Skip to main content

Találat: digitális ügyintézés

Az adatbekérés jelene és jövője – a digitális átalakulás az Állami Számvevőszék gyakorlatában

„Az ÁSZ – mint az Országgyűlés legfőbb pénzügyi-gazdasági ellenőrző szerve – az Állami Számvevőszékről szóló törvény felhatalmazása alapján jogosult az ellenőrzött szervezetektől adatokat, dokumentumokat kérni. Az ÁSZ az ellenőrzései megtervezéséhez, konkrét ellenőrzési program lefolytatásához is kérhet adatot, a közös ezekben az, hogy a megszólított szervezet közreműködni köteles az ÁSZ törvény értelmében. A minket körülvevő világ állandóan változik, amivel az Állami Számvevőszéknek is lépést kell tartania. Ez egyik kiemelt terület, ahol a digitalizáció utat tört, az adatbekérés, amelynek rendszerére is a folyamatos megújulás...

Read more

Hajzer Károly helyettes államtitkár szerint készen állt az e-közigazgatás a járványos idők kihívásaira

„A Belügyminisztérium informatikáért felelős helyettes államtitkára, Hajzer Károly a vendége Mester Sándornak az ITBUSINESS podcastfolyamának legújabb epizódjában. A beszélgetés fókuszában az elektronikus közigazgatásnak a koronavírus-járvány kitörése utáni működése áll, a beszélgetésből pedig az is kiderül, hogy az e-ügyintézés infrastruktúrájának megalkotói és fejlesztői a közigazgatás digitalizásának elkötelezett hívei. A helyettes államtitkár megerősíti, hogy minisztériumi munkája mellett programozóként is tevékenykedik. A podcast ezeken a linkeken hallgatható meg vagy tölthető le: Anchor Spotify Google Podcast Apple Podcast” Forrás: Hajzer Károly helyettes államtitkár szerint készen állt...

Read more

Időpontfoglalás nélkül is lehet okmányügyeket intézni a vidéki kormányablakokban

„ A foglalkoztatási ügyfélszolgálatok az ország teljes területén időpontfoglalás nélkül is fogadják ügyfeleiket. A védelmi intézkedések betartása mellett fokozatosan bővül a személyes ügyintézés lehetősége a közigazgatásban – adta hírül közleményében a Miniszterelnökség. A veszélyhelyzet ideje alatt lejárt okmányok cseréje esetében vidéken – tehát Budapesten és Pest megyén kívül – nem kötelező előzetesen időpontot kérni, a kormányablakkal nem rendelkező településeken pedig ismét szolgálatba állnak a mobilizált ügyfélszolgálatok. A foglalkoztatási ügyfélszolgálatok az ország teljes területén időpontfoglalás nélkül is fogadják ügyfeleiket. A magyar állampolgárok 2020....

Read more

Az állatorvosok receptjeiket online is kiadhatják

„A veszélyhelyzetre való tekintettel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei folyamatos támogató ellenőrzéseket tartanak az állatgyógyászati készítmények kiskereskedőinél. A vizsgálatok elsődleges célja a szektor koronavírus-járvány okozta nehézségeinek feltérképezése, majd azokra a hatósági támogatási lehetőségek kidolgozása. Az ellenőrzéssorozat eddigi tapasztalatait figyelembe véve a Nébih engedélyezi a vények elektronikus bemutatását a vényköteles állatgyógyászati készítmények kiváltásához. Az intézkedés a járványhelyzet megszűnéséig tart, azonban fontos, hogy nem vonatkozik az antibiotikumokra és a kábítószerként kezelendő állatgyógyászati készítményekre. Április eleje óta folyamatosan ellenőrzik az állatgyógyászati készítmények kiskereskedelmi forgalmazását...

Read more

A járvány miatt tovább egyszerűsíti a kormány a lakossági és vállalati ügyintézést

„A koronavírus-járvány elleni védekezés részeként újabb kormányzati intézkedés segíti az állampolgárok egészségének védelmét és a vállalkozások működését. A hatósági engedélyezés helyett bejelentéssel is végezhető lesz a legtöbb tevékenység, ezáltal is csökkenti a kormány az ügyintéző-ügyfél találkozások számát, valamint a vállalkozások adminisztrációs terheit. A bürokráciacsökkentő intézkedésnek köszönhetően akár a bejelentéstől számított kilencedik naptól szabadon elkezdhető lesz a kívánt tevékenység. Új rendeletet alkotott a kormány a veszélyhelyzet alatti engedélykötelezettségről és az ellenőrzött bejelentésről. A változtatás lényege, hogy az engedélyköteles tevékenységek - egyes kivételekkel -már...

