Váltás a kínai digitális közdiplomáciában?
Erősen felbolygatta a napokban a nemzetközi kapcsolatok elemzőinek közegét az a beszéd, amiben Hszi Csin-ping, a Kínai Kommunista Párt főtitkára (egyben államfő) a kínai diplomácia előtt álló feladatokat ismertette. Hszi a Központi Bizottság Politikai Bizottsága munkacsoportjának ülésén szólalt fel, és az ország nemzetközi kommunikációjának számottevő javítását sürgette.
A pártfőtitkár egyik meghatározó politikai kommunikációs gondolata volt már korábban is az a törekvés, hogy a külföldi közvéleményeket megcélzó kínai propagandával, tömegtájékoztatással és közdiplomáciával (benne hangsúlyosan a digitális diplomáciával) kapcsolatos politikai elvárás az legyen, hogy „jól mesélje el Kína történetét”. A koncepció, ahogy az a szóhasználatban is markánsan tükröződik, alapvetően magáévá tette a nyugati politikai marketing központi elemét: ebben a legfontosabb mozzanat, hogy az ország külpolitikai céljait a kommunikációs terekben egy hatékony és hatásos „narratíva” formájában jelenítse meg. A mostani beszédben megfogalmazott célkitűzések arra engednek következtetni, hogy ezt a területet (a nemzetközi kommunikáció „frontvonalát”) kiemelt prioritásként kezeli a jövőben a kínai politikai vezetés. Alapvető cél, a nemzetközi kommunikáció javítása, illetve egy markáns önálló hang megtalálása a nemzetközi diskurzusok dimenziójában, ami jól illeszkedik Kína megnövekedett nemzeti erejéhez és nemzetközi státuszához.
Az elmúlt néhány évben jól érzékelhetően erősödött a kínai közdiplomácia azon törekvése, hogy a korábbi (a „szolid visszafogottság diplomáciájának” korszakára jellemző) nemzetközi kommunikációt számottevően erősítse. Ez – a globális társadalmak változásaihoz is igazodva – elsősorban az online terekben való jelenlét növelésében, a digitális közdiplomácia teljes eszköztárának erősítésében nyilvánult meg. A nemzetközi kommunikációs tevékenységekben a koronavírusos 2020-as év jelentette az igazi vízválasztót: ugrásszerűen megnövekedett a kínai közdiplomácia jelenléte az online dimenzióban, elsősorban a globális közbeszéd eminens tereivé növekvő közösségi média platformokon. A növekedés szembeötlő: megsokszorozódott a közkedvelt platformokon a kínai álláspontot (azaz a kínai „narratívát”) közvetíteni hivatott fiókok száma. Az egyértelműen erősödő „külpolitikai irányultságú” jelenlét egyrészt a kínai közvélemény számára otthonos közegekben (a Weibo, a WeChat és más hasonló belföldi mikroblog felületeken) tapintható, ugyanakkor beszédes fejleményként növekedett a „nemzetközi közvélemény”, azaz a nyugati világ társadalmainak elérését lehetővé tevő platformok, mindenekelőtt a Twitter, a Facebook és a YouTube „belakása” is. Mint ismert: ezek a világban nagyon népszerű közösségi média felületek már hosszú ideje nem elérhetők a Kínai Népköztársaság határain belül, így az ezeken erősödő jelenlét nyilvánvalóan a külföldi közvéleményeket célozza meg. A külvilág felé a maguk nemzeti narratíváját közvetíteni kívánó kínai online jelenlétet, a szembeötlő számszerű növekedés mellett két további tényező jellemzi. Egy felől markánsan diverzifikálódott a kommunikáció aktorainak köre: a hivatalos állami szereplők (a hivatalos kínai diplomáciai szervezetek, továbbá az állami hírközlési és tájékoztatási intézmények) mellett most már látványosan bekapcsolódtak a nemzetközi diskurzusokba a „civil” résztvevők is. Bloggerek, influenszerek, illetve a hétköznapi közösségi médiahasználók. A kifelé irányuló közbeszéd, a kínai narratíva elmesélése és képviselete ezzel az egyre terebélyesedő kommunikátori körrel mára valódi digitális közdiplomáciává nőtte ki magát. Érdemes tisztán látni: miközben a nyugati szakértői kör