Skip to main content

Találat: társadalom

A kiutat keresik az elnéptelenedő falvak

„Magyarországon négyszáz olyan település van, amelynek lakosságszáma nem éri el a kétszáz főt, s kéttucatnyi olyan, ahol ötvenen sem laknak. Elöregedő lakosság, rohamosan fogyó népesség, periférikus elhelyezkedés, ahová csak a mobilposta és a távolsági busz jár – ezek jellemzik azokat a falvakat, amelyek lakosságuk jelentős részét elvesztették az elmúlt évtizedekben – derült ki a KSH „Települések a lét határán” című kiadványából. Magyarországon négyszáz olyan település van, amelynek lakosságszáma nem éri el a kétszáz főt, illetve amely 1970 óta elvesztette népességének több mint...

Read more

Digitális város épül

„Nyíregyházán indul a Digitális Magyarország program – jelentette be a nemrég megrendezett T-Systems Symposiumon Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója. A társaság nem csak az infrastruktúra fejlesztéséből, hanem az oktatásból is jócskán kiveszi a részét. A most elnyert mobilfrekvenciák egyik legnagyobb haszna pedig a lakossági mellett az ipari felhasználású internet elterjesztésében lehet. – A T-Systems Symposiumon elhangzottak szerint a kormányzati partnerség mentén a Magyar Telekom Nyíregyházán kezdi meg a Digitális Magyarország megvalósítását. Mi a program legfontosabb jellemzője? – Úgy gondolom, abban egyedülálló...

Read more

Laufer Tamás – Informatikusok képzésével a fejlődésért

„Az internet a jövő, de valójában már a jelen – de mit is jelent mindez napjainkban? Ezzel a kérdéssel is foglalkozott Laufer Tamás az 5. Infotér Konferencián. Az IVSZ elnöke kifejtette: az IKT minden iparterületet átformál, és a következő években jelentős változásokat fog hozni a mindennapjainkba. A becslések szerint ugyanis 2016-ra már elérjük az egy zetabyte adatot, 2013-2018 között ötszörösére nő az adatforgalom, pár év múlva pedig annyi M2M eszköz lesz, mint a Föld összlakossága. Hangsúlyozta továbbá azt is, hogy ehhez a...

Read more

Magyarország számokban, 2013

„A kiadvány célja, hogy széles olvasóközönséggel ismertesse meg a Magyarországra vonatkozó alapvető mutatószámokat, az utóbbi időben jellemző gazdasági és társadalmi folyamatokat. Az országot átfogóan bemutató strukturált, táblázatokat és grafikonokat tartalmazó törzsanyag mellett évente változó, érdeklődésre számot tartó témákat dolgoz fel, grafikonok, táblázatok és szöveges magyarázatok, elemző részek beiktatásával. Kiemelt témája ezúttal az Európai Unió tíz éve végbement keleti nyitásához kapcsolódik, amikor hazánk – kilenc másik országgal együtt – csatlakozott az unióhoz.” Forrás: Magyarország számokban, 2013; Központi Statisztikai Hivatal; 2014. november 7. (pdf)

Read more

Okos város: Szolnokon az emberek biztonságban érzik magukat

„A korszerű ict-technológiák és szolgáltatások alapjaiban segíthetik egy város életének megszervezését a közszolgáltatásoktól kezdve a városi közlekedésen, az egészségügyön, az oktatáson és a kereskedelmen át egészen a helyi, önszerveződő közösségek támogatásáig. A Magyar Telekom számára – az infokommunikációs iparág sajátosságaiból adódóan – kiemelten fontos az innováció. Nemcsak kiszolgálója akar lenni a technológia fejlődéséből következő ügyféligényeknek, hanem az ügyfélélményt innovatív és minőségi szolgáltatásokkal erősítve alakítója, formálója az infokommunikációs piacnak a legkorszerűbb technológiáknak és infrastruktúráknak köszönhetően. Az innováció a magyar gazdasági fejlődés, erősödés, a...

