Skip to main content

Találat: technika

Okosváros-fejlesztések – bárhol az országban

„Szakítva az eddigi gyakorlatban szigetszerűen megvalósuló okosváros-fejlesztési megoldásokkal, a felhőalapú, modulárisan felépülő, az adott települések igényeihez igazítható, panel jellegű szolgáltatások kialakítása a célja a Belügyminisztérium Monoron és a központi platformon megvalósuló okosváros-mintaprojektjének. Monor dinamikusan fejlődő Pest megyei település, mérete és szerkezete révén kiválóan alkalmas arra, hogy az okosváros-fejlesztések integrációjának központja legyen. A Belügyminisztérium által összefogott okosváros-fejlesztések célja, hogy a kialakított megoldások a lehető leggyorsabban, hatékonyan el tudjanak terjedni Magyarországon, és hasznosítani tudják a központi informatikai infrastruktúrát. Hajzer Károly informatikáért felelős államtitkár elmondta:...

Read more

Megvalósul a KTI és Koreai Közlekedési Intézet (KOTI) együttműködése – beszámoló a konferenciáról

„2019. május 27-én, a Dél-Korea és Magyarország között fennálló diplomáciai kapcsolatok 30. évfordulójának rendezvénysorozatán a Koreai Közlekedési Intézet (KOTI), az Innovációs és Technológia Minisztérium (ITM), valamint a KTI közreműködésével konferenciát tartott „Smart Mobility for Smart City Seminar” címmel. A rendezvény keretében együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá dr. Erb Szilvia, a KTI ügyvezetője és dr. Jaehak OH, a KOTI elnöke. A szándéknyilatkozat megalapozza a kutatóintézeteink közötti szorosabb együttműködést, amely a közös szemináriumok tartásán túl kiterjed a kutatás-fejlesztés, a megvalósítási tapasztalat, a tudás és a...

Read more

Együttműködés a járműipar és az elektromobilitás területén a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) és a Koreai Közlekedési Intézet (KOTI) között

„A járműipar és az elektromobilitás területére kiterjedő tudományos együttműködési megállapodást kötött a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) és a Koreai Közlekedési Intézet (KOTI) hétfőn Budapesten. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a KTI és a koreai nagykövetség által rendezett "Smart Mobility for Smart City" elnevezésű konferencián felidézte: Magyarország és a Koreai Köztársaság idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 30 évfordulóját. A két ország kapcsolatait a tanácskozáson aláírt megállapodással még tovább fejlesztik: a magyar és a koreai közlekedési intézet a járműipari, elektromobilitási és az okosvárosok...

Read more

Idehaza is hódít a precíziós mezőgazdaság

„Hazánkban a növénytermesztő gazdaságok nyitottak a precíziós technológiákra, saját bevallásuk szerint 23 százalék jelenleg is precíziós gazdálkodást folytat (azaz modern technológiákat és digitális eszközöket használ a gazdálkodáshoz). Az elmúlt egy évben jelentős mértékben, 75 százalékról 93 százalékra nőtt a gazdálkodási folyamatai során digitális eszközöket használó vállalkozások aránya, amely megfelelő alapot jelenthet a precíziós gazdálkodás (további) terjedéséhez. A precíziós megoldások bevezetését elősegítő legfőbb tényezőnek a finanszírozási támogatások, illetve a gyártóktól és forgalmazóktól a bevezetéshez és üzemeltetéshez kapott segítség bizonyulhat. Az eNET második alkalommal...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2019. május 27.

A Huawei-bojkott máris fordulatot hozott a digitális diplomáciában. Íme, a gyökerek. Az USA és Kína között kirobbant kereskedelmi háború – ha egyáltalán még megfelelő a „kereskedelmi” jelző odabiggyesztése – most minden hírszolgáltató és elemző központi témája, az ismert részletekbe mi tehát nem is merülünk itt bele. Érdemes azonban egy pillantást vetni az ügy diplomáciai vetületeire. Elsőként persze a gyökerekre. Mert, ebben az ügyben valójában a kezdetektől a digitális diplomácia útvesztőiben csaptak össze az érdekek. Olvasóink tudják: a „digitális diplomácia”, a „digitális államigazgatás”,...

