Skip to main content

Találat: digitális ügyintézés

Magyar digitális diplomácia: konzuli tevékenység digitalizálása és a külkereskedelem online támogatása

„A külgazdasági és külügyi működést támogató folyamatok fejlesztésének célja, hogy előtérbe helyezze az ügyfélbarát megoldásokat, és segítse a konzuli ügyintézés területén az elektronikus közigazgatást, szolgáltatást – hangsúlyozta Balogh Csaba, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) közigazgatási államtitkára csütörtökön a „Külgazdasági és külügyi működést támogató kiemelt alapfolyamatok fejlesztése és szolgáltatási kapacitások bővítés” című kiemelt uniós projekt zárórendezvényén, Budapesten. A 2016-ban indult 1,3 milliárd forintos fejlesztés a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-Fejlesztési Operatív Program (Köfop) valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (Vekop) keretében valósult meg a KKM...

Read more

Digitális fejlesztések vs. papíralapú ügyintézés – nemzetközi konferencia a digitalizáció bírósági térnyeréséről

„A Visegrádi Négyek és Horvátország képviselőinek részvételével kezdődött nemzetközi konferencia a Magyar Igazságügyi Akadémián, ahol két napon át előadásokon, kerekasztal beszélgetéseken, workshopokon cserélnek eszmét a résztvevők arról, milyen lehetőség rejlik a bírósági szervezetet érintő digitalizációban. A nemzetközi eseményt az Országos Bírósági Hivatal elnöke nyitotta meg. Dr. Handó Tünde a Digitális Bíróság vívmányai közül kiemelte többek között a távmeghallgatást, a beszédfelismerő és leíró programot, de szólt az elektronikus kapcsolattartás lehetőségéről is. A digitális fejlődés, az innováció nem állhat meg – hangsúlyozta. Handó Tünde...

Read more

Testre szabott e-közigazgatás – Vetési Iván, NISZ

„A közigazgatási ügyintézésben kiemelt cél az elektronikus lehetőségek bővítése, de a többi csatornát sem lehet elhanyagolni, mondja Vetési Iván, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ Zrt.) ügyfélkapcsolati és szolgáltatási vezérigazgató-helyettese. A nem is olyan távoli jövőben pedig már nem a hivatalok, hanem az ügyfelek szája íze szerint működhet az ügyintézés. – A piaci szolgáltatók egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az elektronikus ügyfélkapcsolatra és szolgáltatásokra. Mennyire várják el ugyanezt az emberek az államigazgatási ügyintézésben is? – Az elvárások ugyanazok, mint a piaci szolgáltatók...

Read more

A digitális áruszállítási információk egyszerűbb használata – az Európai Unió Tanácsának álláspontja

„Az Unió hatékonyabbá teszi a szállítási ágazatot azáltal, hogy a vállalkozások számára egyszerűbbé teszi az információk digitális formában való továbbítását a hatóságok felé. A Tanács a mai napon elfogadta álláspontját („általános megközelítés”) azzal a javaslattal kapcsolatban, melynek értelmében az összes szállítási módra vonatkozó, egységes jogi keret jönne létre az elektronikus áruszállítási információk használatának szabályozására. „Ez a javaslat fontos lépés a közlekedés digitalizációja felé. Idő- és pénzmegtakarítást eredményez majd, emellett környezetbarát is.” Răzvan Cuc, Románia közlekedési minisztere, a Tanács soros elnöke A Tanács...

Read more

Egyre közelebb kerülünk az okos e-közigazgatáshoz

„Egyre bővül az elektronikus ügyintézési szolgáltatások köre és ezek használata is. A Belügyminisztérium május 22-i adatai szerint már 3,95 millió ügyfélkaput nyitottak az állampolgárok, a cégkapuk száma nagyjából 550 ezer, és mind a 12 ezer állami és önkormányzati szerv rendelkezik hivatali kapuval. A dokumentumforgalom az idén tavasszal már elérte a havi 17 milliót, ami azt jelenti, hogy a biztonságos kézbesítési szolgáltatáson (BKSZ) keresztül a háromféle kapu között ilyen volumenben áramlanak a hivatalos üzenetek az állam, az ügyfelek és az állami szervek között....

