Skip to main content

Találat: társadalom

Smart City expo Barcelonában. Fókuszban az okos városlakók és a mobilitás

„Az okos városlakók és a mobilitás mellett a közszolgáltatások is fókuszba kerültek az idén november 14. és 16. között megrendezett Barcelona World Expo and Congress szakkiállításon. A világ egyik legszínvonalasabb, okos várossal foglalkozó nemzetközi rendezvényén a Települési Szolgáltatások osztályának szakértői a legújabb kezdeményezéseket és jó gyakorlatokat is megismerhették, amik már az Okos Város Példatárban is elérhetőek. 675 kiállító és 420 előadó vett részt az idei Barcelona World Expo and Congress eseményen, aminek témája az okos városlakók és a mobilitás volt. A november...

Read more

OECD-jelentés az intézményi bizalom romlásáról, módszertan a méréséhez

„Az OECD Insights oldalán közzétett véleménycikkében Lara Fleischer, az OECD statisztikai igazgatóságának munkatársa az OECD „How’s Life? 2017” jelentése alapján azt vizsgálja, hogy mi lehet annak, a jelentésben egyértelműen kirajzolódó jelenségnek az oka, hogy az OECD országaiban (vagyis a világ legfejlettebnek tartott demokratikus piacgazdaságaiban) tartósan esik és immár kritikus értéket ért el a kormányzat és az állami intézmények iránti bizalom. A bizalmi index az OECD átlagában már 2006-ban is csak 42%-os volt, ami 2017-re 38%-ra csökkent tovább. A bizalmi válság okaként gyakran...

Read more

A városfejlesztési koncepció szerepe a nagyvárosok globális problémáinak megoldásában Budapest példáján keresztül

„...Jelen doktori értekezés során a nagyvárosok fejlődésével járó épített környezetre ható globális problémákat, valamint ezek megoldását szolgáló fenntartható városfejlesztés építészeti eszközeit szeretném általánosan bemutatni Budapest példáján keresztül. ... A fejlesztési irány meghatározásához Budapest esetében is fel kell deríteni azokat a tényezőket, amelyek meghatározzák a város természetes fejlődését és ezeket úgy kell alakítani, hogy a kitűzött céloknak megfelelő legyen. A végső cél az élhető város kialakítása, mely kiegyensúlyozott városi atmoszférát és harmóniát jelent. Ennek elérését csak az arányos és organikus fejlődés alapozhatja meg....

Read more

Vége a válságperiódusnak, rövidesen egy „új aranykor” küszöbéhez érkezünk?

„A PwC hálózatához tartozó business+strategy szakportál egy 2002-ben megjelent könyv kapcsán szervezett és rögzített egy felettébb érdekes asztali beszélgetést, a résztvevők között a könyv szerzőjével, Carlota Perez gazdaságtörténésszel. A „Technológiai forradalmak és pénzügyi tőke: a buborékok és aranykorok dinamikája” c. könyv 15 éve jelent meg, de annál érdekesebb megvizsgálni, mennyire érvényesíthetők megállapításai napjaink tudományos-technológiai forradalmára és annak gazdasági hátterére. Perez tétele szerint az emberiség története nagy ciklusokon alapul. A nagy ipari forradalom óta négy nagy ciklust élhettünk meg, amelyeken belül mindegyikben megfigyelhető...

Read more

Elkészült és véleményezhető az Országos Területrendezési Terv, valamint a Balatoni Kiemelt Üdülőövezet Területrendezési Tervének és a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervének felülvizsgálatának módosításának elkészített környezeti értékelése

„A Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkársága társadalmi egyeztetésre bocsátja az Országos Területrendezési Terv (OTrT), a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területrendezési terve (BKÜ TrT) és a Budapesti Agglomeráció területrendezési terve (BATrT) felülvizsgálatának és módosításának a 2/2005. (I. 11.) Kormányrendelet szerint elkészített környezeti értékelését, amely az alábbi helyen érhető el: http://trt.e-epites.hu A véleményeket, lehetőleg szerkeszthető formában, az elkövetkező 30 napban az alábbi e-mail címen fogadják: teruletrendezes@me.gov.hu Az Országos Területrendezési Terv, a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének és a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervének egyeztetési anyagához...

