Skip to main content

Találat: Európai Unió

A magyar közigazgatás Európában – konferencia a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

„Egyetemünk hagyománya, hogy születésének évfordulóján minden év júniusában megemlékezünk Magyary Zoltánról, a közigazgatás-tudomány iskolateremtő tudósáról. Tekintve, hogy a közelmúltban volt a 60. évfordulója az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó római szerződésnek, az idei konferencia A magyar közigazgatás Európában témakör köré szerveződik. A konferencia előadóiktól azt kértük, hogy saját tudományterületük/hivatásuk szempontjából értékeljék a hazai közigazgatás európai perspektíváit. A rendezvény kétnapos, az első nap programja Tatán, a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság szervezésében zajlik egy koszorúzással egybekötött megemlékezés keretében, míg a második nap során a Nemzeti...

Read more

Ingyenes wifi hozzáférési pontok ezreit ígéri az Európai Bizottság – pályázatok útján

„Politikai megállapodásra jutottak az uniós intézmények az úgynevezett Wifi4EU kezdeményezésről, amelynek értelmében 2020-ra ingyenes internet-hozzáférési pontok ezreit fogják kiépíteni a kontinensen – jelentette be az Európai Bizottság kedden. Az Európai Bizottság, az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament közötti egyezség értelmében 120 millió eurót különítenek el a programra, amelynek keretében 6-8 ezer településen állítanak fel ingyenesen használható wifihálózatot köztereken, kórházakban, könyvtárakban, parkokban és más helyszíneken. „A kezdeményezés javítani fogja az összeköttetést, különösen azokon a helyen, ahol korlátozott hozzáférés van az internethez”...

Read more

Több módszert is kipróbál a kormány nagy nemzetközi internetes cégek megadóztatására

„A magyar kormány és az Európai Unió sem adta fel a nagy nemzetközi internetes cégek megadóztatását, de a folyamat lassan halad – nyilatkozta a Világgazdaságnak Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos. A magyar kormány és az Európai Unió is régóta tervezi a nagy nemzetközi internetes cégek, a Google, a Facebook adóelkerülésének megszüntetését. Úgy tűnik, nem nagy sikerrel. A folyamat elindult, lassan halad, de legalább valami elkezdődött. Miért lassú a folyamat? Azért, mert nagy cégekkel állunk szemben? Ennek két oka...

Read more

Eljárási jog az Európai Unióban? – az Európai Unió közigazgatási eljárási kódexe magyar szemszögből

„Nemzetközi konferencián értékelik a magyar és külföldi kutatók az egységes uniós közigazgatási eljárási kódex megalkotásának lehetőségét Budapesten. Az eseményen előadást tartott Boros Anita, a vagyonpolitikai államtitkár feladatait is ellátó vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár, a konferencia egyik szakmai szervezője is. Boros Anita kiemelte, hogy az uniós szervek számára kidolgozandó új rendelettervezet kiemelkedő jelentőségű a hazai állami működés szempontjából is, egy-egy racionalizálási javaslat bármely tagállam gazdasági fejlődését jelentősen befolyásolhatja. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kara 2017. május 25-26-án nemzetközi konferenciát szervezett „Eljárási...

Read more

Az energiajog legújabb kihívásai, különös tekintettel az intelligens rendszerekre

„MEGHÍVÓ A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Doktori és Habilitációs Tanácsa tisztelettel meghívja Önt Dr. Szuchy Róbert, Ph.D. egyetemi docens habilitációs előadására, amelynek részeként az alábbi előadásokra kerül sor: A tanórai előadás címe: Az energiajog legújabb kihívásai, különös tekintettel az intelligens rendszerekre A tanórai előadás ideje és helye: 2017. június 7. 14:00 – 14:45; 1042 Budapest, Viola u. 2–4. Kari Tanácsterem (Mfszt. 10.) A tudományos (szakmai) előadás és azt követő idegen nyelvű összefoglaló címe: A villamos energia belső piacára...

