikai információk nyilvánosságra hozatalával valósághű, tárgyilagos képet adjon a társadalom, a gazdaság, a környezet állapotáról és annak változásairól. A most megjelent Gyakorlati Kódex célja, hogy elősegítse, magas színvonalon egységesítse e közfeladat ellátását valamennyi hazai szervezetben, amelyek a hivatalos statisztika fejlesztésében, előállításában, közzétételében részt vesznek. A Hivatalos Statisztikai Szolgálat mindenkori tagjai magukra nézve kötelező érvénnyel fogadják el a Kódex iránymutatásait, és...

Read more

A KSH előzetes adatai szerint nagyot nőtt a hazai telekommunikációs szektor árbevétele

„A magyarországi távközlési ágazat árbevétele 9,1 százalékkal nőtt éves szinten a második negyedévben a KSH előzetes adatai szerint. A távközlési ágazat vállalkozásai 283 milliárd forint árbevételt értek el a 2. negyedévben, 9,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatok alapján. A mobiltelefon-előfizetések száma ebben a három hónapban 128 ezerrel, 1,1 százalékkal csaknem 11,9 millióra nőtt, a teljes mobiltelefon-előfizetési állományon belül a havidíjas előfizetések száma 415 ezerrel (6 százalékkal) bővült, meghaladta a 7 milliót....

Read more

A közbeszerzések nyilvánossága

„...A közbeszerzések és az adatvédelem területén folytatott közel két évtizedes ügyvédi és kutatómunkám során egyre erősödött bennem az a feltevés, mely szerint mind uniós, mind pedig hazai szinten a közbeszerzések célja nemcsak a – vonatkozó uniós és magyar jogi normákban egyaránt deklarált – hatékony közpénzfelhasználás megvalósítása. Hanem – a történeti-jogtörténeti fejlődés alapján is jól nyomon követhetően – a közbeszerzések szabályozása a fenti elvhez legalábbis közelítő jelentőséggel, a fennálló hatalmi struktúrák legitimálására is hivatott. Egyszerűbben megfogalmazva: a közbeszerzések célja nemcsak az, hogy az...

Read more

A fenntartható fejlődés indikátorai Magyarországon, 2016

„A Központi Statisztikai Hivatal 2007 óta kétévente adja közre a fenntartható fejlődés indikátorait. Jelen kötetben 103 jelzőszámot közlünk, 26 az emberi, 13 a társadalmi, 41 a környezeti, 23 pedig a gazdasági erőforrások állapotát mutatja be. Az indikátorok általánosságban az 1995-öt követő időszakra vonatkoznak, de ettől eltérő időintervallumot felölelő mutatók is szerepelnek.” Forrás: A fenntartható fejlődés indikátorai Magyarországon, 2016; Központi Statisztikai Hivatal; 2017. szeptember 6. (pdf) Kapcsolódó adatok Táblák (STADAT) – Hosszú idősorok Táblák (STADAT) – Idősoros éves adatok – Foglalkoztatás, munkanélküliség, kereset...

Read more

Minden eddiginél nagyobb mértékben nőtt az elektronikus fizetési forgalom

„...A hazai kibocsátású fizetési kártyák közel 9 milliós darabszáma szintén nem változott jelentős mértékben, az első negyedévhez képest 43 ezer darab növekmény jelentkezett. Ugyanakkor tovább emelkedett az érintőkártyák aránya, az első félév végén a hazai kártyák mintegy 68 százaléka rendelkezett ezzel a funkcióval. A fizikai elfogadóhelyek száma nagyobb mértékben (5 százalékkal) nőtt a második negyedév során az előző időszakhoz képest, mint az internetes elfogadóhelyeké (4 százalék). A 92 ezer darab fizikai elfogadóhelyen üzemelő terminálok számának (119 ezer darab) növekedése meghaladta az 5...

Read more
Page 148 of 233 1 147 148 149 233