Skip to main content

Találat: társadalom

A britek rákapcsoltak a smart city fejlesztésekre

„A brit kormány fél évvel az első beharangozó után nemrég elindította HyperCat nevű programját, hogy ösztönözze az okosvárosok terjedését a szigetországban. A kezdeményezés nyílt szabványok segítségével próbálja sokkal egyszerűbbé és gyorsabbá tenni a fejlesztő vállalatok számára, hogy olyan innovatív eszközöket alkossanak meg, amelyek számottevően javítják a városlakók életminőségét. Az új projekt főként az állami szektor és a magánszféra szoros partnerségére épül, a legfőbb célja az, hogy egy nyílt és egymással együttműködő, Dolgok Internetére vonatkozó sztenderdet kezdjenek el használni a részt vevő cégek....

Read more

Kormányzatok az analitikai felhőben

„Fejlett analitikai képességekkel felvértezett, felhőalapú felügyeleti központokat készített az IBM a közlekedés, a vízgazdálkodás és a katasztrófaelhárítás optimalizálásához. Bonyolult, hosszas és költséges előkészületek helyett a helyi és központi kormányzatok így napokon belül hozzáláthatnak a rendelkezésükre álló adattömeg elemzéséhez. Rendkívül sok szállító számos szektort megcélzó megoldásai tolonganak már jelenleg is az okosváros-technológiák piacán, amelynek mérete a Navigant Research előrejelzése szerint 2023-ra el fogja érni az évi 27 milliárd dollárt. A sokszínűség aligha meglepő, mert az okos városok koncepciója is igen átfogó, közösségek és...

Read more

Komárom az Okos Város konferencián

„A nagyszombati Holiday Inn szállodában a Smart Cities folyóirat szerkesztősége által megrendezett konferenciára Szlovákia és Csehország városvezetői kaptak meghívást, hogy bepillantást nyerjenek a városvezetés jövőjét előrevetítő Smart City projektbe. Komáromot Knirs Imre alpolgármester és Králik Róbert szóvivő képviselte az eseményen. A folyóirat az önkormányzati vezetők, politikusok és hivatali vezetők számára szolgál konkrét, hasznosítható példákkal arra, hogy miként tudják a városukat a modern technológiák segítségével olyan irányba vezetni, hogy az általuk biztosított önkormányzati szolgáltatásoknak javuljon a minősége, hatékonyabbá váljon a kommunikáció a lakosokkal...

Read more

URBACT III (2014-2020) információs nap 2015. február 17-én

„A Miniszterelnökség és az URBACT program vezetése információs napot tart 2015. február 17-én, Budapesten. A rendezvény az URBACT III program hazai indító rendezvénye, célja az URBACT III program és a fenntartható városfejlesztés hazai kereteinek bemutatása. A rendezvény helyszíne: Károlyi-Csekonics Rezidencia (1088 Budapest, Múzeum utca 17.) Az infónapon a sikerrel elért integrált városfejlesztési eredmények mellett az URBACT III városfejlesztési programhoz történő csatlakozási lehetőségekről és a hazai városfejlesztési programkeretekről lesz szó. A rendezvény nyitott a hazai érdeklődő közönség számára. A részvétel térítésmentes, de a...

Read more

Adatvezérelt városok

„A területi adatok és információk használatának és elérhetőségének kérdése folyamatosan napirenden lévő téma a városfejlesztésben. Mit jelent mindez egy település életében? Vannak-e megszívlelendő jó példák? Hogyan léphetnek városaink előre saját adataik vagy külső adatforrások okos felhasználásával? A közszféra kormányzási modelljeinek megértése kapcsán ezek a kérdések sorra előkerülnek a vitákban. 2014 júliusában a Digital Agenda részeként az Európai Bizottság egy olyan új adatbázis-stratégiát állított fel, amelynek célja az adatvezérelt gazdaságba való átmenet felgyorsítása. Az európai törvényhozásban 2003 óta érvényben van a 2013-ban módosított...

