Skip to main content

Találat: távközlés

Egy kimutatás szerint átlagban 14,5 percet töltenek el az ügyfelek a kormányablakokban

„Nyíregyháza – Egy kimutatás szerint átlagban 14,5 percet töltenek el az ügyfelek a kormányablakokban, vagyis jócskán lerövidült az ügyintézés ideje. A következő lépés az lesz, hogy minél több ügyet lehessen majd otthonról is intézni. A tanácskozás legfontosabb gondolatait Kozma Péter kormánymegbízott foglalta össze sajtótájékoztató keretében. Mint elmondta, április elsejével külső-belső átszervezés történt a kormányhivatalban: a korábbi huszonkét szervezeti egység helyett mindössze tizenegy folytatja úgy a munkát, hogy nem történt létszámleépítés. A szervezeti átalakításnak az volt a célja, hogy kevesebb vezető kezén menjenek...

Read more

Szakmai workshop az internethez való hozzáférés akadályainak lebontásáról

„Az internethez való hozzáférés akadályainak lebontásáról volt szó a Hozzáférhető és megfizethető internetet mindenkinek címmel az InternetKon által rendezett szakmai workshopon. Az esemény után Deutsch Tamás megerősítette, hogy november közepére a széleskörű szakmai és társadalmi egyeztetést követően elkészül az az előterjesztés, amely a kormánynak konkrét döntéseket javasol az internet magyarországi helyzetének alakítására. Az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos úgy nyilatkozott, hogy az előterjesztés tartalmazni fogja, hogy az internethasználatot terhelő áfa 27-ről 18...

Read more

Befejeződött a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat (NTG) fejlesztése

„A 2015. október végén lezárult „Nemzeti Távközlési Gerinchálózat (NTG) fejlesztése” uniós projektnek köszönhetően költséghatékonyabb hang- és adatkommunikációs szolgáltatásokat használhatnak a közigazgatás szereplői. A 3,2 milliárd forintból megvalósuló fejlesztés nyomán az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) céljaival összhangban tovább javul a közigazgatás teljesítménye. Sikeresen zárult a „Nemzeti Távközlési Gerinchálózat (NTG) fejlesztése” projekt – jelentette be sajtótájékoztatóján a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. és a Kormányzati Eseménykezelő Központ alkotta konzorcium. A projekt eredményeként javul az NTG-n nyújtott centralizált hangszolgáltatások minősége és hatékonysága, csökkennek az...

Read more

Infotér Konferencia 2015 – Ismét várja az érdeklődőket a KIFÜ szakmai színpad

„A két évvel ezelőtti sikeres bemutatkozást követően, az idei évben ismét önálló programmal vesz részt szervezetünk az információs társadalom legjelentősebb eseményén. Célunk, hogy az előző rendezvény tapasztalatait, illetve célközönségünk érdeklődési körét figyelembe véve ismét olyan szakmai programot állítsunk össze, mely hasznos gyakorlati szempontú ismeretekkel szolgál a közigazgatás projektmenedzsment területen dolgozó szakemberei számára. Rendezvényünk a konferencia első napján (2015. november 5-én) 14.50 órától, a balatonfüredi Blaha Lujza hotel konferenciatermében (Balatonfüred, Gyógy tér 1.) várja az érdeklődőket. A megnyitó beszédeket követően az EKOP elmúlt...

Read more

A digitális gazdaság a magyar nemzetgazdaság kitörési pontja lehet

„Miközben a szélessávú lefedettség terén hazánk már jelenleg is az EU éllovasai közé tartozik, és a digitális gazdaság részesedése a magyar nemzetgazdaság bruttó hozzáadott értékéből az egyik legmagasabb az unióban, a hazai IKT-cégek (startupok és hazai piacon már sikeres KKV-k egyaránt) piacra jutási nehézségekkel, a nem IKT kkv-k pedig digitális eszközök és kompetenciák hiányával küzdenek. Az elektronikus közigazgatás terén is jelentős a lemaradás – hangzott el az InternetKon digitális gazdaságról szóló szakmai konferenciáján. Az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultációban...

