Skip to main content

Találat: digitális közdiplomácia

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2021. június 7.

Váltás a kínai digitális közdiplomáciában? Erősen felbolygatta a napokban a nemzetközi kapcsolatok elemzőinek közegét az a beszéd, amiben Hszi Csin-ping, a Kínai Kommunista Párt főtitkára (egyben államfő) a kínai diplomácia előtt álló feladatokat ismertette. Hszi a Központi Bizottság Politikai Bizottsága munkacsoportjának ülésén szólalt fel, és az ország nemzetközi kommunikációjának számottevő javítását sürgette. A pártfőtitkár egyik meghatározó politikai kommunikációs gondolata volt már korábban is az a törekvés, hogy a külföldi közvéleményeket megcélzó kínai propagandával, tömegtájékoztatással és közdiplomáciával (benne hangsúlyosan a digitális diplomáciával) kapcsolatos...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2021. május 10.

Távolságtartó diplomácia: a digitális közdiplomácia törékeny új világunkban Jól érzékelik – egyebek mellett – a közdiplomácia kutatói és művelői is, hogy a világjárvánnyal terhes 2020-as esztendő számottevően felgyorsította a nemzetközi kapcsolatok területén már jó ideje bontakozó jelenségeket, folyamatokat. Az amerikai public diplomacy egyik legfontosabb kutatóműhelye, az USC Center on Public Diplomacy (azaz a Dél-Karolinai Egyetem közdiplomáciai intézete) átfogó, mintegy 6 hónapon át tartó nemzetközi kutatást indított annak vizsgálatára: hogyan változtatta meg a globális koronavírus járvány a közdiplomácia hagyományos kapcsolatrendszereit, működési módjait? Virtuális...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2021. május 3.

Városdiplomácia 2.0 – az amerikai tapasztalatok A globális koronavírus járvány ugyan még messze nem tekinthető legyőzöttnek, sok a kérdőjel (a földgolyó különböző részein felbukkanó, majd minden óvintézkedés ellenére rohamosan elterjedő mutánsokkal kapcsolatban, és az esetleges újabb hullámokat illetően); különösen az tűnik ma még bizonytalannak, hogy – valamilyen formában, pl., mint az influenza – a jövőben is velünk marad-e ez az új vírus? A politikusok mégis már a járvány utáni időkre készülnek, és ezen a téren nincsenek más helyzetben az egyes nagyvárosokat igazgató...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2021. április 12.

A koronavírus járvány „digitális öröksége” a diplomáciában Ilan Manor, a téma neves oxfordi kutatója a napokban megjelent legújabb tanulmányában a digitális diplomácia jövőbeli fejlődési irányait latolgatta. A hirtelen jött, és az emberi élet szinte minden aspektusát felforgató koronavírus világjárvány természetesen egy csapásra megváltoztatta a diplomáciai tevékenységek mindennapjait is. Az évtizedes szárnybontogatásra visszatekintő digitalizáció a nemzetközi kapcsolatokban is eszközök, lehetőségek egész sorát kínálta a különleges helyzet nehézségeinek feloldására. Szokás azt is mondogatni szakértői körökben, hogy a COVID-19 pandémia tulajdonképpen nem generált merőben új...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. szeptember 7.

A NATO digitális közdiplomáciája a koronavírus járvány alatt A koronavírus járvány „kezelésében” –különösen a válság első kritikus hónapjaiban - a nyugati világ nem különösebben jeleskedett, és ez a sokakban csalódást keltően gyenge teljesítmény a kríziskommunikációs tevékenységekben csak tovább csúcsosodott. A kommunikációval foglalkozó szakember ma is összerezzen, ha eszébe jut az a szimbolikus epizód, a tavasz közepén. A járvány által legkeményebben sújtott Dél-Európa, elsősorban a válság szélére sodródott Olaszország politikusai éppen azzal vádolták az Európai Uniót, hogy a bajban cserbenhagyta tagjait. Az Unió...

Részletek