Skip to main content

Találat: társadalom

Mérik a mérhetetlent – a versenyképességi rangsorolás csapdáiról

„Az idei Oscar-átadás kommentelői között többen voltak, akik a Sráckor című film szerény eredményét – egy díjat nyert csupán az öt jelölésből – azzal magyarázták, hogy sem a zsűriző filmakadémia többségét adó színészek, sem az amerikai filmiparban erős érdekképviseletek nem szerették a film forgatási körülményeit, az extrém hosszúra nyúlt forgatási időt és az évente megújított munkaszerződéseket. Hát nem a művészi értéket mérték? – kérdezhetnénk naivan. De, bizonyára azt is. Csakhogy amióta emberi értékítélet létezik, az ítéletalkotó személyisége megjelenik a döntésben néha nyíltan,...

Read more

A 2015-ös esztendő a „Jövő városa” éve a német tudományos világban

„A Német Szövetségi Oktatási és Kutatási Minisztérium (BMBF) 2000 – ben indította útjára azt a kezdeményezést, hogy minden évet egy-egy tudományos témának szentelnek Németországban. 2015 a „Jövő városának” az éve. A tudományos év eseményei iránti érdeklődés nagyságát mutatja, hogy az elmúlt esztendők során közel 800 partner vett részt a politikai, a gazdasági, a tudományos világ és a civil társadalom részéről az országszerte megvalósuló kétezer programban. Idén a cél az, hogy minél többen kezdjenek eszmét cserélni arról, hogyan kellene működtetni a jövő fenntartható,...

Read more

Magyarország: A digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutató 2015-ben

„Magyarország összesített eredménye 0,41, ezzel a 20. helyen áll a 28 uniós tagállam sorában. Magyarország az elmúlt évben legfőképpen az összekapcsoltság terén tudott előrelépést felmutatni: a vezetékes szélessáv a háztartások 94%-ába eljut, 76%-uknál pedig nagy sebességű a szolgáltatás. Emellett az internethasználat aránya is kiemelkedően magas. A magyarok ebben a tekintetben felülmúlják az uniós átlagot: előszeretettel interneteznek, 80%-uk használ közösségi hálózatokat, ami a legnagyobb arány az EU-ban. Magyarország teljesítménye ugyanakkor átlag alatti, ha a digitális közszolgáltatásokat (online kormányzati, közigazgatási és egészségügyi szolgáltatásokat) nézzük....

Read more

Mennyire digitális országban él Ön? A legfrissebb adatok szerint Európának van még mit fejlődnie

„A digitális eszközök és szolgáltatások terén az uniós polgárokra és vállalkozásokra még számos kiaknázatlan lehetőség vár. Az online vásárlástól és tanulástól kezdve a számlabefizetésen át egészen az online hivatali ügyintézésig a világháló a legjobb megoldás, ha ehhez adottak a feltételek. Erre a következtetésre jutott az a mai napon közzétett elemzés, amely az Európai Bizottság által kidolgozott, a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutatón (Digital Economy and Society Index – DESI) alapul. Az összegyűjtött adatok szerint az egyes országok digitalizáltsága széles skálán...

Read more

Márciusig felülvizsgálják, kinek jár szociális segély

„Márciustól jelentősen átalakul a szociális ellátások rendszere, a járási hivatalok hatáskörébe kerül az aktív korúak ellátása. A változások első sorban azokat érintik, eddig önkormányzati rendelet alapján voltak jogosultak rendszeres szociális segélyre. A segély helyett ugyanis az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás kerül bevezetésre. A jegyzők pedig február 28-ig minden korábbi jogosultságot felül fognak vizsgálni. Az állam által nyújtandó ellátásokat 2015. március 1-jétől a járási hivatalok állapítják meg. Az e körbe tartozó ellátások a következők: aktív korúak ellátása (foglalkoztatást helyettesítő támogatás illetve az egészségkárosodási...