Read more

Online is szervezhető nyelvvizsga

„ Az április 10-én megjelent kormányrendelet alapján a veszélyhelyzet idején az arra alkalmas vizsgaközpontok online módon is szervezhetnek nyelvvizsgát. Az elektronikus vizsga lehetősége az egészségügyi kockázatok növelése nélkül segíti elő, hogy a tanulók többletpontokhoz juthassanak a felvételi eljárásban. A számítógépes nyelvvizsgák lebonyolítására érvényes engedéllyel rendelkező vizsgaközpontok az országos veszélyhelyzet idejére akkreditációjuk online vizsgáztatással való kiegészítését kérelmezhetik az Oktatási Hivatalnál (OH) annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány idején is biztosított legyen a nyelvvizsgázás lehetősége. Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és...

Read more

Lezárult a Magyar Nemzeti Levéltár „Közigazgatási eljárásokhoz kapcsolódó levéltári szolgáltatás fejlesztése” elnevezésű projektjének megvalósítása

„2020. március 31-én lezárult a Magyar Nemzeti Levéltár „Közigazgatási eljárásokhoz kapcsolódó levéltári szolgáltatás fejlesztése” elnevezésű projekt megvalósítása. Az intézmény a Közigazgatás -és Közszolgáltatás-fejlesztési Operatív Program (KÖFOP) keretében a program megvalósítására 2,612 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást kapott. A projekt célja az állampolgárok és a közigazgatási intézményrendszer számára nyújtott szolgáltatások egyszerűsítése, elektronizálása és országos kiterjesztése volt. A Magyar Nemzeti Levéltár a projekt keretében olyan elektronikus szolgáltatáscsomagot alakított ki, amelynek a segítségével a hivatali ügyek intézéséhez szükséges igazoló iratokat egyszerű, gyors...

Read more

Kizárólag időpontfoglalással történik az ügyintézés a kormányhivatali ügyfélszolgálatokon, az elkészült okmányokat postán kézbesítik, nem közlekednek a mobilizált kormányablakok

„ A koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében 2020. március 18-tól csak előzetes időpontfoglalással érkező ügyfeleket fogadnak a kormányablakok, okmányirodák, és minden egyéb kormányhivatali ügyfélszolgálat, továbbá a Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálatok („KAB buszok”) ügyfélfogadása határozatlan ideig szünetel. Ha elfelejtette az elektronikus ügyintézéshez szükséges Ügyfélkapu azonosítóját, az ingyenesen hívható Kormányzati Ügyfélvonal (1818) munkatársai segítenek. A világméretű koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet keretében a kormány újabb intézkedéseket vezetett be. Az ügyfelek és az ügyintézők védelme érdekében a kormányablakokban és az okmányirodákban nincs lehetőség sorszámot húzni, az ügyintézés kizárólag...

Read more

Kormányablakok – Személyesen csak szükség esetén és csak időpontfoglalással, de inkább interneten intézzék az ügyeket!

„A kormányablakokban és okmányirodákban is korlátozásokat vezet be a koronavírus-fertőzés terjedésének mérséklése érdekében Budapest Főváros Kormányhivatala. Az intézkedések célja, hogy az ügyfélterekben a lehető legkevesebb személy tartózkodjon egyszerre. Az ügyfélszolgálatokon történő személyes megjelenés elkerülésével a megbetegedés kockázata és a járvány további terjedése mérsékelhető. Az operatív törzs arra kéri a kormányablakok, okmányirodák ügyfeleit, hogy lehetőség szerint időpontfoglalással menjenek ügyet intézni, e nélkül csak rendkívül indokolt esetben keressék fel személyesen a kormányablakokat. A kormányablakok hétfőn nyitják meg az új foglalható időpontokat, ezzel párhuzamosan kevesebb...

Read more

Online ügyintézést javasol a NAV

„Az ügyfélszolgálatok felkeresése helyett a lakosságnak is érdemes igénybe venni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) online szolgáltatásait – közölte az adóhivatal pénteken. A gazdálkodó szervezeteknek és az egyéni vállalkozóknak egyébként is kötelező az elektronikus ügyintézés, a magánszemélyek pedig szabadon dönthetnek, hogy élnek-e a digitalizáció adta lehetőségekkel. Az online ügyintézésnél a magánszemélyeknek mindössze KAÜ-azonosításra (Központi Azonosítási Ügynök) van szükségük, ez olyan teljeskörű azonosítási szolgáltatás, mely a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokban azonosít, és azt továbbítja a felhasználók, intézmények felé. A vállalkozások az eBEV-en...

Read more
Page 15 of 33 1 14 15 16 33