Találat: eSzemélyi

Haladás az elektronikus jegyrendszer bevezetésében: elfogadták és véglegesítették az aktualizált ütemtervet (Budapest)

„Az elmúlt időszak munkafolyamatainak eredményeképpen az elektronikus jegyrendszer bevezetéséért felelős Budapesti Közlekedési Központ és a szállító Scheidt & Bachmann közösen elfogadta a rendszer bevezetésének aktualizált ütemtervét. Ebben meghatározták, hogy 2017. július 31-éig már az egyik metróállomáson sor kerül egy beléptető tesztkapu-rendszer telepítésére. A BKK több próbaprojekten keresztül szeretné megismertetni a rendszer működését az utazóközönséggel. Ezek közül a legkiemelkedőbb a Deák Ferenc téri aluljáró Sütő utcai kijáratának kapukkal, valamint az egyik HÉV-állomás érvényesítő készülékekkel történő felszerelése. Ezeken az állomásokon az utasok megismerkedhetnek a...

Részletek

Magyar Posta Zrt. – Magyar Posta Hivatalos küldeménykövető projekt – Sajtóháttér

„A KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00026 azonosítószámú, Hivatalos küldeménykövető megnevezésű kiemelt projekt keretében megvalósuló fejlesztés lényege, hogy a postai könyvelt levélküldemények (belföldi és bejövő nemzetközi ajánlott, tértivevényes levelek és hivatalos iratok) minden ügyfél számára követhetőek legyenek a feladástól az átvételig. A KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00026 azonosítószámú, Hivatalos küldeménykövető megnevezésű kiemelt projekt keretében megvalósuló fejlesztés lényege, hogy a postai könyvelt levélküldemények (belföldi és bejövő nemzetközi ajánlott, tértivevényes levelek és hivatalos iratok) minden ügyfél számára követhetőek legyenek a feladástól az átvételig. A kialakítandó szolgáltatás keretében, azonosítók megadásával egy informatikai rendszeren keresztül...

Részletek

Hivatalos küldeménykövető rendszert fejleszt a Magyar Posta

„A Magyar Posta könyvelt küldeménykövető rendszert fejleszt. A fejlesztés az Európai Unió és a magyar állam társfinanszírozásában 2,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból és a posta 1,9 milliárd forint saját forrásából 2018 közepére valósul meg. A sajtótájékoztatóval egybekötött projekt indító csütörtöki rendezvényen Bártfai-Mager Andrea, a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos elmondta: a posta kiemelt figyelmet fordít az ügyfelek változó igényeire, a projekt megvalósításával követhetővé, átláthatóvá válik a könyvelt küldemények folyamata, a cég nagy lépést tesz a digitalizációban, többi...

Részletek

Tovább hódít az elektronikus személyi igazolvány (eSzemélyi)

„Az új okmánnyal már ügyfélkapu-regisztrációt is lehet otthonról kezdeményezni. Csaknem 1,4 millió elektronikus személyi igazolványt (eSzemélyi) váltottak ki a magyar állampolgárok 2016. január 1-je és 2017. január 31. között – tudta meg lapunk a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-től (NISZ). Kérdésünkre közölték, hogy az eSzemélyi használhatóságával kapcsolatban eddig csak pozitív állampolgári visszajelzések érkeztek. Problémát csak az okmányok olvasására alkalmas eszközök száma jelent. Ebben az évben az egészségügy kilencvenezer kártyaolvasót szerez be, így minden orvos rendelkezni fog okmányolvasóval. Emellett az év során a Nemzeti...

Részletek

Okosszemélyire töltik fel a vonatbérletet

„Két-három hónap múlva a MÁV-Start teljes hálózatán használhatják majd csipkártyás személyi igazolványukat a havi bérlet felmutatására az utasok – tudta meg lapunk. A technológia alkalmas rá, hogy a többi közösségi közlekedési szolgáltató – például a BKV – bérleteit is csipkártyán hordozzuk magunkkal. – Kérek egy Kelenföld–Százhalombatta teljes árú bérletet – hangzott el kedden egy tesztvásárlás során a Déli pályaudvar erre a célra kijelölt pénztárában. A pénztáros számítógépen kiállította a bérletet, de nem nyomtatta ki, hanem egy kártyaterminál segítségével a vevő elektronikus személyigazolványának...

Részletek

Már egymillió magyar állampolgár igényelte az eSzemélyit

„Alig kilenc hónappal a bevezetését követően, szeptember 8-án elérte az egymilliót az eSzemélyi igénylések száma. A régi típusú kártyából 2015-ben összesen alig több mint egymillió darabot állítottak ki, így az idén kiadott igazolványok száma már most elérte a tavalyi egész éves igénylésszámot. Már egymillió magyar állampolgár igényelte az új típusú elektronikus személyazonosító igazolványt. Az eSzemélyi a legszigorúbb adatbiztonsági feltételeknek is megfelelő, számos funkcióval rendelkező okmány. A kártyával elektronikus aláírások is készíthetőek, segítségével számos közigazgatási ügy vagy szerződéskötés az otthon kényelméből intézhető. Az...

Részletek
Page 2 of 2 1 2