Skip to main content

Találat: bürokrácia leépítése

Kezdenek kirajzolódni az bürokráciacsökkentő program második ütemének főbb irányai

„A bürokráciacsökkentést célzó program második, középtávú ütemének beavatkozási területei többek között az adózás, a számvitel, a jogalkotási kérdések, a mikro- és kisvállalkozások, a pályázatás és a vállalkozói jogviták költségcsökkentése lehet – mondta Cséfalvay Zoltán kedden Budapesten. A Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára erről az „Egyszerű állam” elnevezésű konzultáció félidei értékelésén beszélt. Mint mondta, a konzultáció célja, hogy érdemi párbeszéd kialakításával egy sikeres együttműködés alakuljon ki a kormány és a vállalkozások között, amelynek sikere mind a vállalatok, mind az állam, mind pedig a...

Részletek

Egyszerűállam

„ A Kormány szeretné bevonni a vállalkozókat is az adminisztráció leépítéséről szóló előkészítő munkába - ismertette Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkár csütörtökön, a vállalkozói érdekképviseletek vezetőivel közösen tartott sajtótájékoztatóján. ... A Kormány eltökélt abban, hogy széles körben vonja be az érintetteket, azaz a vállalkozókat a csomag összeállításába, hiszen ők tudják a legjobban, hogy mely előírások hátráltatják őket üzleti tevékenységük közben. Az egyeztetés megkönnyítése érdekében a minisztérium www.egyszeruallam.hu címen weboldalt indított, ahol a vállalkozók leírhatják javaslataikat - jelentette be az államtitkár. Egész hónapos konferencia-sorozat...

Részletek

Nemzetközi bürokrácia-csökkentési gyakorlatok

„Ennek a háttéranyagnak az a célja, hogy áttekintsük az adminisztratív terhek csökkentésére irányuló különböző, jó gyakorlatnak számító külföldi programok tapasztalatait. A tanulmányban az OECD, az EU és a Világbank javaslatainak bemutatása mellett kitérünk a kis- és középvállalkozásokra vonatkozó egyszerűsítési stratégiákra, a tehercsökkentést akadályozó tényezőkre, valamint az állami szervek és a civil szféra együttműködésének másutt alkalmazott formáira.” Forrás: Nemzetközi bürokrácia-csökkentési gyakorlatok, HÉTFA Kutatóintézet, Jó Kormányzás Program Szakmai háttér V., ISSN 2062-3798, a kézirat lezárásának időpontja: 2010. november 6. (pdf)

Részletek

Matolcsy: 500 milliárd forinttal csökkennek a vállalkozások terhei

„A miniszter hangsúlyozta: június 30-ig 100 milliárd, augusztus végéig pedig további 400 milliárd forintos bürokrácia-csökkenést eredményező programot dolgoznak ki. A kormány a ciklus végéig összesen 2.000 milliárd forinttal kívánja csökkenteni a vállalati szférára nehezedő adminisztrációs terheket. Hozzáfűzte: a magyarországi vállalkozások bürokratikus terhei jelenleg 3000 milliárd forintot, a bruttó hazai termék (GDP) 10,5 százalékát teszik ki. A hatásvizsgálatok alapján a most induló tehercsökkentő programtól a kormány azt várja, hogy a ciklus végéig 1,2-1,3 százalékos többlet GDP-növekedést eredményez. Matolcsy azt is bejelentette: nem fagyasztják...

Részletek

Matolcsy: Az akcióterv alkalmas a gazdaságpolitikai fordulat elindítására

“Az állami intézmények területén is az akadályok lebontására van szükség, a szolgáltatások javítására, a hatékonyság növelésére - mondta a nemzetgazdasági miniszter. Matolcsy szerint az állam bürokratikus terhelését az üzleti élet minden területén le kell bontani”. Forrás: inforadio.hu, 2010. július 6. http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-364646

Részletek
Page 7 of 7 1 6 7