Read more

A héten olvastuk: Az „okos város” téma hírei, 2014. november 16.

Megjelentek az okos városok adatszabványai Angliában Az okos város fogalma számos különböző elemet tartalmaz(hat), a megvalósítás módjai is különbözőek. Az angol szabványügyi szervezet (British Standards Institution - BSI) ezért kalauzt jelentetett meg az adatok és rendszerek szabványosításához, abban a reményben, hogy segíteni fogja helyi önkormányzatokat, de különösen szakmai tervek kialakítóit az okos városok létrehozásában. Az angol szabványügyi szervezet szerint a PAS182 nevű dokumentum útmutató az interoperábilis adatokhoz, amely fogalmak és az ezek közötti viszonyok átfogó modelljét határozza meg, és bármilyen szektorból származó...

Read more

Az elérhetőség és az adatvédelem az EU két új informatikai csapásiránya

„A célok érdekében mozgósítanák a magánbefektetőket, a megtérüléshez időlegesen akár a szolgáltatóváltás korlátozása is elképzelhető. Az európai uniós távközlési piacon komoly változások várhatók a következő néhány évben. Günther Oettinger, az Európai Unió digitális területért és társadalomért felelős biztosa kijelentette, hogy mozgósítani akarják a magánbefektetőket, és a beruházások segítésében az Európai Befektetési Banknak is szerepet kell játszania. A befektetéseknek olyan projekteket kell támogatniuk, amelyek európai többletértékkel rendelkeznek. Fontos, hogy a programok tartósan hatással legyenek egy adott területre, például az intelligens energiaelosztó rendszerekre vagy...

Read more

Laufer Tamás: Izgalmas időket élünk

„Izgalmas időket élünk Laufer Tamás, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke szerint: az elmúlt hetek megmutatták, hogy az internet mindenki számára fontos. "Az internet a jövő, de valójában a jelen" - mondta. Laufer Tamás szerint Európa és Magyarország csak versennyel tud nyerni, olyan vállalatokkal szemben is, mint az Amazon, a Google, a Facebook vagy az Alibaba. Túlélőcsomagokra van szükség, és legalább hazai pályán egyenlő feltételek mellett kellene elindulni. A legsikeresebb IT-bevezetések közé tartozik az e-útdíj projekt, amely 10 milliárd...

Read more

Big data utópia

„ Hogyan válik Szingapúr az adattudomány világközpontjává, milyen hatással lesz a Big Data a városállam társadalmára, gazdaságára, üzleti életére? „Más forrásokkal ellentétben, az adatot nem fogyasztjuk el használat közben. Pont fordítva: minél többet használjuk, minél gyakrabban megosztjuk, annál értékesebb. Adatok és adatelemzés alapozzák meg, hogy egyre intelligensebb nemzetté fejlődünk, használatuk célja az állampolgárok életminőségének javítása”, nyilatkozta bő fél éve Prabir Sen, Szingapúr épp akkor kinevezett vezető adattudósa. Steve Leonard, a helyi Infokom Fejlesztési Hatóság (IDA) igazgatója szerint az „intelligens adatelemzés” szolgáltatja a...

Read more

A Kormány 1631/2014. (XI. 6.) Korm. határozata a „Digitális Nemzet Fejlesztési Program” megvalósításáról

„A Kormány egyetért a magyar infokommunikációs szektor fejlesztési irányait, céljait meghatározó Nemzeti Infokommunikációs Stratégia végrehajtásával, annak négy pillére – digitális kompetenciák, digitális gazdaság, digitális infrastruktúra, digitális állam – intézkedéseivel, és ennek érdekében 1. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a kormányzati tevékenység összehangolásáért való felelőssége, ezen belül a Kormány általános politikája megvalósításának stratégiai irányítása keretében a Kormány informatikával és e-közigazgatással kapcsolatos politikája egységes megvalósításának összehangolásával és biztosításával a) irányítsa a Digitális Nemzet Fejlesztési Program végrehajtását, Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: 2018. december...

Read more
Page 150 of 175 1 149 150 151 175