előszeretettel nevezi ezt a „népi diplomata” közeget „állami trolloknak”, esetleg „fizetett bérposztolóknak”, vagy egész egyszerűen csak a bitek világában létező „botoknak”, addig a valóság más. Miközben természetesen az állami szervezetrendszerek – ahogy a világ valamennyi országában, és különösen a nyugati világban – igen aktívak a nemzetközi kommunikáció tereinek meghódításában, az ott folyó diskurzusok befolyásolásában, addig az online terekben érzékelhetően növekszik a valóságos kínai netpolgárok aktivitása is. Ami nem véletlen. Kína fejlődésének néhány utóbbi évtizede elképesztő egzisztenciális (sőt, már-már civilizációs) ugrást jelentett ugyanis az országban lakó hatalmas embertömegek számára. Itt százmilliókról (!) beszélünk, akik a szegénysorsból egy kvázi középosztályi életminőségbe keveredtek fel, alig egy emberöltő alatt. A szédületes státuszbeli fejlődés ráadásul különösen látványos technológiai fejlődéssel párosult: Kína ma a világ leginkább digitalizált országai közé tartozik, ahol a közösségi platformok napi aktív használóinak a száma is százmilliós nagyságrendű. Az elmúlt másfél év, a koronavírus fenyegetése pedig óriásit lendített tovább azon a magabiztosságon, nemzeti büszkeségen, amivel az 1,4 milliárdos Kína lakóinak jó része tekint társadalmára. És, bár ezt a nyugati embernek nehéz elhinnie: államára is, sőt, az azt meghatározó és irányító Kínai Kommunista Pártra is. A kínaiakban (ahogy azt néhány nyugati kutatásból lehet tudni) a járványkezelés eredményessége tovább növelte az államba vetett bizalmat, a társadalmi stabilitást, és a nemzeti önbecsülést. Ez a magabiztosság az online terekben épülő közbeszédben is jól érezteti a hatását. Ugyanakkor a kínai netpolgárok figyelmét sem kerülte el, hogy a járvány éve alatt látványosan kiéleződött a geopolitikai szembenállás. Ami az online terekben folyó információs háborúság elszabadulásában is testet öltött. És a kínai a digitális térben is harcos típusnak mutatkozik.
Ami elvezet minket a kínai közdiplomácia, külpolitikai közkommunikáció fejleményeinek harmadik csoportjához: nem csupán az aktivitás mennyiségi növekedésének, illetve a szereplők köreinek bővülésének lehettünk tanúi az elmúlt időkben. Egyértelműen megváltozott a kínai közdiplomácia stílusa, hangneme is. Ez a határozottan „asszertív”, más felfogás szerint agresszív, de egyértelműen éles és szókimondó beszéd (ami egyaránt jelentkezik a hivatalos diplomáciában és a „népi közdiplomáciában” is) meghökkentette a nyugati politikai eliteket és szakmai elemzőket. Úgy vélték (és vélik ma is), hogy ez a szakítás a korábbi semleges (sőt, „semmitmondóan szürke”) nemzetközi kommunikációval személyes emberi tulajdonságokban (nevezetesen Hszi Csin-ping főtitkár-államfő autoriter vonásaiban) gyökerezik. Másrészt azt hangsúlyozták, hogy ez az új eszköz (amit „wolf warrior, azaz farkas harcos” diplomáciának kereszteltek el a nyugati kommentátorok) alapvetően nem hatékony, sőt ellentermékeny: nem, hogy javítaná Kína nemzetközi státuszát, de kifejezetten rontja az ország megítélését a „nemzetközi közösség” körében. A kulcs ebben az utóbbi kifejezésben van: ez a kategória ugyanis az Egyesült Államok és a nyugati világ köreit fedi a közkeletű médiabeszédben. Ám nem foglalja magába sem Ázsia országainak jó részét, sem Latin-Amerika, sem pedig Afrika közvéleményeit. A kijózanító valóság az, hogy ez az új nemzetközi kommunikációs stílus nem egy-egy vezető zsarnoki személyiségéből fakad, hanem Kína fokozatosan növekvő gazdasági, katonai erejéből táplálkozik. Magyarán: a nagyhatalom Kína a nagyhatalomnak kijáró tiszteletet várja el a nemzetközi beszédben. És ha máshogy nem megy, ezt egyre inkább hajlamos kikényszeríteni.
