Skip to main content

Találat: Európai Unió

Százmillió eurókba kerülhet a cégeknek az új adatvédelmi irányelv

„Az előírás komoly terheket róhat a vállalkozásokra. Tegnap lépett hatályba a Közös Európai Adatvédelmi Rendelet (GDPR), amely többek között lehetővé teszi az embereknek, hogy az eddigieknél sokkal jobban kontrollálhassák a velük kapcsolatban bárhol tárolt adatokat. A változás miatt a biztosítótársaságoknak abban a helyzetben kell lenniük, hogy felvilágosítást tudjanak adni az ügyfeleiknek arról, hogy melyik rendszerek tárolják az adataikat és azokat milyen módon használják fel. Kurt Svoboda, az UNIQA pénz- és kockázati ügyekért felelős vezetője kijelentette, hogy a rendelettel az Európai Unió a...

Read more

A magyar jogszabályok még mindig nem állnak készen az új, egységes európai uniós adatvédelmi rendelet alkalmazására – mondta Péterfalvi Attila

„ A magyar jogszabályok még mindig nem állnak készen az új, egységes európai uniós adatvédelmi rendelet alkalmazására - közölte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, aki arról is beszélt, hogy a szabályozás nincs hatással a magyar közoktatási intézmények életére. Az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete (GDPR) új intézménye az elszámoltathatóság: ez a legfontosabb változás a szabályokban, ami azt jelenti, hogy nemcsak jogszerűen, tisztességesen és átlátható módon kell az adatkezeléseket folytatni, hanem ezt igazolni is tudni kell adott esetben - mondta Péterfalvi...

Read more

A digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutató (DESI – 2018) szerint Magyarország a gyengén teljesítő országok csoportjába tartozik

„...A 28 uniós tagállam között Magyarország a 23. helyen áll. Az elmúlt néhány évben összességében átlagos ütemben fejlődött. Magyarország jól teljesít az összekapcsoltság területén, ami a nagy sebességű és szupergyors széles sáv széles körben való rendelkezésre állásának és magas arányú igénybevételének köszönhető. A humán tőke területén Magyarország eredménye elmarad az átlagtól, mivel a lakosság fele nem rendelkezik alapszintű digitális készségekkel és alacsony a természettudományokat, technológiát, műszaki tudományokat és matematikát (STEM) tanuló diplomások száma. Bár az információs és kommunikációs technológiák (IKT-k) használata a...

Read more

Adatvédelmi anomáliák: az újonnan felálló kormány további egyeztetéseket tervez a céges érdekképviseletekkel az új uniós adatvédelmi rendelet átültetése előtt

„ Az újonnan felálló kormány további egyeztetéseket tervez a céges érdekképviseletekkel az új uniós adatvédelmi rendelet átültetése előtt. Az átgondolatlan bevezetés ugyanis komoly többletterhelést jelenthet a hazai vállalatoknak – tudta meg a Magyar Idők. Ám mindez azt is valószínűsíti, hogy a hazai rendszer még nem lesz teljesen készen a rendelet május 25-i hatálybalépésére. Egyre közelebb van május 25-e, amikor hatályba lép a GDPR, az Európai Unió új adatvédelmi rendelete, ami feladatokat jelent a kormányzatnak, csakúgy, mint a vállalatoknak, lévén az új előírás...

Read more

A hazai cégek közel fele még nem áll készen az új adatvédelmi rendelet alkalmazására

„ A magyarországi cégek közel fele még nem áll készen arra, hogy biztosítsa a felhasználóknak a róluk tárolt információk eltávolítását, pedig 2018. május 25-től erre kötelezi őket az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete (GDPR) - derül ki az EY globális felméréséből. A GDPR a személyes adatok kezelésének, feldolgozásának és védelmének új uniós elveit rögzíti. Fő célja az EU-n belüli egységes adatkezelési gyakorlat megteremtése az információ szabad áramlása és védelme érdekében. A rendelet előírásainak megszegése komoly következményekkel járhat, a kiszabható bírság akár a...

