Skip to main content

Találat: Czunyiné Bertalan Judit

Magyary Zoltánra emlékeztünk Tatán – 2025. június 13.

„A Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság együttműködő partnereivel idén is megszervezte a Magyary Konferenciát, melynek június 13-án a Piarista Rendház épülete adott otthont. A szakmai esemény kiemelt vendége ebben az esztendőben Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, valamint Czunyiné Dr. Bertalan Judit, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára volt. 1995-ben alakult meg a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság, mely a 30 éves jubileum alkalmából 2025-re számos eseményt tervezett. A programok között természetesen szerepel az éves szakmai találkozó is, melyet idén a népfőiskola a...

Read more

Zalába is sok pénz érkezik, legalább 250 millió forint jut járásonként – de hogyan használható fel?

„A hazai területfejlesztés eddigi történetének teljesen új fejezete kezdődik 2025-ben, hiszen az eddigi településalapú fejlesztési szemlélet mellé belép egy regionális együttgondolkodási gyakorlat. Erről Czunyiné Bertalan Judit, a közigazgatási és területfejlesztési minisztérium területfejlesztésért felelős államtitkára beszélt szerda este azon a Letenyén megtartott fórumon, amelynek célja a Versenyképes járások program ismertetése volt. A fórumot – amelyre a települési polgármesterek, alpolgármesterek és jegyzők kaptak meghívást – Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője kezdeményezte. Elmondása szerint azért, hogy a résztvevők első kézből, a Versenyképes járások program...

Read more

Az óriási területi különbségek miatt nagyobb figyelmet kell fordítani a területi együttműködésre és fejlettségre – mondta Navracsics Tibor

„Ha a budapesti kerületeket is a járások közé soroljuk, akkor 34 olyan járás van ma Magyarországon, amely gazdasági ereje szempontjából az országos átlag fölött áll - közölte a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden Ózdon, a Területpolitika 2025. - Járási és térségi együttműködések a hatékony tervezésért című konferencián. Navracsics Tibor hozzátette, a 34-ből 22 a fővárosi kerületek egyike. 163 járás az átlagos gazdasági erő alatt helyezkedik el, közülük 55 pedig az országos átlag felét sem éri el - ismertette. A miniszter rámutatott, a...

Read more

A gazdaság igényeihez kell igazítani az oktatást

„A gazdaság igényeihez kell igazítani az oktatást és a szakképzést, a további fejlődéshez pedig elengedhetetlen a szakképzett munkaerő megléte - hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára szerdán Cegléden. Pölöskei Gáborné a Ceglédi Tankerületi Központ, a Ceglédi Szakképzési Centrum és a Neumann János Egyetem által szervezett, Neumann-galaxis című szakmai konferencián kiemelte a digitális oktatás fontosságát a szakképzésben és a felnőttképzésben. A digitális forradalmat történelmi léptékűnek nevezte, mint mondta, a digitalizáció meghatározza a jövőt, "azt a környezetet, amelyben élünk"....

Read more

Továbbra is Czunyiné dr. Bertalan Judit irányítja a digitális oktatási tartalomfejlesztést

„1. A Kormány a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 31. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a digitális oktatás tartalomfejlesztéssel összefüggő feladatok ellátására – 2018. február 15. napjától – Czunyiné dr. Bertalan Juditot kormánybiztossá (a továbbiakban: kormánybiztos) nevezi ki. 2. A kormánybiztos az 1. pont szerinti feladatkörében ellátja a) a digitális tanítási és tanulási környezet koncepciójának kidolgozásával, b) az oktatási rendszer digitális tananyagai előállításának koordinációjával, valamint c) a...

