Skip to main content

Találat: biometrikus alapú tömeges megfigyelés

Csúcstechnológiás megfigyelő rendszert helyeztek üzembe Kárpátalján

„ Új, „csúcstechnológiás” megfigyelő rendszert helyeztek üzembe Kárpátalján, amely lehetővé teszi a megyébe belépő potenciálisan kockázatos személyek és gépjárműveik gyors azonosítását és kiszűrését - jelentette be kedden Viktor Mikita kormányzó. A megfigyelő rendszer a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás bázisán létrehozott helyzetelemző központban működik - derül ki a közigazgatás hivatalos honlapján közzétett közleményből. „Ez az egyedülálló és csúcstechnológiát képviselő digitális platform lehetővé teszi számunkra, hogy információkat szerezzünk a lehetséges fenyegetésekről, elemezzük a kockázatokat, és biztosítsuk a rendvédelmi szervek, katonai alakulatok, segélyszolgálatok, egyéb védelmi...

Részletek

Új jogszabályok kellhetnek a testkamerák alkalmazásához – igény volna rá

„ Egy hónapja teszteli a testkamerákat a mentőszolgálat, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az összes dolgozó mikor kapja meg ezeket az eszközöket, és pontosan mire használják majd azokat. Testkamerát már a MÁV és a BKK is adott a kalauzainak, mert rendszeresen megtámadják őket. Az adatvédelmi hatóság elnöke szerint ezeknek a berendezéseknek a használatához valószínűleg új jogszabályok is kellenek. A debreceni mentők tesztelik a testkamerákat, amelyek nemcsak a dolgozók védelmét, hanem a betegellátás biztonságát is szolgálják majd – jelentette be az...

Részletek

Az automatizált tömeges biometriai ellenőrzés ellen foglalt állást az Európai Parlament

„A szervezet azt akarja, hogy a közterületeken és a határellenőrzéseken tartósan tiltsák be az ilyen rendszereket. A Európai Parlament 377 igen szavazattal, 248 nem szavazat ellenében és 62 tartózkodás mellett elfogadta azt a határozatát, amelyben rámutat a biometriai ellenőrzésekben, például a mesterséges intelligencia alkalmazások algoritmusaiban vagy az arcfelismerő rendszerekben rejlő kockázatokra. A szervezet hangsúlyozta, hogy az ilyen megoldásoknál szükség van az emberi felügyeletre és az erős jogi kontrollra, hogy megakadályozható legyen a mesterséges intelligencia általi diszkrimináció - különösen a bűnüldözés vagy a...

Részletek

A Mesterséges Intelligenciára (MI) vonatkozó új uniós szabályok – Kérdések és válaszok

„A mesterséges intelligenciára (MI) vonatkozó új szabályozási keret Miért kell szabályozni a mesterséges intelligencián alapuló technológia használatát? A mesterséges intelligencia számos potenciális előnnyel jár társadalmaink számára, a jobb orvosi ellátástól a színvonalasabb oktatásig. A mesterséges intelligencia gyors technológiai fejlődése kapcsán az EU-nak úgy kell fellépnie, hogy kihasználja ezeket a lehetőségeket. Míg a legtöbb MI-rendszer egyáltalán nem jelent kockázatot, bizonyos rendszerek olyan kockázatokat teremtenek, amelyekkel a nemkívánatos hatások elkerülése érdekében foglalkozni kell. Például számos algoritmus olyannyira átláthatatlan, hogy ez bizonytalanságot teremthet és akadályozhatja...

Részletek

Európai polgári kezdeményezés, állampolgári mozgalom a Nagy Testvér ellen

„Talán mindenki emlékszik George Orwell 1984 című disztópiájára. Az 1948-ban született mű 1984-re olyan technikai fejlettséget feltételezett, amelynek eredményeként a diktátor mindenki életében közvetlenül jelen tud lenni, és mindenki életét közvetlenül tudja ellenőrizni. Alig tévedett a szerző: ha nem is a huszadik század végére, de a huszonegyedik század elejére valós veszéllyé vált az állampolgárok tömeges megfigyelése. Most egy európai polgári kezdeményezés indult ennek megakadályozására. Az Európai Bizottság január 7-én hozta meg azt a döntését, amivel nyilvántartásba vette „A biometrikus alapú tömeges megfigyelési gyakorlatok...

Részletek