Skip to main content

Találat: földhivatali osztályok

Aki belép egy Vas megyei közhivatalba, az érezze azt, hogy ez egy erős, virágzó, biztonságot nyújtó állam

„A Vas Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztály Földhivatali Osztályának épülete 65 millió forintból újult meg. A Földhivatali Osztály Welther Károly utcai felújított épületének ünnepélyes átadóját november 30-án tartották Szombathelyen. A több mint 65 millió forintos energetikai beruházás során kicserélték a kazánt, az ablakokat és az ajtókat, valamint új szigetelést is kapott az épület. A cél az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, gazdaságos üzemeltetés megvalósítása volt, ennek érdekében egy napelemes rendszert is kiépítettek, és korszerűsítették a világítást is. Harangozó Bertalan kormánymegbízott köszöntőjében hangsúlyozta: a földhivatalokban...

Részletek

Földhivatali változások: „KCR” – mit jelentenek a tulajdoni lapokon olvasható új megjegyzések?

„A Pest Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztályától kapott tájékoztatás szerint 2015. január 1-jén bevezetésre került a Központi Címregiszter (KCR). Emiatt bizonyos tulajdoni lapokon az ingatlancím mezőben különböző, addig még nem használt megjegyzések kerültek központilag feltüntetésre. A KCR rendszer bevezetése óta a hatóság (vigyázat új név: "FÖLDHIVATALI FŐOSZTÁLY"!) több esetben kapott szóbeli megkeresést jogi képviselőktől, hogy mit is takarnak ezek az új megjegyzések, valamint milyen következmények kötődnek hozzájuk egy esetleges szerződéskötés kapcsán. A félreértések és a félelmek tisztázása végett a Földhivatali Főosztály megküldte a...

Részletek