Ugyanakkor a kínai vezetés (amely az elmúlt évek nemzetközi kapcsolati tevékenységeinek köszönhetően jelentős megbecsülést vívott ki a világ „nem nyugati” háromnegyedében) vélhetően fontosnak tartja a nyugati világhoz tartozó közvélemények megnyerését is. A Nyugat biztonságpolitikai és gazdasági szempontból is fontos szereplője a most formálódó multipoláris világrendnek, és ennek a kínai elit nagyon is tudatában van. Ahogy abban is, hogy ebben a közegben (értve ezen a politikai és szakmai eliteket, de a nyugati közvélemények jó részét is) valóban számottevően romlott Kína megítélése, csökkent az ország presztízse. A Hszi Csin-ping által most meghirdetett új közdiplomáciai „irányvonalban” ez a felismerés látszik tükröződni. A meghirdetett célok (javítani a kínai álláspont kommunikálását, a kínai szempontok érvényesítését, a saját narratíva elmesélését) nyilvánvalóak, közérthetőek, de persze nem túl sokat mondóak. A főtitkári beszédben azonban van három mozzanat is, amire érdekes felfigyelni: Hszi Csin-ping szerint a javítás kényszere mögött álló okok a külső környezet drámai megváltozásában keresendők. Másrészt elgondolkodtató az is: a konkrét teendők között azt emeli ki, hogy alaposabban tanulmányozni kell a nemzetközi közkommunikáció (és imázsépítés) eljárásait, módszereit, „törvényszerűségeit”, javítani kell a kommunikációs szakembergárda képzettségét. Fontosnak látszik harmadrészt az is, hogy milyen terekre helyezné a hangsúlyt az új közdiplomácia: az emberek közötti közvetlen párbeszéd, illetve a kultúra összekapcsoló ereje kerülne fókuszba. Ezekből az apró, de fontos mozzanatokból az látható, hogy az „új nemzetközi kommunikáció” hátterében nem az áll (ahogy a nyugati szakmai gárda hinni szeretné), hogy „a kínai vezetés felismerte az agresszív wolf warrior diplomácia” káros mivoltát, és „visszatér a régi idők csendes és semmitmondó” diplomáciai beszédéhez). Sokkal plauzibilisebb azt gondolni: a kínai vezetés azt ismerte fel, hogy a nemzetközi kommunikáció, a propaganda terepén még mindig messze előttük jár a Nyugat, a maga több mint évszázados tapasztalatával ezen a fontos területen. A kínai politika szerint pedig ezen a téren is a már jól bevált recept a követendő: megfigyelni, eltanulni, és aztán hatékonyan alkalmazni.
China’s centennial fervor affects its international ties; Bethany Allen-Ebrahimian; Axios; 2021. május 27.
China’s ’wolf warrior’ diplomats raise hackles around the world; The Times; 2021. május 24.
Is Xi Re-thinking ’Wolf Warrior” Diplomacy?; Joseph Brouwer; China Digital Times; 2021. június 2.
Xi Focus: Xi presses improving China’s international communication capacity;
Hua Xia; Xinhua; 2021. június 1.
Már olvasható az ENSZ „Kormányzati kiber szakértői munkacsoport” jelentésének a szövege
Az ENSZ online felületén már elérhető a Világszervezet Kormányzati kiber szakértői munkacsoportjának (UN Group of Government Experts, UN GGE, más néven UN CyberGGE) jelentése. A munkaszervezetet két évvel ezelőtt hívták életre a kibertér konfliktushelyzeteire alkalmazható nemzetközi szabályozás lehetőségeinek vizsgálatára. A munkacsoport 25 tagállam szakembereit tömörítette (akik azonban kifejezetten „magánszakértő” minőségben munkálkodtak, tehát nem az egyes tagállamok hivatalos képviselőiként), ahol a kibertér (és persze a geopolitikai „nagyvilág”) valamennyi mértékadó szereplője hallathatta a hangját: az USÁ-tól Kínán és Oroszországok át az olyan középhatalmak, mint Nagy-Britannia, Brazília, illetve a kibertér szabályozási kérdéseinek olyan elismert „kishatalmai’, mint Észtország. A testület munkáját egyébként brazil szakember vezette, ami a kérdésben egyre hangsúlyosabb latin-amerikai szerepvállalásra bizonyság.
Az ENSZ egy sajátos (adott célfeladatra, adott mandátummal, adott időtartammal létrejövő) munkaszervezet típusának a hivatalos felhatalmazása arra szólt, hogy a „felelős állami magatartás” szabályait vizsgálja a nemzetközi biztonság összefüggésrendszerében, különös tekintettel a kibertér viszonyaira. A tagállamok szakmai és politikai képviselőin túl fontos kormányközi szervezetekkel is konzultált a testület: egyebek mellett kikérte az Afrikai Unió, az EU, a Latin-Amerikai Államok Szervezete, valamint az EBESZ álláspontját is.
