Skip to main content

Találat: digitális mezőgazdaság

A mezőgazdaság digitalizációjáról írt alá megállapodást Fazekas Sándor

„Megnyitotta kapuit a látogatók előtt Berlinben a Nemzetközi Zöld Hét, Európa legnagyobb mezőgazdasági kiállítása, egyben az agrárdiplomácia legfontosabb fóruma is, ahol Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter már az első napon több társminiszterrel folytatott kétoldalú megbeszélést. Emellett Christian Schmidt német szövetségi miniszterrel megállapodást írtak alá az agrárdigitalizációs együttműködésről. A társminiszterekkel való találkozás megerősített abban – fogalmazott Fazekas Sándor –, hogy a KAP (Közös Agrárpolitika) 2020 utáni fenntartása, a jelenlegi helyzet fennmaradása az érdekünk. Jelenleg a 2020 utáni támogatási rendszer előkészítése zajlik. Nagyon fontos, hogy...

Read more

A precíziós gazdálkodás már nem a jövő, hanem a jelen

„Az Agroinform.hu 2017-ben is megrendezi a PREGA – Precíziós gazdálkodás konferenciáját. Ezt azon a könyvbemutatón jelentették be, ahol az idei PREGA-tanácskozás anyagát tartalmazó, Digitalizáción innen és túl című kötetet adták át a szakma képviselőinek. Magyarországnak már van Digitális Agrárstratégiája, amely kimutatta: ennek alkalmazásával évi 10 százalékkal bővülhetne az agrárpiac, azaz 300 milliárd forinttal növekedhetne az ágazat teljesítménye. Ezt a tartalékot akkor lehetne felszabadítani, ha a termésvolumen, a termőföld hatékonyabb kihasználása, felhasználása összeérne a piaccal és a gazdálkodási környezettel. Ezt a folyamatot –...

Read more

Digitalizáció útján a mezőgazdaság

„A X. Jubileumi Kaposvári Állattenyésztési Napok ünnepélyes megnyitóját követően tartották meg azt a szakmai konferenciát, amelyet - hagyományteremtő szándékkal – a Magyar Mezőgazdaság Kft. és a Kaposvári Egyetem rendezett. A nagy érdeklődéssel kísért tanácskozás célja az volt, hogy hazai és nemzetközi példákon keresztül bemutassa a precíziós mezőgazdaság gyakorlatát. A hazai agrárium vezető cégei és szakemberei nemcsak kiállítóként, hanem előadóként is részt vettek ezen a szakmai eseményen, ahol a résztvevők megismerhették termékeiket, szolgáltatásaikat, valamint a legújabb kutatási és fejlesztési tevékenységeiket. Az itt elhangzott...

Read more

FÖMI: új honlapot indult kifejezetten a precíziós mezőgazdasági felhasználók számára

„A GNSS Szolgáltató Központ új honlapot indított kifejezetten a precíziós mezőgazdasági felhasználók számára. A weboldal a www.farmrtk.hu címen érhető el, ahol a gazdák tájékozódhatnak a helyspecifikus művelés legfontosabb kérdéseiről, illetve a megújított, kifejezetten a mezőgazdasági felhasználásra optimalizált átalánydíjas szolgáltatásokról is. Hosszú távú cél az RTK és hálózati RTK korrekciók szolgáltatásán kívül, a FÖMI-ben rendelkezésre álló távérzékelési, térinformatikai, geostatisztikai, termés-modellezési és ezekhez kapcsolódó adatok rendelkezésre bocsátása, így egy teljesebbé tett szolgáltatás kiépítése a mezőgazdasági felhasználók részére. ... A műholdas helymeghatározó rendszerek - összefoglaló...

Read more

Hogyan használhatjuk a drónból nyert okos adatokat a mezőgazdaságban?

„Hogyan kerül be az agrárium, mint téma egy alapvetően IT jellegű, üzleti intelligencia konferencia programjába? A válasz egyszerű: a versenyképes mezőgazdaság már nem lehet meg adatokra épülő informatikai támogatás nélkül; a precíziós - vagy más néven helyspecifikus- gazdálkodás mentén találkozik egymással ez a látszólag két teljesen különböző világ. A T-Systems Magyarország május végén rendezte meg az immár tradicionális üzleti intelligencia konferenciáját, melynek keretében Zsoldos Tamás beszélt a mezőgazdaságból nyert rengeteg adat okos feldolgozásáról, valamint a vállalatnál jelenleg is zajló „Drone as a...

