Találat: kartográfia

Világelső lett a magyar nemzeti atlasz angol nyelvű kiadása

„Az MTA CSFK Földrajztudományi Intézet szerkesztésében megjelent Magyarország Nemzeti Atlasza – Természeti környezet című kötet angol kiadása megkapta a legrangosabb nemzetközi szakmai kitüntetést. A Nemzetközi Térképészeti Társulás (International Cartographic Association) 2019. július 15-20. között Tokióban tartotta a kétévente megrendezett Nemzetközi Térképészeti Konferenciát (International Cartographic Conference - ICC). A rendezvény keretein belül hagyományosan megszervezett International Cartographic Exhibition mindig az előző két év legjelentősebb kartográfiai alkotásait mutatja be egy előzetes válogatást követően. A nemzetközi szakmai zsűri hét kategóriában díjazta az elmúlt két évben megjelent...

Részletek

TÉR-KÉP, 2015

„A kiadványsorozat célja, hogy elsősorban tematikus térképek, diagramok, illetve infografikák segítségével évente átfogó képet adjon az Európai Unióban és Magyarországon zajló térbeli folyamatokról, bemutassa az egyes térségek között meglévő társadalmi, gazdasági különbségeket. Az ábrázolt folyamatok és jelenségek hátterének megértését rövid szöveges elemzések segítik. A hazai területi különbségekre fókuszáló fejezetben többnyire járási szintű információk jelennek meg, ugyanakkor néhány témakörnél az adatok rendelkezésre állásától függően a megyei, települési szintre vonatkozó információk is szerepelnek. A kötetben kiemelt témaként a lakáspiaci folyamatok területi egyenlőtlenségei kerültek középpontba....

Részletek