Read more

Az Állami Számvevőszék elemzése a magyar K+F+I tevékenység eredményességéről

„Az Állami Számvevőszék hazai és nemzetközi adatok alapján elemzést készített a magyar kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenység eredményességéről. Magyarország 2008 óta GDP-jének egyre nagyobb arányát fordította kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységekre, ugyanakkor európai összehasonlításban a hazai K+F+I folyamatok eredményessége a költések ellenére is stagnál. Az elemzés kimutatta: hazánk legnagyobb mértékben a kis- és közepes vállalkozások innovációs teljesítményét mérő dimenzió esetében marad el az uniós átlagtól, holott éppen ez az a dimenzió, amely a legszorosabb kapcsolatot mutatja az egyes országok innovációs összteljesítményével. ... Az elmúlt...

Read more

A közigazgatási jog európaizálódásának összehasonlító vizsgálata

„Vincze Attila (Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem): „A közigazgatási jog európaizálódásának összehasonlító vizsgálata” Időpont: 2017. május 18., 10:00-12:00 Helyszín: Humán Tudományok Kutatóháza JTI Tanácsterem, 1097 Budapest, Tóth Kálmán utca 4., T.0.25. (T épületszárny fszt. 25.) Nyelv: magyar Kérjük, részvételi szándékát előzetesen jelezze Szilágyi Emesének.” Forrás: Vincze Attila előadása: „A közigazgatási jog európaizálódásának összehasonlító vizsgálata”; MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, Jogtudományi Intézet; 2017

Read more

Magyarországot is elérte a zsarolóvírus-kampány

„A korai fertőzöttség és az érzékeny rendszerek miatt előálló zavar következtében tegnap délután, este még elsősorban a brit egészségügyi rendszert ért támadás került a középpontba – illetve a spanyol Telefónicánál tapasztalt zavarok –, de az éjszaka folyamán világossá vált, hogy egy olyan masszív globális támadásról van szó, melyet koncentráltan a világ intézményei és szervezetei ellen intéztek. A híradások folyamatosan érkeznek, egyre több új információ lát napvilágot. Dióhéjban, pontokba szedve összefoglaljuk, hogy szombat reggelre milyen fontosabb újdonságok derültek ki. a vírust terjesztő kampány...

Read more

Átfogó és részletes tanulmány az európai adatpiacról, az EU adatgazdaságának méretéről és trendjeiről

„Az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta az Európai Adatpiacot (European Data Market) és bemutató tanulmány eredményeit. Az EU összes országára kiterjedő kutatás a Bizottság által bevezetett monitoringeszközökkel felmérte az adatgazdaságban dolgozók (data workers) számát, az adatgazdálkodással foglalkozó cégek (data companies) számát és azok bevételét, az adatfelhasználó cégeket és azok ilyen irányú költéseit, a digitális termékeket és szolgáltatásokat magába foglaló adatpiacot (data market), az adatgazdaság egészét és annak hatását az európai gazdaságra, valamint középtávú előrejelzéseket készített három különféle forgatókönyv alapján. Valamennyi mutató a 2013-tól...

Read more

Előterjesztés a Jedlik Ányos Terv végrehajtásának és a hazai elektromobilitás fejlesztésének támogatásáról

„A tervezet 2017. május 8-án 16.30 óráig véleményezhető a viola.kreitz@ngm.gov.hu; bence.huba@ngm.gov.hu elektronikus elérhetőségeken. ... 2. Elektromos meghajtású gépjármű feltöltésének jogviszonya 2. § (1) Az elektromos meghajtású gépjármű használója az elektromobilitás szolgáltatóval elektromos meghajtású gépjármű feltöltésére irányuló szerződést köthet, amely alapján szerződésben meghatározott nagy vagy normál teljesítményű elektromos töltőponton és feltételekkel töltheti fel elektromos meghajtású gépjárművét, ideértve a part menti villamosenergia-ellátást is. ... 3. § (1) A nyilvános elektromos töltőpont üzemeltetőjének lehetővé kell tenni az elektromos meghajtású gépjárművek használói számára az előzetes szerződéskötés...

Read more
Page 112 of 200 1 111 112 113 200