Skip to main content

Találat: eSzemélyi

Tovább hódít az elektronikus személyi igazolvány (eSzemélyi)

„Az új okmánnyal már ügyfélkapu-regisztrációt is lehet otthonról kezdeményezni. Csaknem 1,4 millió elektronikus személyi igazolványt (eSzemélyi) váltottak ki a magyar állampolgárok 2016. január 1-je és 2017. január 31. között – tudta meg lapunk a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-től (NISZ). Kérdésünkre közölték, hogy az eSzemélyi használhatóságával kapcsolatban eddig csak pozitív állampolgári visszajelzések érkeztek. Problémát csak az okmányok olvasására alkalmas eszközök száma jelent. Ebben az évben az egészségügy kilencvenezer kártyaolvasót szerez be, így minden orvos rendelkezni fog okmányolvasóval. Emellett az év során a Nemzeti...

Read more

Okosszemélyire töltik fel a vonatbérletet

„Két-három hónap múlva a MÁV-Start teljes hálózatán használhatják majd csipkártyás személyi igazolványukat a havi bérlet felmutatására az utasok – tudta meg lapunk. A technológia alkalmas rá, hogy a többi közösségi közlekedési szolgáltató – például a BKV – bérleteit is csipkártyán hordozzuk magunkkal. – Kérek egy Kelenföld–Százhalombatta teljes árú bérletet – hangzott el kedden egy tesztvásárlás során a Déli pályaudvar erre a célra kijelölt pénztárában. A pénztáros számítógépen kiállította a bérletet, de nem nyomtatta ki, hanem egy kártyaterminál segítségével a vevő elektronikus személyigazolványának...

Read more

Már egymillió magyar állampolgár igényelte az eSzemélyit

„Alig kilenc hónappal a bevezetését követően, szeptember 8-án elérte az egymilliót az eSzemélyi igénylések száma. A régi típusú kártyából 2015-ben összesen alig több mint egymillió darabot állítottak ki, így az idén kiadott igazolványok száma már most elérte a tavalyi egész éves igénylésszámot. Már egymillió magyar állampolgár igényelte az új típusú elektronikus személyazonosító igazolványt. Az eSzemélyi a legszigorúbb adatbiztonsági feltételeknek is megfelelő, számos funkcióval rendelkező okmány. A kártyával elektronikus aláírások is készíthetőek, segítségével számos közigazgatási ügy vagy szerződéskötés az otthon kényelméből intézhető. Az...

Read more
Page 3 of 3 1 2 3