Skip to main content

Találat: KÖFOP-2.1.7

György István: az a cél, hogy 2026-ra a közigazgatási ügyeket online lehessen intézni

„A Nemzeti Digitális Állampolgárság Program célja, hogy 2026-ra az állampolgárok szinte minden közigazgatást érintő ügyet képesek legyenek online, elsősorban hordozható eszközökön intézni – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán Budapesten. György István a Lechner Tudásközpont konzorciumvezetésével megvalósított, az állampolgári ügyintézés lehetőségeinek szélesítését célzó projekt zárórendezvényén emlékeztetett: 2010 előtt számos, egymástól független, „egymással nem kommunikáló” hivatal működött párhuzamosan, az embereknek sokszor azt sem volt könnyű beazonosítaniuk, hogy melyik üggyel hová kell fordulniuk. 2010-ben a jobboldali, polgári keresztény-konzervatív kormány új alapon szervezte...

Részletek

A Lechner Tudásközpont szerepe a szolgáltató szemléletű közigazgatásban

„Több mint 5000 kormánytisztviselő részesült e-ügyintézési képességeinek és angol szaknyelvi ismereteinek fejlesztését célzó képzésben a Lechner Tudásközpont konzorciumvezetői közreműködésével megvalósított „Az állampolgári ügyintézés lehetőségeinek szélesítése” elnevezésű KÖFOP projekt keretében. A projekt, amely Budapest Főváros Kormányhivatalával közösen, a Miniszterelnökség szakmai irányításával valósult meg, a közigazgatási folyamatok átláthatóságának és a közszolgáltatások színvonalának emelését tűzte ki célul. A Miniszterelnökség szakmai irányításával, Budapest Főváros Kormányhivatalával közösen a Lechner Tudásközpont konzorciumvezetőként vett részt a KÖFOP-2.1.7-VEKOP-18-2021-00001 azonosítószámú, „Az állampolgári ügyintézés lehetőségeinek szélesítése” című projekt megvalósításában. A projekt keretében...

Részletek

Társadalmi egyeztetésen a KÖFOP-2.1.7-VEKOP-18 – „Az állampolgári ügyintézés lehetőségeinek szélesítése” című felhívás tervezete

„...A KÖFOP 2. prioritás átfogó céljához illeszkedően a projekt keretében kialakítani és bevezetni tervez olyan folyamat szabályozási sztenderdeket, amelyek révén a területi közigazgatás döntéshozatali mechanizmusa az állampolgárok és vállalkozások számára kiszámíthatóbb, nyomonkövethetőbb lesz, valamint az azonos bázison történő mérhetőségnek köszönhetően olyan – a személyiségi jogokat tiszteletben tartó – kormányzati döntéshozatali rendszert hoz létre, amely magasabb minőségű kormányzati döntések meghozatalát teszi lehetővé. Ennek érdekében az egyes területi kormányzati szervek (kormányhivatalok) által végzett – részben jogszabály által meghatározott – feladatok áttekintésre és elemzésre kerülnek,...

Részletek