Skip to main content

Találat: bürokratikus terhek csökkentése

Nem járási központ Izsák, mégis kormányablak nyílt

„Bár nem járási központ Izsák, mégis egy kormányablakot nyitottak a városban, ahol hat munkatárs intézi a város, Orgovány, Ágasegyháza lakosainak az ügyeit. Ugyanakkor más településekről is bárki betérhet olyan kéréssel is a munkatársakhoz, melyekre itt is találhatnak megoldást, vagy ha nem, akkor tanáccsal látják el az érdeklődőt. Kedd délelőtt Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke, dr. Feldmann Zsolt az FM helyettes államtitkára, Kovács Ernő a kormányhivatal kormánymegbízottja, dr. Zombor Attila főigazgató, Mondok József polgármester és Turánné Török Ágnes, a kiskőrösi járási hivatal vezetője...

Részletek

Simplificar: új portál Portugáliában a bürokratikus terhek csökkentéséért

„A portugál kormányzat elindította a Simplificar nevű portált. Szeretnének segítséget kapni a közigazgatás modernizációjához és egyszerűsítéséhez. A portál segítségével az állampolgárok és vállalkozások megjelölhetik, hogy ha a szabályozást túlzónak tartják, illetve megoldási javaslatokat is tehetnek. 2015. szeptember 4-e óta működik. Rendszeres akciók lesznek a túlzó bürokratikus szabályozás felderítésére. Indulásnak az élőállatokkal kapcsolatos rendelkezések egyszerűsítéséről (vállalkozások), illetve a lakásfelújítás szabályzásának könnyebbé tételéről (állampolgárok) lehet véleményt mondani. A portálnak van egy WikiLegis nevű része, itt a létező törvényeket lehet módosítani (kiegészíteni), illetve új törvényeket...

Részletek
Page 9 of 9 1 8 9