Read more

Kreatív közterek és „okos város” fejlesztések Szentendrén – konferencia

„Időpont: 2017. november 9. 16:00 Helyszín: Offline Center 2000 Szentendre, Ady Endre út 6. A szimpózium teljes címe: Kreatív közterek és "okos város" fejlesztések Szentendrén. A Kerényi Közösségi Park koncepciója. A BME Építészmérnöki Kar Rajzi és Formaismereti Tanszéke Szentendre Város Önkormányzatának felkérésére 2017. évben oktatási és kutatási-tervezési programot indított szentendrei helyszínek, területek, intézmények fejlesztésében való közreműködésre. Az együttműködés során olyan építészeti, forma- és vizuális környezettervezési témák és projektek kerülnek előtérbe, melyekben az egyetemi munkacsoport a város jelenlegi és távlati elképzeléseit korszerű, "okos...

Read more

Digitális szegénység – Információs Társadalom, 2017. XVII. évf. 2. szám

„Az Információs Társadalom új, „Digitális szegénység” tematikus számának létrejöttét az „Újragondolt szegénység” címmel a Blinken OSA Archívum 2016. szeptemberében rendezett kétnapos konferencia szolgált, melyet abból az alkalomból szerveztek, hogy Kemény István irathagyatéka az OSÁ-ba került, és nyilvánosan kutathatóvá vált. Ugyan a digitális szegénység magyarországi természetrajzáról a konferencián csak egyetlen előadás – Rab Árpád előadása – hangzott el, nyilvánvaló, hogy ma már a szegénység vizsgálata sem lehet teljes, ha csupán a hagyományos életviszonyokra irányul. A digitális eszközök és szolgáltatások a szegény és kirekesztett...

Read more

Megjelentek a Leader Helyi Akciócsoportok első vidékfejlesztési pályázatai

„2017. október 30-tól év végéig folyamatos lesz a LEADER Helyi Akciócsoportok Helyi Fejlesztési Stratégiáin alapuló vidékfejlesztési felhívások megjelenése. A helyi kezdeményezések támogatására a Miniszterelnökség mintegy 41 milliárd forintot különített el a Vidékfejlesztési Program keretében. A Kormány a Partnerségi Megállapodás keretében céljául tűzte ki a társadalmi együttműködés erősítését és a szegénység, valamint a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelmet. Ezen belül kiemelt feladat a vidéken élők számára lakóhelyük élhetőbbé és vonzóbbá tétele. Mindezek elérésének egyik eszköze a Vidékfejlesztési Program Leader kezdeményezése, melyre 41,3 milliárd forint...

Read more

MNB Versenyképességi jelentés

„A Versenyképességi jelentés célja, hogy átfogó és objektív képet adjon Magyarország versenyképességéről. A Magyar Nemzeti Bank 2016-ban jelentette meg a Versenyképesség és növekedés című könyvet a hazai versenyképességi folyamatok elemzése és a továbblépési lehetőségek feltárása céljából. A Versenyképességi jelentés a könyvben lefektetett elvek és javaslatok mentén vizsgálja és értékeli hazánk versenyképességi pozícióját. A kiadvány olyan dimenziókat is részletesen vizsgál – például a termelékenység, az emberi erőforrás mennyisége és minősége, a technológiai felkészültség, a szabályozói környezet, a vállalkozói attitűd, vagy a finanszírozási lehetőségek...

Read more

Csökkent Magyarország teljesítménye a nyílt adatok területén – Jó Állam Jelentés 2017, Hatékony közigazgatás hatásterület

„Nyílt adatoknak vagy nyílt hozzáférésű adatoknak (open data) nevezzük azokat az információkat, amelyeket bárki szabadon megismerhet, felhasználhat vagy újrahasznosíthat. Ez a definíció szűkíthető a kizárólag a közigazgatást érintő információkra, de érthető olyan, a kormányzást érintő adatokra is, amelyeket a közigazgatás gyűjt vagy publikál. A nyílt adatok hozzájárulnak egy ország politikai, szociális és gazdasági fenntarthatóságának biztosításához is. Az utóbbi években publikált számos tanulmány hangsúlyozta a nyílt adatok fontosságát a gazdasági növekedés, az innováció, a termékek és szolgáltatások fejlesztése szempontjából. Ezek az előnyök nem...

Read more
Page 120 of 178 1 119 120 121 178