Skip to main content

Találat: korai fázisú vállalkozások

Tízmilliárd forintos program indul startupok támogatására

„A kormány célja, hogy a gazdaság újraindításából a legkisebbtől a legnagyobbig, minél több hazai vállalkozás ki tudja venni a részét – jelentette ki Varga Mihály sajtótájékoztatón. A pénzügyminiszter kiemelte: a kormány 10 milliárd forintot fektet a hazai startup szektorba a Széchenyi Alapokon keresztül. A legnagyobb magyar startup program azokat a befektetőket támogatja, amelyek tőkével, tanácsadással segítik az induló vállalkozásokat. A programban részt vevő vállalkozások 300 millió és másfél milliárd forint közötti befektetést kaphatnak – ismertette Varga Mihály kiemelve, a cél az, hogy...

Részletek

Kétmilliárdos inkubátorpályázat a magyar startup ökoszisztéma továbbfejlesztésére

„Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakpolitikai támogatásával a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal meghirdeti Startup Factory pályázati felhívását. A kiírás összesen 2 milliárd forinttal támogatja a startupokat felkaroló inkubátorok szakértői tevékenységét és mentorálási szolgáltatásait. Az elmúlt években jelentős források álltak rendelkezésre a hazai startupok inspiráló üzleti környezetének és inkubációjának fejlesztésére. Az új támogatási lehetőség az eddigi szakmai programok sikereire alapozva indul el. „Összesen kétmilliárd, inkubátoronként legfeljebb 300 millió forintra lehet pályázhatni mától a Startup Factory keretében. A kiírás célja az, hogy...

Részletek

A robotizált folyamatautomatizálásra (RPA) specializálódott UiPath a legértékesebb európai startup

„A kontinensen egy román vállalkozás értéke haladta meg elsőként a 10 milliárd dollárt. A robotok eljárásainak automatizálására specializálódott szoftverszolgáltató, az UiPath értékét tavaly októberben még 7 milliárd dollárra becsülték, az azonban azóta rendkívül megnőtt. Mindez annak köszönhető, hogy a bukaresti és New York-i központtal rendelkező cég legutóbbi finanszírozási köre nemrég zárult le és annak keretében 225 millió dollárt szerzett kockázatitőke-társaságoktól. A vállalatot Daniel Dines alapította meg 2005-ben Bukarestben az Earlybird Digitális Keleti Alapjával közösen. Az utóbbi továbbra is a startup második legnagyobb...

Részletek

Tudásbázis, érdekképviselet, közösség és tájékozódási pont lesz a hazai startup szektor számára a Startup Hungary

„Hiánypótló kezdeményezésként segíti a hazai ökoszisztémát az új szervezet. Tudásbázis, érdekképviselet, közösség és tájékozódási pont lesz a hazai startup szektor számára a Startup Hungary, melyet a magyarországi ökoszisztéma ismert és nemzetközi szinten bizonyított szereplői alapítottak. Most először fogalmazta meg a közös szándékot egyszerre 12 startup alapító valamint a Google Magyarország, az IVSZ és a Design Terminal. A szervezet legfőbb célja, hogy több és jobb, nagyhatású startup jöjjön létre és működjön Magyarországon. Tizenkét ismert magyar startup alapítója a Google, az IVSZ és a...

Részletek

Washingtonban magyar startupokat és innovatív kisvállalkozásokat segítő központ nyílik

„Magyar startup cégeket és innovatív kisvállalkozásokat segítő központ nyílik Washingtonban a magyar nagykövetségen. Szabó László washingtoni nagykövet a csütörtöki jelképes alapkőletételen elmondta, Magyarország a tudományos felfedezések és újítások hosszú történetével dicsekedhet. Hozzátette, a magyar nagykövetség elsődleges feladatának tekinti a "legjobb és legcsillogóbb elmék amerikai megjelenésének elősegítését". György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az eseményen Donald Trump amerikai elnök jelszavát idézte: "Amerika az első", majd hozzátette, hogy a magyar kormány 2010 óta azt vallja, hogy számára Magyarország...

