Skip to main content

Találat: kistelepülések

Falufejlesztési stratégiák a települések sikerességének vizsgálatában

„Doktori kutatásom kiindulópontja a falumegújítási mozgalomhoz1 kötődik. Tanulmányaim megkezdését megelőzően már több esetben részt vettem a hazai és nemzetközi falumegújítási találkozókon, díjkiosztókon, az ezeken szerzett tapasztalatok arra ösztönöztek, hogy mélyebben megismerkedjek az ezeken jelen lévő falvak megvalósult fejlesztési intézkedéseivel, sikereivel. Kutatásom megkezdését is ez a cél mozgatta, a témában való elmélyülésre, szélesebb körű ismeretek megszerzésére a nehéz helyzetű kistelepülések fejlődése érdekében határoztam el magam. Ennek során fő célként a fejlesztések fizikai hátterének, valamint a sikerek helyi erőforrásokkal való kapcsolatának vizsgálatát tűztem ki,...

Read more

Már pályázhatók a Magyar Falu Program ez évi forrásai

„Az ötezer lakosnál alacsonyabb lélekszámú települések már hétfőtől pályázhatnak a Magyar Falu Programban meghirdetett támogatásokra - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten. Gyopáros Alpár közlése szerint az eddigi 120 napról az idén 90 napra csökkentették a pályázatok elbírálási idejét, így egy hónappal korábban foghatnak hozzá az önkormányzatok és a helyi egyházközségek a fejlesztésekhez. Az idén ismét 70 milliárd forint áll rendelkezésre a kistelepülési beruházások megvalósításához; ezt kiegészítik a falusi útalap, a falusi csok és a falusi kisboltok...

Read more

Jövőre ismét 70 milliárdos a keretösszeg a Magyar Falu Programban

„Gyopáros Alpár közölte: a pályázatokat várhatóan már 2022 első munkanapján kiírják, az elbírálás időtartamát pedig a korábbi 120 napról 90 napra csökkentik, hogy a pénz minél hamarabb eljuthasson a kistelepülésekhez. Hozzátette: a rendelkezésre álló forrásokat a pályázati igények alapján akár több tízmilliárd forinttal kiegészítheti év közben a kormányzat. Elmondta, jövőre 14 fejlesztési témakörben pályázhatnak a program forrásaira az 5 ezer lakosnál alacsonyabb lélekszámú kistelepülések. Az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztése programpontban polgármesteri hivatalként is működő faluházak fejlesztésére, közösségi terek fejlesztésére, kültéri közösségi...

Read more

A Magyar Falu Program első pályázati kiírásai 2022-ben már januárban meg fognak jelenni

„A Magyar Falu Program forrásai rendelkezésre fognak állni a jövőben is, sőt az első pályázati kiírások 2022-ben már januárban megjelennek - hangsúlyozta a program kormánybiztosa csütörtökön a Fejér megyei Adonyban, ahol átadta a program keretében 30 millió forintos támogatásból felújított szolgálati lakást. Gyopáros Alpár felhívta a figyelmet arra, hogy amely település Adony mintájára szolgálati lakást szeretne kialakítani vagy fejleszteni, a januári pályázatok között meg fogja találni az erre vonatkozó pályázati kiírásokat is. A kormánybiztos rámutatott, hogy a Magyar Falu Program keretében 2019...

Read more

Ismét pályázhatnak támogatásra a kistelepülések vállalkozásai

„A kormány célja a magyar vidék fejlődésének elősegítése, ezért a legkisebb hazai településeken működő, legkisebb vállalkozások november 9-től újabb 18,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Programban. A Magyar Falu Programmal a kistelepüléseken élő lakosság egyre szélesebb körét, valamint a magyar vállalkozások fejlődését, megerősödését tudjuk támogatni. Ezt segíti a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program is, amely két korábbi felhívásában már 2600-nál több pályázót támogattunk több mint 27 milliárd forint értékben – mondta el Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért...

