Skip to main content

Találat: Európai Unió

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vizsgálja a Facebook hangfelvétel leírási gyakorlatát

„Az elmúlt időszakban több nagy technológiai vállalat állította le azt a gyakorlatát, amely szerint rögzített beszélgetéseket emberek hallgatnak vissza és elemeznek. A legfrissebb hírek a Facebook hasonló gyakorlatáról szólnak. A cég nyilatkozata szerint leállították ezt a típusú adatkezelést, a NAIH azonban írásbeli garanciát vár. A nagy technológiai vállalatok erőfeszítéseket fordítanak arra, hogy az emberi beszédet felismerő technológiákat tökéletesítsék. A technológia fejlesztése során, adott esetben leiratot készítenek a beszélgetések hanganyagából, amint ez a közelmúltban is megerősítést nyert. Ez a gyakorlat óhatatlanul együtt jár...

Read more

Az Igazságügyi Minisztérium és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala közös felhívása a szerzői jogi irányelvek átültetését érintő konzultációban való részvételre

„2019. június 7-én hatályba lépett az Európai Unió szerzői jogi reformcsomagjának két új jogi eszköze, az ún. DSM irányelv, valamint a SatCab (Broadcasting) irányelv. A tagállamoknak két év áll a rendelkezésükre az irányelvek átültetésére, az implementáló nemzeti jogszabályok hatálybalépésének határideje 2021. június 7. napja. A megalapozott és körültekintő átültetési folyamat biztosítása érdekében az átültetésért felelős Igazságügyi Minisztérium a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával együttműködésben, több ütemben zajló társadalmi konzultáció keretében tervezi az érdekelt személyek és szervezetek véleményét becsatornázni. Tekintettel az irányelvek terjedelmére és...

Read more

Az Igazságügyi Minisztériumban munkacsoport alakul a digitális platformok szabályozására

„Az elkövetkező évtizedek egyik legnagyobb kihívása lesz, hogy miként lehet szabályozni a nagy multinacionális vállalatok túlhatalmát. Az Igazságügyi Minisztériumban munkacsoport alakul a kérdés áttekintésére, hogy meddig terjed a véleménynyilvánítás és a techcégek által gyakorolt cenzúra szabadsága, mi a helyzet az adózás, az adatvédelem terén. Erről Varga Judit igazságügyi miniszter beszélt vasárnap a Sziget fesztivál európai uniós pontján. "Az országokhoz nem köthető, határokon átívelő tevékenységet folytató nagyvállalatok szabályozását uniós és nemzeti szinten egyaránt újra át kell tekinteni. A techcégek működése nem átlátható, nem...

Read more

Egységes közlekedés a Duna menti régióban

„A Duna menti régióban az országhatárokon átnyúló közösségi közlekedési információk nyújtása, illetve a meglévő utazástervező rendszerek szolgáltatásainak bővítése a célja annak a LinkingDanube nevű programnak, amelyről a napokban Bukarestben tartottak konferenciát. A kezdeményezés további mozgatórugója a környezetbarát mobilitás elősegítése azokban az országokban, amelyeket a konzorcium tagjai képviselnek: Ausztria, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Horvátország, Szlovénia, Románia és Moldova. A célkitűzések szorosan kapcsolódnak a szintén konzorciumi partner Nemzeti Mobilfizetési (NM) Zrt. tevékenységéhez azáltal, hogy az egymástól eltérő közösségi közlekedési szolgáltatások igénybevételére közös platformot hoz létre....

Read more

Magyar részvétellel épül meg a világ legnagyobb kapacitású szuperszámítógépeinek egyike

„Magyarország is részt vesz abban az olasz vezetésű konzorciumban, mely Bolognában hozza létre a világ egyik legnagyobb kapacitású szuperszámítógépét 2020 közepéig. Európa gazdasági versenyképessége, társadalmi jóléte szempontjából kulcsfontosságú a megfelelő szuperszámítógépes (HPC) kapacitás biztosítása a legnagyobb hozzáadott értéket teremtő tudományos, innovatív műhelyek számára. Az Európai Unió ennek szükségességét felismerve 2018 őszén létrehozta az EuroHPC Közös vállalatot, amelynek Magyarország is alapító tagja. A Közös Vállalat keretében pályázati formában egy éven belül három nagy és további öt kisebb HPC központ jön létre konzorciumban, több...

