Skip to main content

Találat: KÖFOP

Informatikai fejlesztéseket hajt végre az adóhatóság

„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 13,99 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból és 4,759 milliárd forint saját forrás felhasználásával fejleszti szolgáltatásait; a Széchenyi 2020 program révén a következő években megújulnak az ügyfeleket segítő egyes szolgáltatások és online megoldások. A NAV közleménye szerint a fejlesztések az adóhatóság, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., valamint a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség konzorciumi együttműködésében és telephelyein valósulnak meg, a Közigazgatás- és közszolgáltatás-fejlesztés operatív programban (Köfop). A 2023-ig megvalósuló, a gyorsabb és kényelmesebb ügyintézést...

Részletek

A KÖFOP Jó Állam mutatóinak mérése: tervezésből a megvalósításba című konferencia

„A rendezvény időpontja: 2017. június 08. 9.00 óra A konferencia helyszíne: NKE Ludovika Főépület Széchenyi Díszterem PROGRAM: KONFERENCIA: 9:00 - 9:30 Regisztráció Levezető elnök: Dr. Kaiser Tamás, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államkutatási és Fejlesztési Intézet, tudományos igazgató 9:30 - 9:40 Köszöntő Prof. Dr. Patyi András, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, rektor 9:40 - 10:00 A KÖFOP eredmények mérésének, nyomon követésének fontossága Dányi Gábor, Miniszterelnökség európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár 10:00 - 10:40 Célok és eredmények a módszertani fejlesztési szakaszban Demeter Endre, NKE Államkutatási...

Részletek

Minőségi építésügyről tanácskoztak Velencén

„Ismét egy asztalhoz ültek a magyar építőipar meghatározó szereplői az ÉMI által idén második alkalommal megrendezett kétnapos MINNOTECH konferencián január utolsó napján és február 1-jén, Velencén. A konferencia fő témája az építésügyi innováció volt, amihez kapcsolódóan Dr. Sik András, a Lechner Tudásközpont térbeli szolgáltatások igazgatója KÖFOP projektjeink fejlesztési irányait mutatta be prezentációjában. MINNOTECH elnevezésű rendezvényével 2016-ban indított párbeszédet a magyar építőipar legfontosabb szereplői között az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft., vagyis az ÉMI. A konferencia sikerére építve idén ismét találkozóra gyűltek össze...

Részletek

Több mint 17 milliárd forintból fejleszti a Lechner Tudásközpont az építésügyi informatikát

„Csaknem 17,5 milliárd forintos támogatást kapott informatikai fejlesztésekre a Lechner Tudásközpont, a programok megvalósításával az e-közigazgatás néhány éven belül kiterjedhet az építési-beruházási folyamatokra is. A Lechner Tudásközpont keddi közleménye szerint az e-építés program 7,762 milliárd, a 3D alapú adatinfrastruktúra-projekt 9,75 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kapott az Európai Unió Európai Szociális Alapjától, illetve magyar költségvetési forrásból. A tudásközpont konzorciumvezetőként pályázott a Közigazgatás- és közszolgáltatás fejlesztés operatív program (Köfop) felhívására, a szerződéseket december 21-én írták alá. A közlemény szerint a két projekt...

Részletek

E-közigazgatás 2017 konferencia – 2017. február 28.

„08:20 Regisztráció 08:50 – 09:00 Megnyitó az IIR és a nap elnöke részéről Nap elnöke: Keringer Zsolt, Osztályvezető, Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Informatikai, Minőségügyi és Gondnoksági Kabinet 09:00 – 09:40 Az e-ügyintézési törvény 2017 januárjában hatályba lépő módosításai, új elemei * A legújabb végrehajtási rendeletek – miben hoznak változást az új VHR-ek a korábbi rendeletekhez képest? * Az elektronikus személyi igazolvány előnyei * Mely szakaszban tart az e-aláírás fejlődése? * Az előírások gyakorlati alkalmazása, a jogszabályoknak való megfelelés nehézségei *...

Részletek