Skip to main content

Találat: költségvetési hiány

Egy uniós átutalás áprilisban pluszba fordította a járványügyi kiadásokkal megterhelt költségvetést

„ A járvány elleni védekezés és a gazdaságvédelmi intézkedések, így például a bértámogatási program és az adócsökkentések eredményeként az államháztartás központi alrendszere az év első négy hónapjában 727,4 milliárd forintos hiánnyal zárt, áprilisban azonban 104,5 milliárd forintos többlet alakult ki, köszönhetően az uniós programok 249,8 milliárd forintos bevételének - közölte előzetes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM). Idén április végéig közel 400 milliárd forintot tettek ki a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések, így például védőmaszkok, védőeszközök, lélegeztetőgépek beszerzésére fordított kiadások. * A központi költségvetés 610,6...

Részletek

Egyelőre nincs jele annak, hogy az EU ne fizetné ki az EU-pénzeket, rövid távon a csúszás sem okozna gondot

„Egyelőre nincs jele annak, hogy az EU ne fizetné ki az EU-pénzeket, rövid távon a csúszás sem okozna gondot. Az elmúlt hetekben 260 milliárd forintnak megfelelő eurót utalhatott át az uniós pénzek elszámolásaként Brüsszel – jelezte csütörtök délután a Portfolio azután, hogy a portál is szenzációként tálalta a Reuters tegnap esti cikkét, amely meg nem nevezett információkra hivatkozva arról írt, hogy az EU és hazánk közötti vitás kérdések rendezése későbbre csúszhat, s így az uniós átutalások is áttolódhatnak jövő évre. Az már...

Részletek

KSH: másfél évtizede nem volt ennyire alacsony a kormányzati szektor első negyedévi hiánya

„Másfél évtizede nem volt olyan alacsony a kormányzati szektor első negyedévi hiánya, mint idén – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. A január és március között mért, a GDP 2 százalékának megfelelő 160 milliárd forintos deficit közel 58 milliárddal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában mért szint. Az alacsony hiány úgy jött össze, hogy a bevételek gyorsabban növekedtek, mint a kiadások. Utoljára 2000-ben indult kisebb hiánnyal az év, akkor a GDP 1,2 százalékát érte el a deficit. A kormányzati szektor...

Részletek

Az önkormányzatok 2011. évi gazdálkodása adósságszolgálatuk kiszorító hatásának tükrében

„Korábbi kutatásaim során részletesen vizsgáltam az önkormányzatok gazdálkodásának, eladósodásának alakulását a 2004 és 2010 között eltelt időszakban. Igyekeztem e területet – amelyet napjainkban különösen nagy érdeklődés övez – új nézőpontból megvilágítani. Jelen tanulmány a hiánymechanizmus elméletének kiterjesztésével kezdődik, amivel arra keressük a választ, hogy milyen tényezők befolyásolják az önkormányzati hiány, valamint az önkormányzati adósság szintjét. Megállapítható, hogy bár a költségvetési hiány növeli a nettó eladósodottságot, a kapcsolódó adósságszolgálat fedezetének megteremtése javítja a költségvetés egyenlegét. Az elméleti bevezetést követően bemutatjuk az önkormányzatok gazdálkodásának...

Részletek

Kórházak miatt nő az összadósság

„Döntően a kórháztartozások miatt egy hónap alatt 4,8 milliárddal nőtt és így 98,4 milliárd forintra emelkedett augusztus végére a közintézmények össztartozása. A Magyar Államkincstár adatai szerint a 4,8 milliárd forintos növekedésből 1,3 milliárdot az augusztus 1-jével állami fenntartásba került Bugát Pál Kórház, Nagyatádi Kórház, valamint Almási Balogh Pál Kórház tartozása adja. További 0,5 milliárd a Csolnoky Ferenc Kórház uniós pályázatok lebonyolításához kapcsolódó szállítói tartozásállományának növekedéséből adódik. Emellett 0,4-0,4 Mrd Ft-tal emelkedett a Kenézy Gyula Kórház és a MH Egészségügyi Központ által jelzett...

Részletek

A költségvetési kiadások diagnózisa és csökkentésének lehetőségei

„A költségvetési hiánycél szinten tartásához az adóbevételek növelésének mindenkori igénye és kényszere mellett egyre komolyabb hangsúlyt kap a kormányzati kiadások visszaszorítása. A szükségszerű kiadáscsökkentés, valamint a kormányzati kiadásokban manifesztálódó állami társadalmi jelenlét újragondolása nem képzelhető el a kiadások szerkezetének diagnózisa, az egyes ágazati mértékek nemzetközi kontextusban történő elhelyezése nélkül. Erre törekszik a jelen elemzés, mégpedig oly módon, hogy az ágazati aggregált kiadási mértékeket a rendelkezésre álló legrészletesebb alágazati bontásban értelmezi, célzottan keresve azokat a területeket, ahol – a nemzetközi GDP-arányos kormányzati kiadásokból...

Részletek

Beindultak a sokmilliárdos zárolások a minisztériumoknál

„Csaknem négymilliárd forintot zárol a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium annak a kormányhatározatnak az alapján, ami a túlzotthiány-eljárás megszüntetése érdekében szükséges intézkedésekről szól. A Honvédelmi Minisztérium esetében ez több mint 4,5 milliárd forintot jelent. A kabinet annak érdekében tett háromkörös javaslatot, hogy kikerüljön a már kilenc éve tartó eljárás alól, ennek a része a bürokrácia leépítése és egy magas szintű racionalizáció. Csaknem négymilliárd forintot kell zárolnia a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak (KIM) a túlzotthiány-eljárás megszüntetése érdekében szükséges intézkedésekről szóló kormányhatározat alapján. Ezen belül...

Részletek

Nem fizetik ki a beszállítókat az állami intézmények év végéig

„Több állami intézémény azt kéri a beszállítóitól, hogy csak jövőre kelljen kifizetnie egyes számlákat. Az intézmények a kormány által előírt takarékoskodási kötelezettségekre hivatkoznak, miközben a Fidesz választási és kormányprogramjában is azt ígérte, hogy az állam gyorsabban fogja kifizetni a beszállítóit, mint korábban. A kormány célja az, hogy megóvja az idei költségvetést, de ezzel a saját dolgát nehezíti meg 2012-ben. Sajnáljuk, nem fizetünk év végéig, szíves megértését kérjük - lényegében ilyen tartalmú levelet küldött ki az elmúlt hetekben több állami intézmény, állami cég...

Részletek