Read more

Elindul az ePincekönyv projekt megvalósítása

„Elindul az ePincekönyv projekt megvalósítása, amelynek célja a magyarországi szőlő- és borágazat elektronikus ügyintézési és ellenőrzési rendszerének kialakítása, valamint az elektronikus pincekönyv bevezetése - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a pénteki budapesti nyitórendezvényen. A szőlő- és borágazatban van az egyik legbonyolultabb adminisztráció egész Európában, ami terhet jelent a gazdálkodóknak és az uniós tagállamok hatóságainak is. Az ePincekönyv projekt a mezőgazdaság digitalizációs folyamatának fontos állomása, amely hozzájárul az összetett adminisztráció egyszerűsítéséhez - fejtette ki az államtitkár. A projekt uniós támogatásból,...

Read more

Új verzióval készül az utazási szezonra az E-kárbejelentő, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) digitális alkalmazása

„Új frissítéssel és további kényelmi szolgáltatások tervezésével készül az utazási szezonra az E-kárbejelentő, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) digitális alkalmazása, amely a kategóriájában immár tartósan Magyarország egyik legnépszerűbb applikációjává nőtte ki magát. A héten megjelent új verziónak köszönhetően még könnyebben kezelhetővé válik és átláthatóbb lesz az ügyfelek számára a MABISZ digitális kárbejelentője, amely az ekar.hu oldalról és az alkalmazás boltokból ingyenesen letölthető autós kényelmi szolgáltatás. A folyamatosan dolgozó fejlesztői csapat a felhasználói visszajelzések, az újabb tesztelések és ötletelések alapján tovább tökéletesített segédeszközt...

Read more

Online egyeztető felület segíti a megyei területrendezési tervezést

„Online felületre kerül a megyei területrendezési tervek egyeztetése. Április 30-tól az eddig papírt és adathordozókat használó folyamat helyett a terveket véleményező szervezetek a Területi és Települési Tervezést Támogató Rendszer (E-TÉR) egyeztető modulját használhatják. A Lechner Tudásközpont fejlesztésének eredményeként az E-TÉR folyamatosan bővül, így a Tájékoztató modul mellett 2019. április 30-tól elérhetővé vált az Egyeztető modul is, mely biztosítja a megyei területrendezési tervek egyeztetésére vonatkozó 218/2009. (X. 6.) Korm. rendelet által előírt elektronikus felületet. A megyei területrendezési tervek egyeztetésének biztosításán túl a platform...

Read more

Önkormányzati ASP rendszer továbbfejlesztése és országos kiterjesztése (ASP 2.0) projekt: Önkormányzati ügyintézés online

„Önkormányzati ügyintézés online A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség által vezetett konzorcium 17,883 milliárd Forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült a Közigazgatás- és KözszolgáltatásFejlesztési Operatív Program KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15 „Adminisztratív terhek csökkentése” tárgyú felhívásának keretében. „Az önkormányzati ASP rendszer továbbfejlesztése és országos kiterjesztése (ASP 2.0)” elnevezésű kiemelt projekt fejlesztéseinek köszönhetően az ország valamennyi településén biztosított az önkormányzati ügyek online intézésének lehetősége az Önkormányzati Hivatali Portálon (https://e-onkormanyzat.gov.hu) keresztül. Évente számos hivatalos ügy miatt keressük fel a helyi önkormányzatot: adóügyek, szociális támogatási kérelem benyújtása, születési...

Read more

Már valamennyi magyarországi településen biztosított az elektronikus önkormányzati ügyintézés az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül

„Már valamennyi magyarországi településen biztosított az elektronikus önkormányzati ügyintézés az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül - jelentették be a csaknem 18 milliárd forintos uniós program keddi, budapesti rendezvényén a projektet megvalósító szervezetek vezetői. Csampa Zsolt, a Belügyminisztérium nyilvántartások vezetéséért felelős helyettes államtitkára a projektet sikeresnek nevezte és azt mondta, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően a http://e-onkormanyzat.gov.hu oldalon keresztül a polgárok a hivatalok felkeresése, sorban állás, papírok kitöltése, beadása nélkül kezdeményezhetik 150-nél is több ügy intézését. Elektronikusan intézhető például a szociális támogatás igénylése, a hagyatéki,...

Read more
Page 19 of 33 1 18 19 20 33