Skip to main content

Találat: kórházak finanszírozása

A Magyar Kórházszövetség elnöke szerint nem igazságos a jelenlegi kórházfinanszírozás

„ Az egészségügyi intézmények két legégetőbb problémájáról, a megugrott energiaköltségekről és az ápolóhiányról is szó volt a Magyar Kórházszövetség közgyűlésén. Az energiaárak növekedése nagyon nehéz gazdasági helyzetet okozott a kórházakban, és bár részleges kompenzációt kaptak, továbbra is komoly adósságállománnyal küzdenek az egészségügyi intézmények – hívta fel a figyelmet a Magyar Kórházszövetség elnöke. Velkey György a másik égető problémaként az ápolók hiányát említette. "Sajnos nehezebben motiválhatók, miután a januári béremelésük első üteme júniusra csúszik" – jegyezte meg. Pótlásuk napi szinten kihívás elé állítja...

Részletek

Kórházi adósságrendezés után, évkezdet a kórházaknál

„Az elmúlt évet 13,8 milliárd forintos adóssággal zárták a magyar kórházak, 1,5 milliárd forinttal kevesebbel, mint 2017-ben. Vagyis a kormányhatározatban adósságrendezésre megszabott 55 milliárd forintból, amelynek a felhasználását meglehetősen kacifántosra szabták, mégiscsak sikerült 40,7 milliárdot ténylegesen az elmaradt kifizetések pótlására felhasználni. Ha pedig a decemberi vélt növekedést is hozzászámítjuk, nagyjából 45 milliárdot fordítottak adósságrendezésre, ami elég jó arány. Ettől függetlenül ismét elmondható, hogy maradt mintegy 3 milliárdnyi 60 napon túli és 3 milliárd 30-60 nap közötti adósság. A Honvédkórházban így is -...

Részletek

Az állam adós, nem a kórház

„A kórházi adósság kulcsmondata így hangzik: „a gyógyítás többe kerül, mint amennyit a biztosító fizet”. Egy ellátás attól függ ugyanis, hogy a betegnek mi a baja, és a bajmegállapításhoz mire van szükség. Ezután készül a szakmai szabályokon alapuló kezelési terv. A szabályoktól való eltérés pedig büntethető. Az ellátás költségeit a rendszer 50 költségcsoport nagyszámú részelemeként tartja nyilván (eszközök, gyógyszerek, bérek, épület, energia stb.). Egy-egy betegcsoport átlagos ellátásának átlagos bekerülési költségét először és utoljára a rendszerváltás előtt mérték fel. Ezen alapul a Homogén...

Részletek

Varga Mihály pénzügyminiszter kezdeményezi, hogy költségvetési felügyelők legyenek a kórházakban

„Varga Mihály pénzügyminiszter az ATV-ben arról beszélt, kezdeményezi, hogy olyan költségvetési felügyelők legyenek a kórházakban, akik javítani tudják az intézmények gazdálkodását. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában a kórházak adósságáról is kérdezték Varga Mihályt. A pénzügyminiszter válaszában kifejtette, kezdeményezni fogja, hogy legyenek olyan költségvetési felügyelők a kórházakban, akik jelentősen javítani tudják az egészségügyi intézmények gazdálkodását. Emlékeztetett arra, hogy volt már rá példa arra, hogy ilyen felügyelőket rendeltek ki egy-egy intézményhez, és ugyan az adósságot nem tudták megszüntetni, de a gazdálkodást jelentősen tudták...

Részletek

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár aktualitásokról: megfelelő ösztönzők mellett nem a teljesítményt, hanem a gyógyítás eredményességét finanszíroznák a jövőben

„Bár a tavalyinál mintegy kétezer orvossal több dolgozik a közfinanszírozott ellátásban, ez nem jelenti azt, hogy ténylegesen többen vannak a gyógyítók. Bár a nagyszámú közönség évértékelő előadásra számított, Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár – ahogy fogalmazott – aktualitásokkal érkezett az IME egészségügyi szaklap évzáró konferenciájára. Változtatni fognak az intézményi gazdálkodás szabályain, és megfelelő ösztönzők mellett nem a teljesítményt, hanem a gyógyítás eredményességét finanszíroznák a jövőben – festette fel egyetlen mondatban az államtitkárság jövőbeni terveit Ónodi-Szűcs, azonban részletesebben inkább a bérbeépítésről szólt. Egyelőre...

Részletek

Újra kórházi adósságrendezés lesz

„A kabinet 56 milliárd forintot hagyott jóvá a kórházak adósságrendezésére. A Magyar Államkincstár (MÁK) adatai szerint szeptember végén a tartozásállományból 39,4 milliárd forint az egészségügyi intézményeknél halmozódott fel, beleértve a járó- és fekvőbeteg-szakellátás intézményeit, az egészségügyi ágazati háttérintézményeket, valamint a klinikai központtal rendelkező felsőoktatási intézményeket is. A felsőoktatási intézmények közül a Pécsi Tudományegyetem tartozásállománya augusztusban 998 millió forint volt, szeptemberre azonban 1,3 milliárd forintra duzzadt. A budapesti Honvédkórház adóssága szeptemberben 3,2 milliárd forintot tett ki, 532 millió forinttal többet, mint egy hónappal...

Részletek

Ónodi-Szűcs Zoltán: tervezik, hogy csökkentik a finanszírozott kórházi ápolási napok számát

„Műszerfejlesztésre, épületrekonstrukcióra vagy a betegek ellátását kényelmi szempontból javító beruházásokra pályázhatnak közfinanszírozott járóbeteg-szakellátók ötmilliárd forint keretösszegig - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára sajtótájékoztatón. Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta, a pályázat célja, hogy a betegek minél kevesebb időt töltsenek a drágább kórházi ellátás keretén belül, és minél többen kapják meg a lakóhelyükhöz legközelebbi ellátást. Emlékeztetett arra, az előző uniós ciklusban 500 milliárd forint érkezett az egészségügy fejlesztésére, a múlt év végén és ez év elején is már 75 milliárd forintot kötöttek...

Részletek