Read more

Kormányzati támogatással Innovációs és Tudásközpont létesül Zalaegerszegen

„A kormányzati támogatással megvalósuló, zalaegerszegi Innovációs és Tudásközpont Központ lehetőséget biztosít arra, hogy az egyetem a gazdasági szereplőkkel a jövőben hatékonyabban tudjon együttműködni - mondta az innovációs és technológiai miniszter a közel 1 milliárd forintból megvalósuló beruházás nyitó rendezvényén, pénteken a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) zalaegerszegi karán. Palkovics László köszöntőjében az egyetemek változó, megnövekvő szerepéről beszélt. Az "egyetem nem önmagában, hanem egy környezetben létezik", ezért az oktatás mellett feladata, hogy valamilyen formában szolgálja azt a közösséget, amely finanszírozza és amelynek részese -...

Read more

A Vodafone 5G-s bázisállomása Budapesten – szakmai szemmel

„Budapestre is elhozta az 5G technológiát a Vodafone Magyarország, igaz, egyelőre távolról sem lehet a szolgáltatás kereskedelmi rajtjáról beszélni, tekintve, hogy az operátor mindössze egy bázisállomáson aktiválta az új generációs hálózatot. A cég voltaképpen a hétfői, zalaegerszegi demót ismételte meg a főváros IX. kerületében, a szolgáltató székházának tetejére szerelt 5G-s bázisállomással, mely az úgynevezett 5G non-standalone szabvány szerint működik, azaz lényegében ugyanazt a háttérhálózatot használja, amit a jelenlegi 4G-s állomások. Kuriózum A Vodafone hétfői, illetve szerdai demonstrációja abban a tekintetben ugyanakkor mindenképpen...

Read more

Messze van még a teljesen önvezető autók kora: az embernél sokkal rosszabban teljesít a Tesla rendszere

„Miközben a Tesla szereti járművei Autopilot technológiáját a közúti biztonságot növelő újításként aposztrofálni, a valóság mást látszik mutatni. Ezt most egy újabb teszt erősítette meg, amit egy fogyasztóvédelmi szervezet végzett el, és amiben arra a megállapításra jutott: az Autopilot még az átlagos sofőrnél is veszélyesebben viselkedik az autópályákon. A Consumer Reports (CR) számos, Connecticut-környéki autópályán tesztelte több Tesla Model 3 segítségével az Autopilot-ot, aminek során meglehetősen negatív tapasztalatokat gyűjtöttek. Több sofőr ugyanis olyan esetekről számolt be, amikor az "önvezető" autó illegálisan, jobbról...

Read more

Mesterséges intelligencia – a Képviselői Információs Szolgálat háttéranyaga

„Az utóbbi években tanúsított rohamos fejlődésének köszönhetően a mesterséges intelligencia (a továbbiakban: MI) mára az egyik legfelkapottabb kifejezéssé vált. A jövőre nézve a szakértők "a legalapvetőbb eddigi társadalmi struktúrákat felfordító” hatásokat várnak ettől a technológiától (Pokol, 2018, 7.). Amennyiben ez beigazolódik, az nem csak a jogalkotók, hanem az egész társadalom számára is komoly kihívást jelent majd.” Forrás: Mesterséges intelligencia; Országgyűlés, Képviselői Információs Szolgálat; Infojegyzet, 2019/11.; 2019. május 21. (.pdf)

Read more

Megkezdődött a 10. Térinformatikai Konferencia és Szakkiállítás a Debreceni Egyetemen (2019. május 23-május 24.)

„A rendezvényen Nagy János, az Agrárminisztérium földügyekért felelős helyettes államtitkára Nemzeti birtokrendezés címmel ismertette a földügy aktuális feladatait. A helyettes államtitkár a Nemzeti Birtokrendezésről szóló törvényjavaslat azon elemeiről beszélt, amelyeknek számos térinformatikai, térképészeti, földmérési vonatkozása lesz, ezért a konferencia témája szempontjából releváns. Kiemelten foglalkozott előadásában az osztatlan közös földtulajdon felszámolásának gyorsítása kapcsán tervezett jogalkotói lépésekkel és a várható térinformatikai feladatokkal. A közel 200 résztvevő számára bemutatta még a részarány-földkiadás lezárása kapcsán az Agrárminisztérium által javasolt megoldásokat, valamint az állami földvagyon hasznosításának, az...

Read more
Page 120 of 183 1 119 120 121 183