Részletek

Régiónk új informatikai sikercége a szoftverrobotokat (robotic process automation, RPA) fejlesztő román UiPath

„Egy Bukarestben alapított startup 153 millió dollár befektetést kapott, amivel elérte az 1,1 milliárd dolláros cégértéket, így megszületett Közép-Kelet-Európa második unikornisa. Születése azonban sokkal gyorsabb volt, mint a cseh Avast Software-é, amely már 2 milliárd dollár körül tart. Az 1988-ban alapított prágai cég 2014-ben érte el az 1 milliárd dolláros értéket, majd az AVG 2016-os felvásárlásával növelte. A UiPath viszont mindössze öt év alatt jutott fel erre a szintre. Persze a UiPath úgy román cég, ahogy a Ustream, a Prezi vagy a...

Részletek

A nyílt adatok hatása a vállalkozásokra – empirikus kutatási eredmény

„Az Opening Governance blog-oldala hiánypótló kutatási eredményt tett közzé. Mivel a nyílt adatokkal gazdálkodás nem tekinthet vissza hosszú múltra, így érthető, hogy az empirikus adatok eddig viszonylag ritkák voltak. Szakértői becslések ugyanakkor eddig is rendelkezésre álltak. A szerzők hivatkoznak a McKinsey öt évvel ezelőtti jelentésére, amely a nyílt adatok akkori gazdasági értékét évi 3 ezer milliárd dollárra becsülte csak az Egyesült Államokban. Az Omidiyar Network pedig kutatásai alapján úgy számolt: a G20-országokban a nyílt adatok értéke öt év alatt évente 13 ezer...

Részletek

A startupoktól tanult módszerek a közigazgatásban is működnek

„Hogyan lehet összeegyeztetni a legendásan nehézkes közigazgatási fejlesztéseket a startupok rugalmasságával? Az e-építésügyi fejlesztések hátteréről a Bitport készített interjút Both Andrással, a Lechner Tudásközpont infokommunikációs igazgatójával. Tavaly ősszel a balatonfüredi INFOTÉR konferencia egy panelbeszélgetés az informatika és az értékteremtés kapcsolatát boncolgatta. Ezen a beszélgetésen Both András, a Lechner Tudásközpont infokommunikációs igazgatója, egy érdekes, a közigazgatástól látszólag távoli módszertanról mesélt, amivel rugalmasabbá és hatékonyabbá tudták tenni milliárdos nagyságrendű projektek lebonyolítását is. Kifaggattuk a módszertanról. Bitport: Nem mindenki ismeri a Lechner Tudásközpontot. Mi a...

Részletek

II. Regionális Digitális Csúcstalálkozó hírei: együttműködés Horvátországgal az elektromobilitás területén

„Magyarország és Horvátország a jövőben bővíti az együttműködést az elektromobilitás terén és megvizsgálják az elektromobilitási stratégiák összehangolásának lehetőségét. Magyarország kész megosztani tapasztalatait az elektromobilitás elterjedését támogató intézkedésekről, legyen szó az ösztönző szabályozási környezetről vagy épp a közösségi közlekedésben használt elektromos autóbuszflottáról – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, miután hivatalában fogadta Martina Dalic horvát miniszterelnök-helyettest. A csütörtökön megrendezett 2. Regionális Digitális Csúcstalálkozó alkalmából tartott megbeszélésen a felek megállapodtak abban, hogy Magyarország és Horvátország a jövőben bővíti az együttműködést az elektromobilitás terén, egyúttal...

Részletek

Készülőben a blokklánc és a pénzügyi informatikai stratégia

„Hazánk az elsők között kapcsolódhat be a digitális átalakulás legújabb forradalmába, ezért a Digitális Jólét Program keretében a kormány stratégiai fejlesztési területként határozta meg a blokláncot (blockchaint) és a fintech-et - mondta el Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos a Blockchain Competence Center mai megnyitóján. Még be lehet szállni A politikus hangsúlyozta: a kormányzat célja az, hogy olyan, biztonságosan használható digitális technológiák nyerjenek teret, amelyek növelik a polgárok életminőségét és versenyképességét, valamint hozzájárulnak digitális kompetenciáik gyarapításához. Ennek érdekében készítik el a stratégiai programot, amelyet...

Részletek