Skip to main content

Találat: tudomány

Pici, könnyű és nagyon olcsó szondákkal folytatódhat a világűr felfedezése

„Amerikai egyetemi kutatók Linuxot futtató, iPhone-kamerával felszerelt, mindössze 10 grammos eszközök seregével vizsgálnának földközeli objektumokat, később pedig a Jupiter üstököscsaládját is. A Kaliforniai Egyetem (Berkeley) munkatársai által közzétett cikk szerint az űrkutatás jövőjét az olyan kis méretű, megfizethető szondák jelenthetik, amelyek napvitorlák segítségével működnek. Az általuk felvázolt BLISS (Berkeley Low-cost Interplanetary Solar Sail) projekt azt vázolja, hogy a mobiltelefon-technológiák és más technológiai fejlesztések révén megvalósuló miniatürizálás milyen képességeket tesz lehetővé a körülbelül 10 gramm tömegű űrszondák megvalósításában, amelyek még a nagyjából 10...

Read more

A mesterséges intelligencia és a jog viszonyáról rendeztek workshopot a Széchenyi István Egyetemen

„A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán frissen alakult Tech-Augmented Legal Environment (TALE) kutatócsoportja immár második alkalommal szervezett workshopot a mesterséges intelligencia (MI) és jog témakörében. A rendezvényen az előadások olyan jogi és ágazati közpolitikai kérdéseket érintettek, amelyek a mesterséges intelligencia és a jog viszonyát tudományos igényességgel, a gyakorlatban is alkalmazható módon tárják fel. A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán megalakult Tech-Augmented Legal Environment (TALE) kutatócsoport célja az MI alkalmazása, esetleges szabályozása kapcsán valamennyi releváns...

Read more

Bizalmat a felhasználóknak, kiszámítható biztonságot a fejlesztőknek – készül az uniós mesterséges intelligenciáról szóló jogszabály (AI Act – AIA)

„A sokak által várt és nemrégiben egy újabb elfogadáson átesett európai uniós AI törvénytervezet témájában rendeztek konferenciát a BME VIK-en. Az Európai Parlament 2023. június 14-én elfogadta a mesterséges intelligenciát (MI) alkalmazó rendszerek szabályozására vonatkozó irányelveket. Ezek az emberközpontú, etikus fejlesztést segítő direktívák alkotják majd a világ első, leendő MI szabályozásának, az AI Actnek az alapját. „A mesterséges intelligencia emberközpontú szabályozása” („Human-centred Regulation of AI”) című konferencián az AI Actet, és egy szintén világelső, etikus MI-re fókuszáló MSc-programot vették górcső alá a...

Read more

Nyelvi modellek segítségével az egészségügyi álhírek és áltudomány ellen – Együttműködési megállapodást kötött az OSZK és az SZTE

„Nyelvi modellek segítségével tervezik megtalálni és kiszűrni az egészségügyi álhíreket és áltudományos írásokat. Átfogó és több területet érintő kutatási és könyvtári együttműködést kötött az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - közölte az OSZK kedden. Mint kiemelik, a két intézmény sokrétű tevékenységét is jelképezi a kedden aláírt megállapodás, amely érinti a humanizmus korszakát, innovatív és korszerű szövegelemzési módokat, valamint a Karikó Katalin munkásságával kapcsolatos webes tartalmak összegyűjtését. A szegedi egyetemen Rózsa Dávid, a nemzeti könyvtár főigazgatója, valamint az SZTE...

Read more

Az Európai Unió Űrprogramügynökségének (EUSPA) főigazgatójának látogatása Budapesten

„023. július 18-án Budapestre látogatott az Európai Unió Űrprogramügynökségének (EUSPA) főigazgatója, Rodrigo da Costa. A főigazgatót a Külgazdasági és Külügyminisztérium részéről Dr. Ferencz Orsolya, űrkutatásért felelős miniszteri biztos, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium részéről Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár fogadta. A megbeszélések középpontjában a műholdas rendszerek katasztrófavédelem során történő alkalmazása állt. Da Costa főigazgató látogatása alkalmával az Eurisy, EUSPA és a Külgazdasági és Külügyminisztérium közös szervezésében szakmai konferenciára került sor a műholdas eszközök a katasztrófakezelésben történő alkalmazásáról. A konferencián a...

