Skip to main content

Találat: Budapest

Az internet, a tér és az új gazdaság Budapesten

„Napjaink városi gazdaságában a cégek földrajzi pozíciója mellett internetes jelenlétük is kiemelt jelentőségre tett szert. A tanulmány célja az internet mint térjellemzőket mutató valóság és a földrajzi tér közötti összefüggések feltárása az új gazdaság cégeinek telephelyválasztásán keresztül. A tanulmány kiindulópontja, hogy egy adott cégnek nemcsak a földrajzi térben érzékelhető telephelye (például irodája) van, hanem az internetes térben is van érzékelhető pozíciója. Ez utóbbit az internetes keresőoldalak találati listájában lévő helyezéssel lehet legegyszerűbben és leginkább relevánsan meghatározni, hiszen a találati listákon való jó...

Read more

Nem jó, ha túl önálló egy óvoda

„Az általános iskolák központosítása után az óvodáknál is egyre több kerület dönt úgy, hogy a különálló óvodákat nagyobb intézményekké vonja össze. Csepelen és Józsefvárosban az összes kerületi óvodát egyetlen nagy intézménybe integrálják, a XI. kerületben a meglévő 23 óvodából lesz nyolc nagyobb. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy óvodavezetőhöz a jelenlegi 100-200 gyerek helyett 600-700, Csepelen 2300 tartozik majd, várhatóan 2015 szeptemberétől. Ezzel a lépéssel nem lesz olcsóbb a rendszer, viszont az óvodákat üzemeltető önkormányzatoknak egyszerűbbé válik. A szülők jelentős része...

Read more

Készpénzt e-pénzre vált Budapesten 40 automata

„Mostantól negyven budapesti terminál segítségével válthatjuk elektronikus pénzre készpénzünket. Az e-pénz ezután azonnal felhasználható, így lehet vele parkolni, elküldhető e-mailben, vagy átutalhatjuk. A hálózat még idén országosra bővül, karácsonyig ezer terminál a cél. Még a személyazonosságunk igazolására sincs szükség az e-pénz „készítéshez”. A beváltás azonnal megtörténik és teljesen anonim, csak egy e-mail címet kell megadni. Az egyelőre a fővárosban használható terminálok elfogadják az érméket és a bankjegyeket is, és a tesztidőszakban alkalmanként maximum húszezer forintos értékhatárig díjmentesen váltják Barion e-pénzre azokat. A...

Read more

Egyre népszerűbbek a Magyar Posta csekkbefizető automatái

„Egyre több csekket fizetnek be a Magyar Posta ügyfelei a csekkbefizető automatákon keresztül. Február eleje óta több mint 43 000 csekkbefizetés történt, több mint 460 millió forint értékben az új szolgáltatás igénybevételével. Országszerte jelenleg húsz csekkbefizető automata üzemel. Az elmúlt másfél hónapban folyamatosan emelkedett az igénybevétel, ami kiugróan magas a hó elején. Eddig több mint 43 000 csekkbefizetés történt, több mint 460 millió forint értékben. A csekkbefizető automatákat használó ügyfelek fele kettő, vagy annál több csekket fizet be egy tranzakcióval. A legforgalmasabb...

Read more

Az önkormányzatok lehetőségei a szuburbanizációs folyamatok alakításában

„A tanulmányban bemutatott kutatás tehát a budapesti agglomeráció társadalmi-gazdasági szerkezetének időbeli alakulásával, a települések növekedésével, a területi különbözőségek mögött fellelhető okokkal, elsősorban az önkormányzatok szerepével foglalkozik. A kutatás egyik célja az agglomerációs települések elmúlt húsz évbeli növekedése közötti egyenlőtlenség megragadása, másik célja pedig az annak alakulásában szerepet játszó okok felderítése. Az okok keresésében az elsődleges kutatási terep a települési önkormányzatok világa, azok lehetséges stratégiáinak megismerése, azaz annak kutatása, hogy a településekre való beköltözések mértéke mennyiben múlt, múlhatott a vezetők tudatos döntésein, és...