Read more

InternetKon: a széleskörű szakmai egyeztetés érdekében konferenciasorozat indult

„Az elkövetkező másfél hónapban szakmai konferencia sorozat indul, hogy a szektor valamennyi szereplőjét bevonja az InternetKon eredményei alapján készülő kormány-előterjesztés kidolgozásának közös munkájába. Szeptember 30-án sikeresen zárult az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció második szakasza. Az InternetKon 20 kérdéssorára válaszolva közel 32 ezer polgár nyilvánított véleményt a nemzeti konzultációban. A magyar internet jövőjét illetően a polgárok akaratnyilvánítása világos és egyértelmű: a világháló legyen mindenki számára hozzáférhető és megfizethető, segítse az oktatást és a fiatalokat, és ne fenyegesse gyermekeink biztonságát!...

Read more

Elindult a Nemzeti Smart City Platform megvalósítása

„Hogyan lehet bevezetni Magyaroszágot abba a "smart" korszakba, ahol a közigazgatás és a közszolgáltatások intelligens megoldásokkal működnek? "Nagyon sokat hallani manapság az intelligens városokról, felkapott téma mind a hazai médiában, mind külföldön. Azonban Magyarország adottságai sok mindenben mások, mint nyugati vagy keleti szomszédainké. Nem lehet általánosítani, hogy ami külföldön jó az nálunk biztosan jó lesz." - kezdte prezentációját Kovács Zsolt, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. vezérigazgató-helyettese. "Megpróbáltuk körbejárni, hogy a médiában gyakran hallható "smart világ" hogyan értelmezhető nálunk, merre kellene elindulniuk, milyen...

Read more

500 millió forintot kaptak a vízügyi szervezetek informatikai fejlesztésekre

„Nagy mennyiségű informatikai eszközzel bővült a vízügyi szervezetek informatikai infrastruktúrája. Az informatikai fejlesztés megvalósulását az Európai Unió és a Magyar Kormány 500 millió forintot meghaladó támogatással segítette. A fejlesztés biztosítja a rendszerek közötti megfelelő minőségű online adatcserét, az érintett szervezetek távközlési költségeinek csökkentését és az e-kormányzat rend­szeréhez történő csatlakozást. A projekt hosszú távú, stratégiai célkitűzése egy olyan hálózat létrehozása volt, mellyel az ország vízügyi szervezeteinek informatikai és távközlési hálózatai egységes formában kapcsolódnak a kormányzati informatikai rendszerekhez, hatékonyan és költségtakarékos módon vehetnek részt...

Read more

Intelligens városi infrastruktúra a közvilágítási rendszer hasznosításával

„ Az energiafogyasztás és a levegőszennyezés csökkentéséhez felhasználják a köztéri lámpákat. A fejlesztőcsapatnak magyar résztvevői is vannak. Magyar résztvevői is vannak annak az okosváros-koncepcióba illeszkedő európai uniós projektnek, amelyre összesen 1,4 millió euró támogatás áll rendelkezésre. A BME Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszéke (AUT), a British Telecom, a szintén brit Select Innovations Ltd. (EnLight), Budapest Főváros Önkormányzata, valamint a Pannon Pro Innovációs Kft. alkotta nemzetközi konzorciumnak 2015 és 2017 között kell felhasználnia a fejlesztési forrásokat. A Climate-KIC európai tudás- és innovációs közösség...

Read more

„Okosvárossá” fejlődik Debrecen

„ A város élhetőbb és gazdagabb lehet, ha mindenki kapcsolódik mindenkivel. A civil szervezetek nagy segítséget nyújthatnak abban, hogy Debrecen belátható időn belül olyan okosvárossá – Smart Cityvé – váljon, ahol a gazdaság fejlődik, és jól fizető munkahelyeket teremt, a közlekedés, az egészségügy hatékonyan működik, az emberek pedig, jól érzik magukat – derült ki azon a konferencián, amit több mint harminc civil szervezet mintegy száz képviselője részvételével rendezett meg hétfőn az EDC Debrecen Nonprofit Kft. a Kölcsey Központban. A Debrecen Megyei Jogú...

Read more
Page 64 of 131 1 63 64 65 131