Read more

Digitális geopolitika: az EU Tanácsa a kritikus fontosságú ásványokról szóló, az EU és az USA közötti megállapodásról

„A Tanács a mai napon elfogadott egy határozatot, amelyben felhatalmazta a Bizottságot, hogy az EU nevében tárgyalásokat kezdjen az Egyesült Államokkal a kritikus fontosságú ásványokról szóló megállapodásról, valamint elfogadta a kapcsolódó tárgyalási irányelveket is. E megállapodás célja, hogy megerősítse a kritikus fontosságú ásványok ellátási láncait, és mérsékelje az infláció csökkentéséről szóló amerikai jogszabály által az uniós iparra gyakorolt kedvezőtlen hatásokat. „A kritikus fontosságú ásványokról szóló megállapodás kulcsszerepet tölt majd be a kritikus fontosságú ásványok nemzetközi ellátási láncainak diverzifikálásában. Hozzá fog továbbá járulni...

Read more

Az EU Tanácsa elfogadta az elemekről, illetve akkumulátorokról és a hulladékelemekről, illetve -akkumulátorokról szóló rendeletet

„A Tanács a mai napon elfogadta az elemekre, illetve akkumulátorokra és a hulladékelemekre, illetve -akkumulátorokra vonatkozó fenntarthatósági szabályokat szigorító új rendeletet. A rendelet az elemek, illetve akkumulátorok teljes életciklusát szabályozni fogja – a gyártástól az újrahasználatig és az újrafeldolgozásig –, valamint biztosítani fogja, hogy azok biztonságosak, fenntarthatók és versenyképesek legyenek. „Az elemek, illetve akkumulátorok kulcsfontosságú elemei a dekarbonizációs folyamatnak és az EU kibocsátásmentes közlekedési módokra való átállásának. Ezzel egyidejűleg az életciklusuk végét elért elemek, illetve akkumulátorok számos értékes anyagot tartalmaznak, nekünk pedig...

Read more

Félvezetők: Az EP-képviselők jogszabályt fogadtak el az uniós chipipar fellendítése érdekében

„ Az uniós "chip-törvény" megerősíti Európa stratégiai autonómiáját és biztonságát Válságreagálási mechanizmus a hiány kezelésére 3,3 milliárd euró a chipekhez kapcsolódó kutatásra és innovációra A chipellátás biztosítását, a termelés és az innováció fellendítését, és a hiányok elleni sürgősségi intézkedések bevezetését célzó tervet fogadott el az EP. A Parlament és a Tanács által már elfogadott új jogszabály célja, hogy kedvező környezetet teremtsen az európai chipberuházások számára az engedélyezési eljárások felgyorsítása és a chipek kritikus jelentőségének elismerése révén, egy úgynevezett "kiemelt nemzeti jelentőségű jogszabály"...

Read more

A mesterséges intelligencia közigazgatásában való felhasználásával okozott kár

„A tanulmányban bemutatom a közigazgatási jogkörben okozott károkért való felelősség és a mesterséges intelligencia (MI) kapcsolatát. Sor kerül a közigazgatásban használt MI-rendszerek vizsgálatára, a jogszabályi és történeti háttér felderítésére, a kapcsolódó felelősségi problémák ismertetésére. Megállapításra kerül, hogy – figyelembe véve a tudomány jelenlegi állapotát, valamint a jogszabályi környezetet – a jelenleg a magyar közigazgatásban alkalmazott rendszerek még nem tekinthetőek autonóm MI-nek, így ezek esetén nincs jelentősége a felelősség mesterséges intelligenciával összevetett vizsgálatának. A magyar jogirodalmi gondolatokon és bírói gyakorlaton keresztül megvizsgálom, hogy...

Read more

Az infokommunikációs technológiák és a mesterséges intelligencia intézményeinek nemzetközi politikai gazdaságtani keresztmetszete

„A tágabb infokommunikációs technológiai (IKT) kontextus, és a mesterséges intelligencia (MI) közötti kapcsolódások többféleképpen írhatók le: egyebek mellett történelmi, nemzetközi politikai gazdaságtani és műszaki oldalról is. E tanulmány e hármas kiterjedést kívánja bemutatni a kezdetektől napjainkig, középpontba állítva a mesterséges intelligencia történetének főbb állami és transznacionális mozzanatait. Az eredendően két különálló terület, vagyis az IKT és az MI napjainkban kibontakozó konvergenciája könnyűszerrel tetten érhető egyes nemzeti hátszelű transznacionális vállalatoknak a mesterséges intelligenciára is kiterjedő, igen változatos szolgáltatási kínálatának elemzése során. A konvergencia...

Read more
Page 57 of 142 1 56 57 58 142