Read more

A pápa átgondolná a modern technológiával való kapcsolatot

„A modern kommunikáció előnyeiről és hátrányairól írt Ferenc pápa a tömegtájékoztatás 49. világnapjára intézett üzenetében, amelyet a Vatikán pénteken közölt. Ferenc pápa szerint a mai világban használt kommunikációs eszközök elengedhetetlennek számítanak főleg a fiatal korosztálynak. Ezek azonban nemcsak segítséget, hanem akadályt is képviselnek, ha elvonják az időt és a figyelmet a másik meghallgatásától, elszigetelik egymástól az embereket és "minden perc csendet megtöltenek" - írta olasz nyelvű üzenetében a katolikus egyházfő. Újra meg kell tanulnunk elmondani egymásnak a dolgokat "az egyszerű információgyártás és...

Read more

IVSZ: Internetre költözött az ország!

„ Nincs és nem is lesz internetadó – erősítette meg újra Deutsch Tamás az év végén az IVSZ-szel közösen tartott előzetes egyeztetésen. A találkozón az IVSZ elnöksége és munkacsoport-vezetői, illetve az Infotér által delegált független szakértők az IKT iparág véleményét tolmácsolták azzal kapcsolatban, milyen kérdésekről kellene szólnia az internetről szóló nemzeti konzultációnak. Az IVSZ saját tagjait kérte arra, hogy rangsorolják az iparágat és a digitális világot érintő legfontosabb kérdéseket a hivatalos egyeztetés előtt. A tagság felé elküldött felhívásra több mint 260 visszajelzés...

Read more

Infokommunikációs akciótervet fogadott el a kormány

„A kormány 2014 végén elfogadta az infokommunikációs szektor 2014-2020 közötti fejlesztési irányairól szóló ún. Zöld könyvet, amelynek célja, hogy a Nemzeti Infokommunikációs Stratégia által megfogalmazott célkitűzések megvalósításához szükséges lépéseket részleteiben bemutassa. A dokumentum a stratégiához hasonlóan együttesen kezeli az infrastruktúra, a digitális kompetencia, a digitális gazdaság és állam lehetséges fejlesztésének és ösztönzésének lehetőségeit. A stratégia és a Zöld könyv a kitűzött célok eléréséhez olyan eszközöket jelöl ki, amelyek lehetővé teszik, hogy Magyarország az évtized végére az átlagot már ma is meghaladó mutatók...

Read more

A mesterséges intelligenciának a társadalmat kell szolgálnia

„Neves tudósok és vállalatvezetők nyílt levélben tettek hitet a mellett, hogy biztosítani kell: a mesterséges intelligencia területén folyó kutatások az emberiség javát szolgálják. Az emberiség létét fenyegető veszélyek mérsékléséért dolgozó Future of Life Institute (Az Élet Jövője Intézet) által megfogalmazott nyílt levélben, amelyet több százan írtak alá, köztük Stephen Hawking fizikus és Elon Musk, a SpaceX űrprogram igazgatója, arra mutattak rá, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztését célzó munkák mellett olyan kutatásokra is szükség van, amelyek biztosítják, hogy az intelligens rendszerek hasznosak az...

Read more

Döbbenetes jóslat: 2025-re el is felejthetjük az adatvédelmet

„A Pew Research a legnevesebb amerikai szakértőket kérdezte meg az adatvédelem jövőjéről. A kutatásból olyan idézeteket emeltek ki az összegzésnél, amelyek egészen ijesztőek. Az amerikai Pew Research készített egy összegző, szöveges értékelést az adatvédelem jövőjéről szóló kutatásáról, de ennél sokkal érdekesebbet is megosztott velünk. Egy oldalon kiemelte a legérdekesebb idézeteket, amelyeket a legnevesebb szakértők az interjúk során mondtak arról, hogy 2025-ben hogyan néz majd ki az adatvédelem. Itt van néhány elképesztő jóslat. "Sajnos 2025-re fel is adhatjuk adataink védelmét, vagy legalábbis újra...

Read more
Page 148 of 175 1 147 148 149 175