Skip to main content

Találat: atomenergia

Egyre több energiára, áramra van szükségünk – Áder János

„A nyár közepén járunk, forróság van, nő az energiaigény, hiszen szeretnénk a légkondicionálókat működtetni; egyre több energiára, áramra van szükségünk - erről beszélt Áder János volt köztársasági elnök Kék bolygó című, a YouTube videómegosztó portálon és már a TikTokon is megjelenő podcastjának hétfőn közzétett legújabb adásában. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a műsorban Aszódi Attila energetikai mérnökkel, egyetemi tanárral, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánjával beszélgetett. Aszódi Attila kiemelte: átalakul az energiaellátásunk, egyre inkább villamos energiát használunk,...

Read more

Előkészületek amerikai kis moduláris atomerőművek magyarországi megvalósítására

„Megkezdődik az amerikai kis moduláris nukleáris technológia magyarországi bevezetéséhez szükséges technológiai, infrastrukturális, pénzügyi és jogi előkészítő munka - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a mai, kihívásokkal teli időszakban az energiaellátás biztonsága is veszélybe került a világ számos pontján, köztük Európában is, ahol több szállítási útvonal is megszűnt a politikai döntések következményeként, ennek nyomán pedig az egekbe szöktek az árak. Szijjártó Péter kifejtette, hogy a nagy erőművek mellett elkezdtek kis...

Read more

A Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület ajánlásai az áramellátás biztonságának megőrzéséért

„Ajánlást fogalmazott meg a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület a hazai áramellátás biztonságának megőrzése érdekében - jelentette be az energiaügyi miniszter a tárca hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Lantos Csaba felidézte: a hatályos szabályozás szerint a Paksi Atomerőmű teljesítményét vissza kell fogni, ha a létesítmény melletti Duna-szakasz vízhőmérséklete meghaladná a 30 fokot. Egy tavalyi rendeletmódosítás felhatalmazta a minisztert arra, hogy az ellátás biztonsága érdekében hozzájárulhasson ennek átmeneti mellőzéséhez, de az elmúlt nyáron nem élt ezzel a jogosítványával. Mivel fontosnak tartotta, hogy az eseti eltérés engedélyezéséről...

Read more

Kis moduláris atomreaktorokat (SMR) adna el Magyarországnak az USA

„Az amerikai atomipar magyarországi lehetőségeit mérte fel három napon át Justin Friedman, az amerikai külügyminisztérium nukleárisenergia-kereskedelmi versenyképességért felelős vezető tanácsadója. Úgy látja, lenne itt igény például amerikai gyártmányú nukleáris üzemanyagra, sőt, kis moduláris atomreaktorra, azaz SMR-re is. A Világgazdasággal részleteket is közölt. „A Paksi Atomerőmű alternatív, amerikai üzemanyag-beszállításáról, amerikai gyártmányú kis moduláris atomreaktorok (SMR) magyarországi telepítésének lehetőségéről és a magyar–amerikai nukleáris együttműködésről tárgyaltam Magyarországon három napon át” – válaszolt a Világgazdaságnak Justin Friedman, az amerikai külügyminisztérium nukleárisenergia-kereskedelmi versenyképességért felelős vezető tanácsadója egy...

Read more

Európai Unió: francia vezetéssel újra középpontban az atomenergia

„Az Energiaügyi Miniszterek Tanácsának Stockholmban tartott informális ülése alkalmából kedden délelőtt tizenegy tagállam - Bulgária, a Cseh Köztársaság, Finnország, Franciaország, Hollandia, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovákia és Szlovénia - miniszterei és magas rangú képviselői találkoztak a Bizottság és a svéd elnökség képviselőivel, hogy közösen megerősítsék elkötelezettségüket az európai együttműködés mellett az atomenergia területén. "Az atomenergia egyike azon eszközöknek, amelyekkel elérhetjük éghajlati céljainkat, alapterhelésű villamos energiát termelhetünk és biztosíthatjuk az ellátás biztonságát" - olvasható a 11 ország közös nyilatkozatában. A találkozót kezdeményező Agnès-Pannier...

Read more

Századvég – Gazdaságkutató: A jövő energetikája konferencia

„Dátum: 2017. október 5. csütörök Helyszín: Larus Rendezvényközpont 1124 Budapest, Csörsz u. 18/B PROGRAM 9.00 Regisztráció 9h30 Megnyitó Márton Péter Vezérigazgató, Századvég Gazdaságkutató Zrt. 9h40 A Nemzeti Energiastratégia eredményei és következő lépései Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 10h00 Hogyan tovább Paks II.? Süli János tárca nélküli miniszter Paks II. 10h20 Energetikai trendek, energetika felsőfokon Dr. Bihari Péter egyetemi docens, tanszékvezető-helyettes, Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 10h40 A jövő energetikájának szabályozása, támogatása Dr. Grabner Péter energiáért felelős elnökhelyettes, Magyar Energetikai...

Read more

Megvéd a paksi rendszer a kibertámadásoktól

„Széles körű elismerést váltott ki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség fórumán az a módszer, amelyet a nukleáris létesítmények informatikai rendszereinek védelmére dolgozott ki az Országos Atomenergia Hivatal – hangzott el a hatóság tegnapi tájékoztatóján. – Folyamatosan korszerűsítik a paksi atomerőmű irányítórendszereit, bizonyos értelemben pedig a régebbi fejlesztéseknek megvan az az előnye, hogy a legkritikusabb berendezéseknél nincs digitális kontroll, az analóg rendszerek viszont eleve védettebbek a kibertámadásoktól – válaszolta Vincze Árpád, a nukleáris védettségért felelős főosztály vezetője a Magyar Időknek arra a kérdésére, hogyan védhető...

Read more