Skip to main content

Találat: társadalom

A Balaton törékeny ökológiai kincs – mondta Navracsics Tibor

„Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a Balaton milyen törékeny ökológiai kincs, és mennyire kell vigyázni rá – jelentette ki a területfejlesztési miniszter A szörnyek és sellők című zenés mesejáték kapolcsi előadását megelőző köszöntőjében szombaton. Navracsics Tibor hangsúlyozta: a Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa (EKF) programsorozat egyik fő gondolata a fenntarthatóság. A miniszter azt mondta: bár az előző nemzedékek és magunk sem vigyáztunk kellőképpen a tóra, talán a gyerekek majd fognak, ha megtanulják, hogy mit kell tenni, hogyan kell megőrizni „az épségét,...

Read more

A magyarországi járások versenyelőnyének elemzése társadalmi innovációs potenciál alapján, 2020

„A tanulmány a versenyelőny/versenyhátrány szempontjából együttesen vizsgálja a járások társadalmi innovációs potenciálját és versenyképességét. Míg a szerzők korábbi társadalmi innovációval kapcsolatos kutatásaiban önállóan tanulmányozták a társadalmi innováció folyamatát, szintjeit, érintettjeit, valamint kapcsolatát a műszaki és technológiai innovációval, addig jelen kutatásukban a társadalmi innovációs potenciál által kialakított komplex mutatót elemzik. A társadalmi innovációs potenciál és a versenyelőny tényezői a fenntartható értékteremtés gondolati síkján fűzhetők össze, amely újszerűen a verseny fogalmához kapcsolja a társadalmi jólét és jóllét növelését. A tanulmány kiemelt figyelmet fordít a...

Read more

Új, innovatív megoldások a felnőttképzésben: mikrotanúsítványok és az egyéni tanulási számlák

„Magyarországon új lehetőségek nyílnak a felnőttképzések terén a mikrotanúsítványok és az egyéni tanulási számlák bevezetésével. Az Európai Uniós kezdeményezés célja, hogy a gyorsan változó munkaerőpiaci elvárásoknak megfelelően rugalmasabbá és szélesebb körben elérhetővé tegye a felnőttképzéseket. A Kulturális és Innovációs Minisztérium koordinálásával valósul meg a Készségek Európai Éve 2023 Programsorozat, amelynek keretében elindulhat az egyéni tanulási számlarendszer és a mikrotanúsítványok bevezetésének kidolgozása. Az erről szóló kormányhatározat a napokban jelent meg a Magyar Közlönyben. Az egyéni tanulási számla lehetőséget nyújt a résztvevők számára, hogy...

Read more

1276/2023. (VII. 17.) Korm. határozat a „Készségek Európai Éve 2023” programsorozat, illetve az ahhoz kapcsolódó feladatok végrehajtásáról

„A Kormány 1. egyetért a készségek és kompetenciák fejlesztési relevanciájával, a készségek európai évéről szóló, 2023. május 10-i (EU) 2023/936 európai parlamenti és tanácsi határozatban elfogadott „Készségek Európai Éve 2023” (a továbbiakban: tematikus év) általános célkitűzéseivel; 2. felhívja a kultúráért és innovációért felelős minisztert, hogy – a feladatkörükben érintett miniszterek bevonásával – gondoskodjon a tematikus évhez kapcsolódó programsorozatok koordinálásáról, valamint a készségek, kompetenciák fontosságát hirdető események szervezéséről, kiadványok elkészítéséről; Felelős: kultúráért és innovációért felelős miniszter, gazdaságfejlesztési miniszter, külgazdasági és külügyminiszter miniszter, Miniszterelnökséget...

Read more

Jelenleg a tudomány és a politika között süketek párbeszéde zajlik – mondta Navracsics Tibor

„„Számomra az egyetem már nem a tudás elefántcsonttornya, hanem fontos, hogy aktívan bekapcsolódjanak az adott térség gazdasági, tudományos és kulturális életébe. Ehhez az egyetemeknek specifikus tudással kell rendelkezniük a saját régiójukra vonatkozóan. Az egyetem, mint információs központ tudjon tájékoztatni befektetőket, jogszabályalkotókat, legyen gyakorlatias. Jelen pillanatban olyan térségi stratégiákat készítünk elő, amelyek reményeink szerint komplex fejlesztéseknek ágyaznak meg a Dél-Dunántúlon, Zalaegerszeg környékén, Veszprém és Székesfehérvár térségében, a Marcal-völgy felzárkóztatásában” - fejtette ki Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter Tusványoson egy beszélgetés során. Arra a kérdésre,...