Idén májusban egy konszenzusos jelentéssel zárta munkáját a GGE. Az előzetesen közreadott szövegváltozat szerint a szakértői testület legfontosabb megállapítása az, hogy a kibertérben való állami érintettségű konfliktusokra is alkalmazhatók a nemzetközi humanitárius jog főbb megállapításai és jogelvei. A kibertérben való állami viselkedés szabályainak pontosabb definiálása érdekében a jelentés egy kiegészítő „fogalmi szintet” is tartalmaz a szöveg, amely azt teszi egyértelművé, hogy a nemzetközi jog normái hogyan értelmezendők és alkalmazandók a kibertér vonatkozásában.
Group of Governmental Experts; Forbes; 2021. május 7.
PÁR MONDATBAN – TOVÁBBI HÍREK, OLVASMÁNYOK, ADATOK
USA: párt alapon eltérő koncepciók a technológiai szektor szabályozására
Széleskörű az egyetértés az Egyesült Államok politikájában mérvadó két nagy párt, a demokraták és a republikánusok képviselői között abban a tekintetben, hogy a technológiai óriásvállalatok működését most már megfelelő szabályok közé szükséges szorítani. A mikénteket illetően azonban jelentősen eltér a politika két főszereplőjének az álláspontja, ami az ország közéletét az utóbbi fél évtizedben erősödő polarizálódás ismeretében talán nem is olyan meglepő. A Demokrata Párt törvényhozói alapvetően egy olyan jogszabályban gondolkodnak, amely a nélkülözhetetlen szabályozási elvek gyakorlatra fordításában a lehető legmesszebb menőkig figyelembe veszi a nagyvállalati szektor érdekeit is. Ezt a meghatározó szemléletmódot jól tükrözi, hogy a törvénytervezetről tanácskozó kongresszusi bizottság munkájába bevonták a Facebook, a Twitter és a Google képviselőit is.
Ezzel szöges ellentétben a Republikánus Párt, a Florida Állam élén álló konzervatív kormányzó vezetésével olyan jogszabályi keretekben gondolkodik, amelyek jelentősen korlátoznák a nagy digitális cégek azon jogát, hogy az általuk továbbított tartalmak felett moderátori minőségben dönthessenek (magyarán: hogy azokat saját érték- és vállalati szabályrendjük szerint cenzúrázhassák). A floridaiak jogszabálya tilalmazná egyenek mellett a politikai tisztségekre pályázók örök időkre szóló kitiltását a platformokról, illetve lehetőséget adnának a felhasználóknak, hogy a digitális szolgáltatók korlátozó döntéseit bíróság előtt támadhassák meg.
Tech regulations take different paths by party; Ina Fried; Axios Login; 2021. május 26.
Oroszország: határozott kormányzati fellépés az online óriáscégek megrendszabályozására
Az orosz médiahatóság, a Roszkomnadzor a jelek szerint jogi szankciókkal kíván érvényt szerezni a nagy digitális szolgáltatóknál az online médiatartalmakkal kapcsolatos verdiktjeinek. A hatóság az utóbbi időben többször jelezte a Facebook, a Twitter és Google képviselőinek, hogy az orosz törvényekkel ellentétes tartalmakat el kell távolítaniuk a szolgáltatási felületeikről, ám mindeddig ennek a felszólításnak – állítják a hivatal képviselői – kevés foganatja akadt. A Roszkomnadzor most kilátásba helyezte, hogy az orosz törvényeknek való megfelelési felszólításaikat figyelmen hagyó (tehát, a hatóság által kifogásolt tartalmak eltávolítását megtagadó, illetve a hatóság által törvényesnek tartott és a szolgáltatók által önkényesen eltávolított tartalmak visszaállítására nem hajlandó) amerikai online óriásvállalatok jelentős pénzbírságra, illetve akár szolgáltatásaik számottevő korlátozására számíthatnak. Az álláspontnak nyomatékot adhat az a tény, hogy nem sokkal ezelőtt a médiahatóság 6 millió rubel (nagyjából 80 ezer dollár) büntetéssel sújtotta a Google-t, törvénybe ütköző tartalmak eltávolításának elmulasztása miatt. A súlyosabb eszközök alkalmazásának lehetőségét pedig az a márciusi lépés vetítette előre, amikor a Roszkomnadzor rendelkezése nyomán jelentősen korlátozták (gyakorlatilag a használhatóság határáig lassították) a Twitter elérését Oroszország határain belül. Azóta az amerikai cég mintegy 6000 kifogásolt posztot már eltávolított a platformjáról, ám hasonló korlátozásokat helyeztek most kilátásba a Facebookkal szemben is.