Read more

A körforgásos gazdaság az Európai Unióban, Franciaországban és Németországban

„A jelenlegi gazdasági modellt a termelés és fogyasztás lineáris megközelítése uralja, amelynek során a különböző nyersanyagokat a természetből kitermelik, majd azokból használati termékeket állítanak elő. A használatot követően jelentős mennyiségű hulladék keletkezik, jelentős része pedig lerakásra kerül. A körforgásos gazdaság fogalma az elmúlt évtizedben egyre népszerűbbé vált, mert mind a döntéshozók, mind az üzleti élet szereplői alternatívákat keresnek a jelenlegi gazdasági modell helyett. A körforgás elvét alkalmazó megközelítés egyik fő célja a gazdasági növekedés szétválasztása az erőforrások felhasználásától, ezáltal az erőforrás-termelékenység javítása....

Read more

Játékkal a netbiztonságért – Happy Onlife

„Valljuk be: a netbiztonság nem a legszórakoztatóbb területe az internethasználat témakörének. Arról szól, hogy az önfeledt szörfölés és mindent-kipróbálás helyett bizonyos lépéseket meg kell fontolni, például korlátozni kell a parttalan keresgélést és a bárkivel történő kapcsolatba lépést. Olyasmi, mint az autókban a biztonsági öv: bizonyos fokig korlátoz, olykor kényelmetlen, de adott pillanatban életet menthet. Az Európai Bizottság tudományos szolgáltató központja, a Joint Research Center (JRC) által fejlesztett Happy Onlife nevű játék célja az, hogy szórakoztató formában fejlessze a netbiztonságot megalapozó készségeket. A...

Read more

Magyarország is csatlakozott az Európai Unió kvantumkommunikációs-infrastruktúra kezdeményezéséhez

„A három ország (Lengyelország, Magyarország, Portugália) nyilatkozatot írt alá, együüt fognak dolgozni más uniós tagállamokkal a kvantumkommunikációs infrastruktúra (QCI) fejlesztésére és bevezetésére az egész EU-ban a következő tíz évben. A QCI célja az európai képességek növelése a kvantumtechnológiák, a kiberbiztonság és az ipari versenyképesség területén. Belgium, Németország, Olaszország, Luxemburg, Málta, Hollandia és Spanyolország már aláírta a kvantumkommunikációs infrastruktúráról szóló nyilatkozatot 2019. június 13-án Bukarestben, a Digital Assembly alkalmából: The future is quantum: EU countries plan ultra-secure communication network.” Forrás: Hungary, Portugal and...

Read more

Adatpolitikai stratégiai javaslat az MI-alapú innováció beindítására Magyarországon

„Amint arról már hírt adtunk, egyesületünk a Mesterséges Intelligencia Koalíció alapító tagjaként vezető szerepet vállalt egy olyan adatpolitikai stratégiai javaslat elkészítésében, amely többek között alkalmas a mesterséges intelligencia alapú innováció beindítására is Magyarországon. Most a szerzők hozzájárulásával közzé is tesszük magát az elkészült javaslatot. A közzétételt különösen aktuálissá teszi, hogy a napokban jelent meg az Európai Unió Hivatalos Lapjában az ún. PSI-irányelv átdolgozása, amely a közszféra információinak további felhasználásán túl már a nyílt hozzáférésű adatokkal is foglalkozik. Ezt az irányelvet a kialakítandó...

Read more

A TANÁCS AJÁNLÁSA Magyarország 2019. évi nemzeti reformprogramjáról, amelyben véleményezi Magyarország 2019. évi konvergenciaprogramját

„...AJÁNLJA, hogy Magyarország 2019-ben és 2020-ban tegyen intézkedéseket a következők érdekében: 1. Biztosítsa a Tanács 2019. június 14-i ajánlásának való megfelelést a középtávú költségvetési célhoz vezető kiigazítási pályától való jelentős eltérés korrekciója céljából. 2. Folytassa a legkiszolgáltatottabb csoportok munkaerőpiaci integrációját, különösen továbbképzés révén, valamint javítsa a szociális támogatások és az álláskeresési járadékok megfelelőségét. Javítsa az oktatási eredményeket, és növelje a hátrányos helyzetű csoportok, különösen a romák részvételét a minőségi többségi oktatásban. Javítsa az egészségügyi eredményeket a megelőző egészségügyi intézkedések támogatásával és az...

Read more
Page 90 of 204 1 89 90 91 204