Read more

Új digitális meseösvényeken lehet felfedezni Pilist

„Az applikáció már mint 70 digitális ösvénnyel várja a természetjárókat az ország minden pontján. Tíz új digitális meseösvényen fedezhetik fel a kirándulók a Pilist és környékét a Digitális Vándor ingyenes applikáció letöltésével. Az Android és IOS rendszerben egyaránt letölthető Digitális Vándor nevű mobilapplikáció az Aktív Magyarország és a Pilisi Parkerdő Zrt. közös fejlesztésének eredményeként jött létre. Az alkalmazás tíz új meseösvényén a Pilisi Parkerdő címerállatával, Oszi hollóval ismerhetik meg a kirándulók az erdő állatait és növényeit. A tíz ösvény Visegrádtól az érdi...

Read more

A Gondosóra program július 15-től a Miniszterelnöki Kabinetirodához kerül, szakmai felügyeletét Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos látja el

„A Gondosóra program megvalósításáért július 15-től a Miniszterelnöki Kabinetiroda felel, szakmai felügyeletét Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos látja el − közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) vasárnap az MTI-vel. Mint írták: a Magyarország kormányának támogatásával indított Gondosóra program olyan egyedülálló jóléti szolgáltatást biztosít ingyenesen és alanyi jogon a 65 év feletti időseknek, amelyben szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezni tudják segítségkérési szándékukat a szolgáltatáshoz tartozó jelzőeszközön keresztül a diszpécserszolgálatnak. A kormányzat kiemelt feladatának tekinti, hogy gondoskodjon az idősekről, ezért a szomszédságban folyó háború és...

Read more

Helyi önkormányzati autonómia: Mi változik, mi marad?

„Magyarországon a helyi önkormányzatok autonómiája mindig is fontos kérdés volt a helyi demokrácia és az állami központi irányítás közötti egyensúly megteremtése szempontjából. Az elmúlt 35 évet szemlélve a kérdés először az 1989-90-es rendszerváltáskor kapott különös jelentőséget. A 2012-ben végbement önkormányzati reform ismét előtérbe helyezte az önkormányzatok autonómiájának kérdését: az ekkor lezajlott modellváltás az önkormányzati autonómiát tartalmi és formai szempontból egyaránt érintő változásokat hozott. Jelen tanulmány középpontjában a helyi önkormányzati autonómia kérdésköre áll. Az autonómia jelentésének és a helyi önkormányzati autonómia egyes alapelemeinek...

Read more

Kiberpajzs az online bűnözők ellen

„A KiberPajzs programban részt vevő partnerszervezetek sajtótájékoztatón számoltak be az elmúlt időszak eredményeiről: sikeres rendőrségi elfogásokról, a KiberKedd kampányról és a megelőzés további lehetőségeiről. Napjainkban egyre gyakrabban találkozunk az online térben elkövetett csalási módszerekkel, ezért az ilyen típusú bűncselekmények visszaszorítása érdekében KiberPajzs néven közös oktatási és kommunikációs együttműködésről döntött még 2022-ben a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Bankszövetség, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet és az Országos Rendőr-főkapitányság. A 2023. július 11-én a rendőrség székházában megtartott...

Read more

Az Európai Bizottság 2023. évi stratégiai előrejelzési jelentése: a fenntarthatóság és a jóllét Európa nyitott stratégiai autonómiájának középpontjában

„Az Európai Bizottság a mai napon előterjesztette a 2023. évi stratégiai előrejelzési jelentést, amely elemzést nyújt arról, hogy miként helyezzék „a fenntarthatóságot és az emberek jóllétét Európa nyitott stratégiai autonómiájának középpontjába”, és tíz konkrét intézkedést javasol e célkitűzés elérése érdekében. Az EU mélyreható és ambiciózus átállást folytat annak érdekében, hogy az elkövetkező évtizedekben megvalósítsa a klímasemlegességet és a fenntarthatóságot. A fenntarthatósági átállás kulcsfontosságú lesz az EU nyitott stratégiai autonómiájának megerősítéséhez, a hosszú távú versenyképességének biztosításához, a szociális piacgazdasági modelljének fenntartásához és az...

Read more
Page 57 of 179 1 56 57 58 179