Read more

Rendkívüli keretemelés a kistelepüléseken működő vállalkozások pályázatán

„Rendkívüli keretemelésről döntöttek a kistelepüléseken működő vállalkozások pályázatán - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a minisztérium hétindító ülését követően. Közlése szerint a GINOP kiírásán már 27 milliárd forinttal támogattak 2600 kisvállalkozást, akik kistelepüléseken úgynevezett szabad vállalkozási zónákban működnek. Most úgy döntöttek, hogy további 18,5 milliárd forinttal bővítik a pályázat keretét. A cégek 2 és 10 millió forint közötti összeget nyerhetnek el, amelyet beruházásra, eszközök beszerzésére, digitális korszerűsítésre, vagy a munkatársak képzésére fordíthatnak. November 9-től várják a pályázatokat - közölte Varga Mihály. A...

Read more

A kistelepülési terveket segíti a kormány. Már lehet pályázni a támogatásra

„Az év végéig 500 millió forint pályázati támogatást nyújt a kormány a kistelepüléseknek a településtervek elkészítéséhez, ezáltal hozzájárul a tervezett infrastrukturális, turisztikai beruházások megvalósításának felgyorsításához és az önkormányzatok adminisztrációs terheinek csökkentéséhez. A mai naptól elérhető az a félmilliárd forintos, vissza nem térítendő támogatási keret, amelyre az 5 ezer fő alatti kistelepülések pályázhatnak települési terveik elkészítéséhez, 500 ezertől 3 millió forinti terjedő összegben. A kormány 2022-ben és 2023-ban további 1,5-1,5 milliárd forint támogatást különít el erre a célra, ezzel is segítve a kistelepülési...

Read more

121 településen nyílik új kisbolt a Magyar Falu Program révén

„A Magyar Falu Programnak köszönhetően kisbolt nyílik 121 olyan településen, ahol az elmúlt években, évtizedekben nem volt - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Gyopáros Alpár a Magyar Falu Programban meghirdetett, falusi kisboltokat érintő támogatás első eredményeit ismertetve elmondta, mintegy 5,6 milliárd forint támogatást fizetnek ki a következő hetekben, hónapokban az alapvető élelmiszereket és vegyiárukat árusító új boltok nyitására. A nyertes pályázók listáját pénteken teszik közzé a kormany.hu oldalon. Gyopáros Alpár példaként említette a Győr-Moson-Sopron megyei Maglócát,...

Read more

Megjelent a kis falvak vállalkozásainak újraindulását segítő program harmadik felhívása

„A kormány célja a magyar vidék fejlesztésének és fejlődésének elősegítése, ezért a vállalkozások ismét pályázhatnak vissza nem térítendő támogatásra a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Programban. A november 9-én megnyíló harmadik pályázati körben összesen 20 milliárd forintra lehet majd benyújtani a kérelmeket. A Magyar Falu Programmal a kistelepüléseken élő lakosság egyre szélesebb körét tudjuk támogatni, ami hozzájárul ahhoz, hogy a falusi emberek életminősége javuljon. A program eddig kizárólag hazai forrásból gazdálkodó 600 milliárd forintos költségvetése európai uniós forrásokkal is kiegészül – emlékeztetett Gyopáros Alpár...

Read more

Idén 250 milliárd forintot fordítottak a vidéken élők életminőségének javítására

„Több mint 250 milliárd forintot fordított idén a kormány a vidéken élők életminőségének javítására - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten. Gyopáros Alpár a program idei évét értékelő sajtótájékoztatón felidézte: a magyarországi népesség egyharmada, közel 3,2 millió ember él ötezer fősnél kisebb településen. Mivel a tapasztalatok szerint a falvakban élők életminősége elmarad a nagyobb településen élőkétől, komplex programot indított a kormány 2019-ben a vidéken élők életminőségének javítására. Hozzátette: a cél az, hogy az életminőség javításával megállítsák a falvak drasztikus...

Read more
Page 3 of 18 1 2 3 4 18