Read more

Megvannak a netes konzultáció „sztárkérdései”

„Szűk két hete nyílt meg az internetkon.hu oldal, a tapasztalatokról Deutsch Tamás, a konzultációt vezető miniszterelnöki biztos számolt be a Ma reggelben. Február 3-án indult el az internetről szóló nemzeti konzultáció, az internetkon.hu című oldalon március 26-ig bárki javaslatot tehet 7 témakörben, mely kérdéseket vitassák meg a konzultáció során. A beérkezett javaslatokat áprilisban összesítik, majd a kormány 15-20 kérdést hagy jóvá, amelyeket május és július között lehet megválaszolni, végül a kabinet szeptemberben dönt arról, hogy milyen intézkedések hoznak meg – mondta el...

Read more

A számítógépes bűnözés aláássa az internetes vásárlói bizalmat – Eurobarometer felmérés a biztonságosabb internet-nap alkalmából

„A biztonságosabb internet nap alkalmából egy új Eurobarometer felmérés jelent meg, amelyből kiderül, hogy az internet felhasználók nagyon aggódnak a számítógépes bűncselekmények miatt. Számszerűen, az európai internet felhasználók 85%-a, valamint a magyar internetezők 70%-a egyetért azzal, hogy a kiberbűnözés áldozatává válás esélye egyre inkább nő. A különböző típusú számítógépes bűncselekmények közül a magyar felhasználók leginkább a vírusok és egyéb kártevő szoftverek (61%), a személyazonosság-lopás (56%), illetve a bankkártya- vagy online bankolási csalás miatt (53%) aggódnak. "A számítógépes bűnözés aláássa az internetes vásárlói...

Read more

Mitől okos egy város?

„A CSMKIK Kommunikációs- és Reklámklubjának következő szakmai rendezvénye „Jövő műhely 2014-2020”, Mitől okos egy város? Szeged és a tudás-alapú városfejlesztés címmel kerül megrendezésre március 5-én 14 órától, a Kamarai Székházban. CSMKIK Kommunikációs– és Reklámklub az elmúlt év decemberben ünnepelte megalakulásnak 15 éves évfordulóját. Ekkor fogalmazódott meg egy Jövő Műhely 2014-2020 kötetlen találkozó sorozat beindításának a gondolata. „A város nem csak hely, ahol lakunk, a városnak vannak erőforrásai, amelyekkel gazdálkodik.” Az okos város (smart city) egyre népszerűbb hívó szó, de egészen másként hangzik...

Read more

Átalakulnak a kapcsolattartás formái

„A magyar emberek kapcsolattartási formáinak átalakulását a mobil- és okos telefonok növekvő dominanciája jellemzi leginkább. Jelentősek a demográfiai eltérések; a személyes kontaktus főként a családtagokkal való kommunikáció esetében fontos továbbra is. A vezetékes telefonok és a mobiltelefonok, valamint az internet széles körű elterjedésének egyik legjelentősebb következménye a kommunikációs szokások radikális megváltozása. Az infokommunikációs eszközök elterjedése globálisan és lokálisan egyaránt egyenlőtlen: míg a világ egyik felében egy faluban jó esetben van egy darab telefon, addig a világ másik felén milliók kommunikálnak nap mint...

Read more

A KSH jelenti: Gazdaság és társadalom, 2014/11

„A havi gyakoriságú kiadvány összefoglalóan elemzi és bemutatja a társadalom és a gazdaság legfrissebb jelenségeit és az év során alakuló tendenciákat (zömmel havi és negyedéves frissítésű adatok alapján). A kiadvány negyedévzáró számai részletesebb ágazatonkénti áttekintést nyújtanak. ... Megjelenés: 2015.01.29. Méret: 227 KB Letöltés (pdf) Kapcsolódó adatok Táblázatok (xls) Táblák (STADAT) Tájékoztatási adatbázis” Forrás: A KSH jelenti: Gazdaság és társadalom, 2014/11; Központi Statisztikai Hivatal; 2015. január 29.

Read more
Page 147 of 175 1 146 147 148 175