Read more

Mezőgazdaság: Informatikai innovációk terjedése a kisgazdaságokban

„...Egy markáns innovációs „hullám” zajlik napjainkban, ezért is fontos annak számbavétele, hogy Magyarországon jelenleg hogyan értékelhető a kisgazdaságok körében az informatika és az ahhoz kapcsolódó innovációk elterjedtsége, illetve milyen tényezők befolyásolják a különböző megoldások adaptációját, a gazdálkodás napi gyakorlatába történő beépítését, és ezáltal a hatékonyabb gazdálkodás lehetőségét. ... Kiemelten fontos a kis gazdaságok vizsgálata, amelyek napi megélhetését, vagy annak jelentős részét a gazdálkodás biztosítja (és amelyek száma tízezres nagyságrendű), de mivel jellemzően családi keretek között működnek, jellemzésük nem történhet pusztán ökonómiai alapokon....

Read more

Mit arat a digitális mezőgazdaság?

„A magyar mezőgazdaságban egyelőre csak akkor használnak informatikát, ha nagyon muszáj. Pedig muszáj lesz növelni a hatékonyságot, főleg ha kifut az uniós támogatás. Minden folyamat hatékonyságát a legszűkebb keresztmetszet adja meg, ma ez az agrárgazdaság a mezőgazdaság és agribusiness határán – mondta a Smart konferencián tartott előadásában Varga Péter a Millefolium stratégiai tanácsadója. Jelen pillanatban a mezőgazdaság csak akkor használja az informatikát, ha muszáj- vagyis ahol például valamilyen szabályozás írja elő. Az állatok digitális megjelölése például ma már kötelező, ezért mindenhol meg...

Read more

Szakmai konzultáción a Digitális Agrár Stratégia tervezete

„A magyar agrárium meghatározó érdekképviseleti és szakmai szervezeteivel együttműködésben az IVSZ Agrárinformatikai munkacsoportja elkészítette a Digitális Agrár Stratégia tervezetét, melyet most az IVSZ tagság körében szakmai konzultációra bocsát. Az anyagot a 2016. május 25-i munkacsoportülésen véglegesítjük, addig várjuk a tervezethez az észrevételeket és a javaslatokat. Az IVSZ 2015-ben indította el az ágazatközi együttműködések kezdeményezését a következő hajtóerők alapján: Az infokommunikáció (IKT) minden szektorban jelen van, szektorokon átívelő horizontális ágazat. A digitalizáció a gazdaság egyik motorja, minden ágazatban kifejti hatását. Hagyományos IKT ágazati...

Read more

Csendes digitális forradalom zajlik a mezőgazdaságban

„Algoritmusok, digitális rendszerekkel felszerelt és ellenőrzött farmok, szoftverekkel felügyelt szántók jelenthetik a 21. századi mezőgazdaságot. Számos startup szeretné meghódítani az agrárpiacot, az új üzletág szereplői azt ígérik az őstermelőknek, hogy algoritmusok alapján megmondják nekik hogyan és mikor vessenek, arassanak, permetezzenek vagy öntözzenek a legoptimálisabb eredmény érdekében. Különleges megoldások és programok segíthetnek a feladatok elvégzésében, például műholdas felvételek alapján lehet majd elemezni és megbecsülni a terméshozamokat. Jürgen Schwarzensteiner 41 éves agrármérnök egy Irlbach melletti üzemet vezet, 970 hektáron termel kukoricát, burgonyát és gabonaféléket....

Read more

Smart Farming – A mezőgazdaság digitalizációja

„...A XXI. század nyersanyaga az adat A tőzsdei kapitalizáció alapján a világ 5 legértékesebb cége közül három (Apple, Google, Microsoft) egyértelműen a digitalizációhoz köthető. Míg az Apple és a Microsoft kifejezetten kézzelfogható termékeket forgalmaz, addig a Google esetében már nem ilyen egyértelmű a helyzet. Ma a világon senki más nem gyűjti és dolgozza fel az adatokat olyan intenzitással és hatékonysággal, mint azt a Google teszi. Ha egy átlagfelhasználó az interneten bármit tesz, az a Google előtt általában nem marad rejtve és többek...

Read more
Page 5 of 6 1 4 5 6