Az orosz médiahatóság további követelése az is, hogy – ugyancsak az orosz szabályozásnak megfelelően – a nagy technológiai cégek kizárólag Oroszország területén található szervereken tárolhatják a felhasználókra vonatkozó adattömeget. A digitális szuverenitás e fontos alapelvének való megfelelésre a Roszkomnadzor idén július 1-ig adott határidőt a nagy külföldi digitális szolgáltató vállalatoknak.
Ezekkel a törekvéseivel – fogalmaz a témában megszólaló The New York Times – az orosz hatóság a világ jó néhány más államához hasonló nyomást kíván gyakorolni a digitális óriáscégekre azért, hogy azok feladják „az online szólásszabadságot védő alapelveiket”. Sokan azonban úgy vélik: a Twitter, a Facebook, vagy éppen a Google mostanában gyakorta tűnik úgy, mint az online szólásszabadság önjelölt cenzora, nem pedig védelmezője. Ami áttételesen nem kevéssé bátorítja a maguk korlátozó elveit érvényesíteni kívánó államokat.
Russia Raises Heat on Twitter, Google and Facebook in Online Crackdown; Adam Satariano, Oleg Matsnev; The New York Times; 2021. május 26.
Az indiai rendőrség rajtaütött a Twitter cég delhi központján
Bár Indiát előszeretettel szokták a „világ legnépesebb demokráciájának” nevezni szakértői körökben, ebben a pozitív megítélésben jelentős szerepet játszhat az a tény, hogy az ázsiai ország a leghatalmasabb (és perspektívájában is legfenyegetőbb) riválisa a ma már egyes számú közellenségnek számító Kínának. India a valóságban egyre több aggasztó jelenséget produkál, a vallási eredetű fanatizmus állami inspirációjától kezdve a politikai szélsőségesség más megnyilvánulásainak fokozatos előre törésén át éppen a digitális térben különösen következetesen alkalmazott nacionalizmusig. A delhi kormány már eddig is számos jelét adta annak, hogy – a digitális szuverenitás nemrég törvényben is rögzített alapelvét maximálisan kikényszerítve – nem engedi át a nagy amerikai vagy kínai technocégeknek azt a jogot, hogy kedvük szerint alakíthassák az online mezőben, és különösen a közösségi platformokon folyó információáramlást. Az elmúlt hetekben (az ország számos pontján kirobbanó földműves megmozdulásokkal kapcsolatban) többször is kikényszerítette az állami hírközlési hatóság az általa illegálisnak minősített (mert a járványügyi vészhelyzet közepette nyilvános megmozdulásokra buzdító) tartalmak moderálását (azaz eltávolítását). Néhány napja egy különösen nyomatékos akcióval az indiai állam arra hívta fel a nagy technológiai szolgáltatók figyelmét, hogy ez eddig csak az érem egyik oldala volt.
Május utolsó napjaiban ugyanis az indiai rendőrség egy elit osztaga rajtaütött a Twitter cég Új-Delhiben levő irodáin. Az ok: az országban közkedvelt közösségi médiaszolgáltató „manipulált tartalom” címkével látta el a kormányzó Bharatija Dzsanata politikai párt képviselői által közreadott posztokat. Az indiai hírközlési hatóság hivatalosan szólította fel a Twittert a szerintük jogsértő címkézés eltávolítására. A rendőrségi akcióra azt követően került sor, hogy a közösségi szolgáltató nem reagált a megkeresésre. A Twitter és az indiai állam viszonya már hónapok óta mélyrepülésben van: februárban, kifogásolt médiatartalmak eltávolításának megtagadása miatt már a cég vezetőinek bebörtönzését is kilátásba helyezte a hatóság. Az egybeesés aligha véletlen: éppen februárban jelent meg az új jogszabály, amely a korábbinál nagyobb hatalmat biztosít az indiai hatóságoknak az országban megjelenő online tartalmak felett.
Police in Delhi Have Descended on Twitter’s Headquarters In The Country; Pranav Dixit ; BuzzFeed; 2021. május 24.
Összeállította és szemlézte: dr. Nyáry Gábor