Read more

Az Európai Unió megújítja, megerősíti kutatási és innovációs programját az európai innovációs képesség javítására

„A Bizottság a mai napon előterjeszti észrevételeit és javaslatait, melyekkel az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek 2018. május 16-án Szófiában tartandó informális megbeszéléséhez kíván hozzájárulni. A bulgáriai találkozón az EU-országok vezetői azt fogják megvitatni, hogyan lehet kiaknázni a kutatás és az innováció terén kínálkozó lehetőségeket, és mit kell tenni ahhoz, hogy Európa meg tudja őrizni globális versenyképességét. Beruházni a kutatásba és az innovációba nem jelent mást, mint beruházni Európa jövőjébe. A kutatás és az innováció lehetővé teszi, hogy az EU-országok meg tudják...

Read more

Az Európai Bizottság az unió egységes digitális piacának megvalósításáról

„Tíz nappal az általános adatvédelmi rendelet hatálybalépése előtt az Európai Bizottság a mai napon egy olyan konkrét intézkedéseket tartalmazó csomagot terjeszt elő, amelyek végrehajtásával az európai vezetők biztosíthatják a polgárok magánéletének védelmét és 2018 végéig megvalósíthatják az EU digitális egységes piacát. A ma előterjesztett közlemény képezi a Bizottság hozzájárulását az uniós vezetők holnap Szófiában tartandó nem hivatalos üléséhez. A Bizottság úgy véli, valamennyi tagállam közös érdeke, hogy a digitális transzformációt az európai megközelítést követve hajtsák végre, amely a digitális innovációba való beruházást...

Read more

Az Európai Bizottság közzétette a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutató (DESI) 2018-as értékeit

„Az Európai Bizottság ma közzéteszi a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutató (DESI) 2018-as értékeit. Az eszköz segítségével nyomon követhető a tagállamok teljesítménye a digitális hálózatok fejlettsége, a digitális készségek, az online tevékenység, valamint a vállalkozások és a digitális közszolgáltatások tekintetében. A mutató szerint az EU előrehalad a digitalizáció útján, de a fejlődés továbbra sem elegendő ahhoz, hogy Európa utolérje a világelsőket és csökkentse a tagállamok közötti különbségeket. Ez indokolttá teszi a digitális egységes piac gyors megvalósítását és a digitális gazdaságba...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2018. május 14.

MINEK NEVEZZELEK? - FOGALOMTÁR Ausztrália megnyitja első pop-up nagykövetségét, méghozzá Tallinban Ismét egy új fogalommal gazdagodhat digitális diplomáciai szótárunk! Ausztrália ugyanis a közelmúltban avatta fel első pop-up nagykövetségét, az észtországi Tallinban. Az ízig-vérig modernséget sugárzó elnevezés persze nem is cseng olyan ismeretlenül, bár az is igaz: eddig jobbára a kiskereskedelemben találkozhattunk ezzel az egyedi kezdeményezéssel. A „pop-up” ugyanis esetit, egyszerit jelent, de átvitt értelemben olyan „nem szokványos” üzlethelységet, ahol főleg a nagyvárosok modern vásárlórétegei találkozhatnak a pillanatonként változó divatvilág aktuális kínálatával. Tulajdonképpen...

Read more

Helyi önkormányzati rendszerek összehasonlító vizsgálata (francia-magyar konferencia)

„Az SZTE ÁJTK Összehasoníltó Jogi Intézetében működő A magyar önkormányzatok döntéshozatali mechanizmusának jogtörténeti, jogszociológiai és összehasonlító jogi vizsgálata c. Államtudományi Kutatóműhely 2018. május 15-én szeretettel várja az érdeklődőket a Helyi önkormányzatok összehasonlító vizsgálata c. francia-magyar konferenciára a Szegedi Akadémiai Bizottság Székházába (Szeged, Somogyi u. 7.). A rendezvény előzetes regisztrációhoz kötött, kérjük jelezzék részvételi szándékukat a program alatt található linken. 1. nap: 2018. május 15. (kedd) Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia, Szegedi Akadémiai Bizottság Konferencia nyelve: francia és magyar, szinkrontolmácsolással 9:20 Regisztráció 9:50 Prof....

Read more
Page 103 of 204 1 102 103 104 204