Read more

Czunyiné Bertalan Judit: digitális kompetenciafejlesztésre 34,4 milliárd értékben lehet pályázni

„Az iskolák 34,4 milliárd forint értékben pályázhatnak digitális kompetenciafejlesztésre egy uniós program keretében - közölte Czunyiné Bertalan Judit, a digitális oktatás tartalomfejlesztéséért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón. Czunyiné Bertalan Judit elmondta, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében elnyerhető támogatás révén a tanárok képzésére, továbbképzésére, eszközbeszerzésre, illetve tantermi kommunikációs eszközök beszerzésére, telepítésére lesz lehetőség. A kormánybiztos ismertetése szerint, a pedagógusok képzése, továbbképzése túlmutat majd egy egyszerű informatikai, számítástechnikai képzésen, hiszen egy átfogó módszertani képzést nyújt majd a napi munkához. Ezen kívül a program...

Read more

Elkészült a Digitális Oktatási Stratégia

„Elkészült és a nyár végére a kormány elé kerül a Digitális Oktatási Stratégia (DOS), szeptemberben pedig hozzákezdenek annak végrehajtásához - jelentette be a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos sajtótájékoztatón. Deutsch Tamás kiemelte: a stratégia minden elemében illeszkedik a köznevelési, a szakképzési, a felsőoktatási és a felnőttképzési rendszert fejlesztő kormányzati elképzelésekhez. Úgy fogalmazott, ma már a digitalizáció nem választás kérdése, a 21. században Magyarországán nincs olyan ember, aki kizárhatja az életéből a digitális világot, hiszen valamilyen szinten mindenkit érint. Kiemelte, "Magyarországon a...

Read more

Czunyiné Bertalan Judit: egy nagy ugrással pótolandó az oktatás digitalizációjában meglévő 10-15 éves lemaradás

„Egy nagy ugrással, a legmodernebb technikák és pedagógiai módszerek átvételével kell pótolni az oktatás digitalizációjában meglévő 10-15 éves lemaradást – mondta Czunyiné Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos pénteken Budapesten, az Információs Társadalom Parlamentje című rendezvény második napján. A kabinet képviselője az Informatika a Társadalomért Egyesület által szervezett konferencia egyik panelbeszélgetésén hangsúlyozta, az optimális minimumra kell csökkenteni a „digitális bennszülötteknek” számító gyerekek és a tanárok közötti szakadékot, ami elsősorban abból adódik, hogy a pedagógusok több mint fele 45 évnél idősebb és legfeljebb...

Read more

Közel 12,5 milliárd forint értékben kaptak informatikai eszközöket a köznevelési intézmények

„Közel 12,5 milliárd forint értékben kaptak informatikai eszközöket a köznevelési intézmények, az uniós forrásból finanszírozott TIOP-1.1.1.A-15/1-2015-0001 pályázatnak köszönhetően. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ mintegy 12,5 milliárdos támogatásból komplex informatikai fejlesztést valósított meg az Új Széchenyi Terv keretében. A kiemelt projekt célja, hogy az oktatási intézményeket korszerű, a kor igényeit kielégítő informatikai eszközökkel lássa el, így biztosítva minden diáknak az esélyegyenlőséget az informatika oktatásban. Az uniós projektben 2016. március 31-ig, 18 megye 1608 iskolája 45570 PC-t, 23570 monitort, 1608 szervert, valamint 3782 switch-et, azaz...

Read more

Tudatos felhasználókká kell tenni a fiatalokat

„A digitális írástudás fejlesztése mára szinte elengedhetetlenné vált, legfőképpen a fiatalok körében. A világ szinte minden táján, több millió fiatal csatalakozott tavaly a Kódolás Órája elnevezésű oktatási programhoz. A szervezők célja, hogy minél több diákkal ismertessék meg játékos formában a programozás alapjait. Ez a nemzetközi kezdeményezés is azt bizonyítja, hogy a digitális írástudás fejlesztése mára szinte elengedhetetlenné vált, legfőképpen a fiatalok körében. Zsigó Zsolt fizikatanár hangsúlyozta: a fiatalokat tudatos felhasználókká kell tenni. Nagyon sokan szereznek információkat az internetről, de ezek nem rendszerezettek,...

Read more
Page 1 of 3 1 2 3