Read more

Intelligens közlekedési rendszerek: Arccal az ITS fejlesztések felé

„Rasmus Lindholm, az Ertico – ITS Europe kommunikációs és PR igazgatóját látta vendégül a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. stratégiai igazgatója, Dávidházy Gábor. A találkozó elsődleges célja a két szervezet közötti együttműködési lehetőségek feltárása volt, illetve folytatódtak az októberben Bordeaux-ban megrendezésre kerülő ITS World Congress-el kapcsolatos egyeztetések. A jelenleg elsősorban mobilparkolásban és e-matrica értékesítésben tevékenykedő hazai társaság a Nemzeti Elektronikus Jegyrendszer Platform megvalósítására létrejött projekt munkálatait is aktívan végzi, de kiemelt szerepet vállal az okos város koncepció és szabályozás kialakításában és az intelligens közlekedési...

Read more

Fokozatosan jönnek az új utazási kártyák Budapesten

„Tavaszig elkészül a budapesti elektronikus jegyrendszer részletes tervezése. Először a BKV-dolgozók tesztelhetik az új technológiát, az év végén pedig a nyugdíjasok kapják meg az új utazási kártyát. Rövidesen befejeződik a budapesti közösségi közlekedés újabb jelentősebb állomásának tekinthető elektronikus jegyrendszer részletes tervezése – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. a Napi Gazdaságot. A tervezési folyamat lezárultát követően kezdődhet meg a rendszer több ütemben tartó bevezetése: a tesztidőszakban a dolgozói szabadjegyeket cserélik le, majd 2015 végén kezdődhet meg a díjmentesen utazók (például a...

Read more

Szeretünk pereskedni? – több ezer ügy a fővárosi kormányhivatalnál

„Évente mintegy 3300 ügyet lát el a fővárosi kormányhivatal Jogi és Perképviseleti Főosztálya. A közigazgatási határozatok és a kártérítési eljárások legnagyobb részben földhivatali ügyekkel kapcsolatosak, ugyanakkor a támogatott határozatokról ritkán bizonyosodik be, hogy jogsértőek, ezt mutatja a 85 százalékos pernyertesség – mondta a Rádió Orientnek Puskásné Németh Márta, főosztályvezető-helyettes. Évente mintegy 3300 peres és nem peres ügyet lát el a Jogi és Perképviseleti Főosztály 21 munkatársa. Amíg a peres ügyek bíróság előtti nyilvános eljárásban zajlanak, addig a peren kívüli eljárások a közigazgatási...

Read more

Jelentős uniós támogatáshoz juthat Budapest

„A főváros 400-500 milliárd forint európai uniós támogatáshoz juthat a következő hét évben - erről Tarlós István főpolgármester beszélt péntek este az RTL II Magyarul Balóval című műsorban. Tarlós István azt mondta: a budapesti fejlesztésekről az utóbbi napokban "nagyon kedvező híreket kapott a legközvetlenebb forrásból". Úgy volt, hogy az európai uniós pénzekből nem nagyon részesül Budapest, ezt "nagy mértékben" módosították az utóbbi egy hétben - közölte a főpolgármester. Szavai szerint "a nulla helyett 400-500 milliárd forint közötti támogatáshoz juthat a főváros" a...

Read more

A budapesti kórházak helyzete tarthatatlan – Változások jönnek

„A kórházak kapacitásainak újraosztása, az irányító, azaz a domináns pozíciók kiosztása várhatóan a fővárosban okozza majd a legtöbb konfliktust, amivel Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár is tisztában van - legalábbis a szakállamtitkárság által szervezett múlt heti háttérbeszélgetésről megjelent tudósítások szerint. Úgy tudni, szinte minden változik, a pontos részletek azonban még nem ismertek. A tervezett átalakítást vezérlő, eddig megjelent szempontok kapcsán viszont kérdések sora merül fel. A kórházak pozicionálásánál egyes vélemények szerint a tevékenység széles körű volta, azaz a szakmai komplexitás, illetve a...

Read more
Page 31 of 48 1 30 31 32 48